Hegyifutó Maratoni Magyar Bajnokság

Az Egri Testedző Club immáron a 3. alkalommal rendezhetett Hegyifutó magyar Bajnokságot. Az időjárás ebben az évben kegyeibe fogadta a rendezőséget és a versenyzőket is. A tavalyi felhőszakadással ellentétben, gyönyörű napsütéses időben vághattak neki a versenyzők a Vár-hegyen kijelölt körnek. A rajt és a cél a festői környezetben lévő Felsőtárkányi tó mellett került felállításra. A maratoni távot teljesítők a tó körüli futással indultak neki a mintegy 42 km-nek. A versenyen összesen 4 távon várták az indulókat. (8,1 km, 16,2 km, 24,3 km és maraton).

Dr. Kiss Teodóra főszervező a következőket mondta a verseny után:

"A tavalyi indulói létszámot majdnem megduplázva több, mint 110 bátor futó vágott neki az embert próbáló távoknak. Idén már a váltó is népszerű formációnak bizonyult. A verseny sikeres megrendezéséhez jelentős segítséget kaptunk Felsőtárkány Község Önkormányzatától, Dr. Juhász Attila Simon személyes védnökséget vállalt és különdíjat is felajánlott a győztesek részére. Eger Város Önkormányzata anyagi támogatással segítette a rendezvényt, Rázsi Botond Alpolgármester Úr szintén személyes védnökként támogatta rendezvényünket. A Bükki Nemzeti Park és az EGERERDŐ Zrt. hatékony együttműködése is segítette munkánkat. A díjazást illetően a helyezéseket elérő versenyzők egyedi érmeket kaptak és kiváló Egri borokkal gazdagodhattak. A 8,1 km-es kör sokrétű kihívást tartalmaz. Megtalálható benne a gyors vízszintes, a meredek emelkedő, a veszélyes lefelé és ezek sokrétű kombinációja, a jól futható erdei utakon, ösvényeken. Gratulálunk a versenyzőknek! "

A Magyar Bajnokság eredményei:

Férfiak:
1. hely: Harsányi Tamás MVSI 3:29:33 2. hely: Rajnai Tamás BHSE 3:56:30 3. hely: Dezső Sándor MAC 4:24:36

Nők:
1 hely: Bátai Réka PSN Zrt. 4:19:00 2. hely: Ihász Veronika OTK 4:49:24 3. hely: Csernus-Lukács Brigitta 5:06:32

Inov-8 kupasorozat 16 km-es távon:

a férfiaknál Fonyó Sándor-Pelsőczi Attila-Szabó Sándor, míg a hölgyeknél: Papp Ildikó-Tomposné Hakkel Tünde-Nagy Csilla voltak a legjobbak.

Forrás: MAHFUSZ



fb share