Részvételi csúcs várható a tiszaújvárosi triatlon világkupán

Rekordszámú nevezés érkezett az augusztus 9-én és 10-én Tiszaújvárosban - idén 18. alkalommal - sorra kerülő TVK ITU triatlon világkupára és ETU junior Európa-kupára.
Márkus Gergely versenyigazgató - aki a Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) sportigazgatója is - az esemény szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: 50 országból csaknem 120 férfi és 90 női versenyző jelezte részvételét. Ekkora érdeklődés még soha nem volt az ezúttal is az olimpiai kvalifikációs sorozatba tartozó viadal iránt.

A felnőtteknél a vk-t sprinttávon rendezik meg, ez az olimpiai táv fele, vagyis 750 méter úszást, 20 kilométer kerékpározást és 5 kilométer futást jelent. Márkus hangsúlyozta, hogy a mezőnyben Európa- és világbajnoki-, továbbá vk-érmesek is lesznek. A legnagyobb nevek: a férfiaknál a vb-dobogós Dmitrij Poljanszki, a nőknél pedig az Eb-bronzérmes Annamaria Mazetti és a tavaly Tiszaújvárosban harmadik Sara Vilic. A hazai versenyzők közül Vanek Ákostól és Faldum Gábortól, valamint Vanek Margittól és Kovács Zsófiától lehet a legjobb szereplésre számítani. Magyar szempontból biztató jelnek számít, hogy a közelmúltban, Hamburgban megtartott úgynevezett vegyes világbajnokságon a Vanek testvérek, Kovács Zsófiával és Tóth Tamással csapatban bronzérmesek lettek.

Olimpiai kvalifikációs versenyről lévén szó, Nemes Nagy Tibor főtitkár elmondta, hogy az olimpiai szereplés kivívása is kiemelt feladat a hazai szövetség számára. Megemlítette azt is, hogy Lehmann Bence és Bicsák Flóra is kiharcolta a részvételt a közelgő nancsingi ifjúsági olimpián. Ők jövő szombaton a tiszaújvárosi selejtezőben még elindulnak, vasárnap azonban már Kína felé veszik az irányt.

Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, a szervező bizottság társelnöke kiemelte: az idei verseny szervezése egy szempontból mindenképpen más volt, mint a korábbiaké, mert már nem vehetett rész benne a verseny szülőatyja, Márkus Gábor, aki a tavalyi vk után pár nappal, váratlanul elhunyt. Hozzátette, hogy a sportvezető emlékére szobrot fognak állítani, amelyet a jövő évi világkupa alkalmával avatnak majd fel.

A versenyhez kapcsolódóan egy hétig szinte minden a triatlonról szól majd a Borsod megyei városban, hiszen augusztus 2. és 10. között tizenhatodszor tartják meg a Triatlon Nagyhetet, amely egy színes, sok eseményből álló kulturális-, gasztronómiai- és szabadidőport-fesztivál. Ennek keretében augusztus 8-án, pénteken pénzdíjas, Jabil 1/3 Maraton elnevezésű futóversenyt is tartanak.

Forrás: MTI



fb share