Napsütésből a napsütésbe: az első balatoni nap

Csütörtök délelőtt megkezdődött a 9. Spuri Balaton Szupermaraton, a Siófok és Fonyód közötti 48,2 kilométeres távnak ragyogó időben vágott neki több mint ötszáz futó. Egyéniben a leggyorsabb Steib Péter volt, fantasztikus idővel.


A lehető legkiválóbb idő fogadta a siófoki Aranyparton a négynapos tókerülő futóversenyre érkezőket: 8 fok és szélcsend. A hangulat ennek megfelelően pompás volt, s miután Kocsis Árpád versenyigazgató köszöntötte a benevezetteket, 10:45-kor elrajtolt a mezőny. Az első napi célig, Fonyódig 48,2 kilométert kellett megtenni, közte hét frissítőállomással. A csapatban vagy párban futók Szántódon, illetve Balatonszemesen cserélhettek. Útközben kissé felhőssé vált az égbolt, ám mire a leggyorsabbak Fonyódra értek, már újra kisütött a nap.

Legelőször a Sashegyi Gepárdok váltója érkezett célba, akik után csaknem tíz percig nem láthattunk befutót Fonyódon. A címvédők ideje 2:47:46, mögöttük a Coca-Cola Testébresztő csapatának futója bukkant fel leghamarabb (2:57:29). Egyéniben az első Steib Péter (3:18:29), s figyelemre méltó, hogy tavaly ugyanezen a szakaszon a legjobb idő egyéniben 3:31:53 volt. Így összetettben ő vezet a tavaly a négy nap alatt leggyorsabbnak bizonyuló Csécsei Zoltán előtt.

A férfi párosoknál a Bartos-Kardos Team (3:10:19), a nőknél a Herceghalom- Püspökladány duó (3:45:37) volt a leggyorsabb a Spuri Balaton Szupermaraton első napján. A napi győztes a hölgyeknél egyéniben Ladányi Tímea (3:53:33), csapatban SzilvásSüti és a Tündérek (3:37:47). De vegyespárosok (A csont nem fárad?!; 3:19:között is számon tartjuk a győztest. A nap összes eredményéért ide kattints.

Ám meglehet, a legboldogabb célbaérkező nem az egyik napi győztes, hanem Hajdara Csaba volt, akit negyvenedik születésnapja alkalmából tortával köszöntettek.

A holnapi rajtidőpont 10:30. Változás, hogy a kerékpáros kísérőket öt perccel a mezőny előtt, tehát 10:25-kor indítjuk. Azok a futók, akiknek külön engedélyeztük, hogy korábban induljanak, 10.05-kor vághatnak neki a Fonyód és Szigliget közötti szakasznak.

A 9. Spuri Balaton Szupermaratonra egyéniben 269 nevezés érkezett, párban 124, három- vagy négyfős váltóban 130 csapat versenyez. Pénteken és szombaton félmaratoni, illetve maratoni betétszámokat is rendezünk, a hétvégére is be lehet kapcsolódni (FélBalaton), ráadásul mind a négy nap távja teljesíthető külön is (maraton+), s így összességében bőven túllépi a kétezret a négy nap során a Balaton körül futók száma.

Vannak hatan, akik kilencedszerre vágtak neki egyéniben a Spuri Balaton Szupermaratonnak (tehát mindig itt voltak), névsoruk: Farkas László (1967), Kollár Zoltán (1965), Pók János (1963), Salamon István (1962), Séra István (1960), Simon Zoltán (1970). De az is érdekesség, hogy több mint 100 külföldi is nevezett az eseményre, 21 országból érkezve (köztük 23 német és egy-egy madagaszkári, iráni).



fb share