Nevetéssel gyógyítani

Emblémás köpeny, bohócorr - ha valaki ilyen jelmezű futóval találkozik majd vasárnap a 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál helyszínén, akkor gondoljon azokra a beteg gyerekekre, akik a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány munkatársainak köszönhetik jókedvüket. A szervezet összes tagja jelen lesz a SPAR Budapest Maratonon. Reitter Zsolt, alias dr. Tiptop pedig 30 kilométeren áll rajthoz.

- Miért érzi fontosnak a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, hogy részt vegyen a 25. Nemzetközi SPAR Budapest Maratonon?

- Egyik alapvető szlogenünk: Nevetéssel gyógyítunk! Azonban a 2-3 órás "kórházi bevetéseinkhez" nekünk is megfelelő szellemi és fizikai állapotban kell lennünk, ehhez pedig a sport elengedhetetlen.

- Hogyan kerültetek kapcsolatba éppen a futással?

- Még évekkel ezelőtt kaptunk egy meghívás a nyúlfutásra, ahol olyan remek hangulat fogadott bennünket, ami percek alatt eldöntötte, itt a helyünk a jövőben is. Gyakorlatilag minden évben részt veszünk valamilyen BSI-s rendezvényen, az idei azonban minden kétséget kizáróan a legnagyobb szabású részvételünk lesz. Jómagam egyéniben vágok neki a 30 kilométeres távnak, míg dr. Hablaty vezetésével dr. Topánka és dr. Humbuk a váltóban képviselik az Alapítványt (Szabó Attila, Hollósi Orsolya és Tóbiás István).

- Mennyire volt nehéz összeszedni a csapatot?

- Meglepően könnyű! A vita elsősorban azon volt, hogy ki legyen az a szerencsés, aki futhat. Budapest mellett jelen vagyunk Pécsett, Nyíregyházán, Győrött és Miskolcon is. A most vasárnapi eseményen mind a 28 bohóc doktorunk részt fog venni.

- Gyakran versenyzel?

- Elárulom, ez lesz életem első futóversenye. Évek óta biciklizem, a futás mindössze hat hónappal ezelőtt kezdődött. Ezért dupla az izgalom bennem, vajon sikerülni fog-e a 30 kilométeres táv? Nagy álmom, remélem nem merész álom, hogy 3 órán belül érjek célba. Terveink szerint felismerhetőek leszünk a külső szemlélő számára: egy emblémával ellátott köpenyt fogunk viselni, és ha az utolsó pár száz méteren marad bennem erő, akkor még egy bohócorr is fel fog kerülni rám. Természetesen nem tervezek nagy vágtát, könnyed első kilométerek után egyenletes futást tervezek, és egy kisebb hajrát. A felkészüléssel érzésem szerint nem lesz gond: késő esténként a Városligetben szoktam futni 8-10 kilométereket. A sötétség olykor zavaró tud lenni, viszont a tisztább levegőért megéri.

- Milyen formában lehet támogatni az Alapítványt?

- Egyrészt egy 500 forintos bohócorr vásárlásával, másrészt pedig a chip visszaadásánál mindenki eldöntheti, hogy a letétbe helyezett 1000 forintot visszakéri, vagy az Alapítvány számára ajánlja fel.



fb share