Vozár Attila a szigetfutáson is letette a névjegyét Dániában

Nem csoda, hiszen a szombati volt a harmadik ilyen. Vozár Attila is az interneten szúrta ki jó évvel ezelőtt. A 160 kilométeres távot az Aarhus közelében fekvő kis sziget, Nykobing körül kell teljesíteni. A Buda-Cash Békéscsabai AC ultrafutója mellett még további harminckét sportoló vállalkozott a nem mindennapi „túrára”.

A viadal érdekességét az jelentette, hogy a futók kaptak egy GPS-t és ennek köszönhetően az interneten minden egyes próbálkozó útját élőben lehetett nyomon követni. A Vozárért izgulók örömmel könyvelhették el, hogy gyakorlatilag végig az élen halad és a legnagyobb riválisa, a honfitárs Zabari János is csak tisztes távolból követi.

- Sokáig tíz kilométerre elmaradva követett, a táv végén ez tizenhét kilométerre nőtt. Győztem, de borzalmasan elfáradtam! A verseny során több mint négy kilót fogytam — számolt be a helyszínről Vozár. 13 óra 28 perc 16 másodperces ideje új pályacsúcs, a régi 16 óra fölött volt.

- A nem mindennapi verseny egy sziget körül emelkedős, azt mondhatom, hogy „sunyi” pályán zajlott. Az utolsó kilométereken régen vártam már ennyire a táv végét. Az utolsó két órát már sötétben futottam, de a tájékozódással nem volt bajom, hiszen a mezőnyt egy kerékpáros vezette végig. A pénzdíj mellett egy hatalmas vándorserleget kaptam, amely tulajdonképpen egy kő volt, belevésve a 100 mérföldes felirattal.

A Vozárt üldöző Zabari jelentős hátránnyal, 15:09:43-as idővel követte. Az embertelen távval még egy békéscsabai futó, az egyéni indulóként nevező Molnár Mihály is megpróbálkozott, aki 15:44:31-es idővel a negyedik helyen ért célba.

Forrás: BEOL

fb share