Visszatérés és egyénicsúcs-javítási kísérlet

Schultz György szeretne minél közelebb kerülni több éve elért kiváló eredményéhez a Kékes Csúcsfutáson. A balassagyarmati vasutas 60 perc körüli tervét komolyan veszi, még rövidebb edzései is több mint tíz kilométeresek.

- Korábban több alkalommal is teljesítetted a Kékes Csúcsfutást, aztán több év is kimaradt, idén azonban ismét a mezőnyt fogod erősíteni. Minek köszönhető a visszatérés?

- Magam sem tudom megfogalmazni, miért, de az elmúlt években nem indultam versenyeken. Bicikliztem, túráztam helyette, mígnem tavaly ősszel csapódtam a balassagyarmati futóklubhoz, akikkel azóta is rendszeresen edzek. Szeretem a hegyeket, ismerős lesz a táj is, és valóban kellemes emlékeim vannak a versenyről, ugyanis egész jó idővel értem célba.

- Idén is sikerülhet ehhez hasonló eredményt elérned?

- Szeretem az ilyen kihívásokat. Arra törekszem, hogy ezt az időt minimum megfussam. Persze jó lenne még közelebb érnem az egy órához. Majd kiderül, mire leszek képes ennyi kihagyás után. A sárvári 12 órás váltót leszámítva évek óta nem álltam rajthoz egyetlen versenyen sem. Pedig ez hiányzik a legjobban: közösségben futni.

- Ha valaki a rajt előtt megkérdezné, mire figyeljen a Kékes Csúcsfutáson, mit felelnél?

- Mindenekelőtt több időt kell szánni a bemelegítésre, mert már az első bal és jobb kanyar is komoly próbatétel lesz. Emellett rendkívül fontos a tudatos rajt. Bármennyire is vinné magával az embert a tömeg, kontrollálnia kell magát! Ha erre nem figyel, akkor a végén, főleg az utolsó szakaszon nehéz lesz bírni az emelkedőt. A frissítést sem szabad elhanyagolni, május végén már bőven 25 fölött lesz a hőmérséklet, így folyamatosan kell pótolni a veszteséget. És nem utolsó sorban az sem mindegy, hová áll be az ember a rajtnál. Amennyiben jó időt szeretne futni, akkor érdemes nem a mezőny második felében elhelyezkedni, mert hosszú percek telhetnek el, mire átér a kapun.

- Kik fognak elkísérni a versenyre?

- Régen feleségem több versenyen is szurkolt nekem, a Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonról egyszer ő támogatott haza. Ezúttal a kisfiammal otthon maradnak, de több futótársam is ott lesz a Vitalitas SE-ből. Fábri Andrea is, akitől jó eredményt várunk. Vasutasként szabadabb a munkabeosztásom, így hétköznaponként gyakran járok edzeni. Ilyenkor kizárólag egyedül edzek, aszfalton vagy földes úton, hétvégén pedig a csapattagokkal együtt készülünk a versenyekre. Nyárra egyelőre nincs fix verseny a naptáramban, de a budapesti félmaratont már most eldöntöttem, és gondolkozom a maratonon is. A Kékes Csúcsfutás után okosabb leszek, mit is bírok az aszfalton.



fb share