Tizenháromezer-háromszázan a Futás Napján

Minden eddiginél többen, tizenháromezer-háromszázan választották a Futás Napját, a Mozgás Ünnepét vasárnapi programként. Az október 4-ei 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválra, Magyarország legnagyobb és legnépesebb futóeseményére a világ minden tájáról érkeztek résztvevők: a magyar indulókon kívül 58 országból mintegy kétezer külföldi futó látogatott fővárosunkba.

Elsőként a leghosszabb, maratoni táv résztvevői vágtak neki a Hősök teréről 42,195 kilométeres távnak: pontban 10 órakor a SPAR ügyvezetőjének, Feiner Péternek a pisztolylövésére startoltak. A közel háromezer-ötszáz maratonistának és váltósnak több mint 5 percre volt szüksége ahhoz, hogy az összes induló kiérjen pályára. Sokan életük első maratonjának vágtak neki, míg mások teljesítéseik számát gyarapították. A mezőnyben jócskán voltak jelmezt viselő futók: Rubik kocka, manó, csirke és madárijesztő is indult, sőt bevásárlókocsit tolva is teljesítették a távot. A maratont az egyéni mellett három és öt fős váltóban is lehetett teljesíteni. A klasszikus táv útvonala Budapest legszebb részein haladt: az Andrássy utat, a Lánchidat és mindkét Duna-rakpartot ellepték a futók.

A maratonisták után a Futófesztivál indulóin volt a sor: a 7 kilométeres minimaraton indulói léptek a startvonalhoz, ők az Andrássy úton az Oktogonig, majd visszafelé futottak. A következő rajt a 3,5 kilométeres maratonka mezőnyéé volt, majd a gyaloglók következtek, végül legutoljára a 600 méteres Családi Futás résztvevő vették birtokba a Hősök terét.

A maratonisták eközben Budapest utcáin rótták a kilométereket, szurkolók buzdításától kísérve – soha ennyien nem drukkoltak még a futóknak az útvonalon. Az első helyen kenyai-magyar párharc bontakozott ki, végül a kenyai futó diadalmaskodott Biri Ferenc és Tóth Tamás előtt. A hölgyeknél Szederkényi-Takács Andrea hódította el az első helyet a címvédő Földingné Nagy Judittól, harmadikként Bátai Réka futott be. A győztesek után még mintegy három órán keresztül folyamatosan érkeztek célba a maratonisták, akik, meghatottan fogadták a célban a nyakukba akasztott emlékérmet.

A maratonon kívül egyedülálló módon 30 kilométert is lehetett teljesíteni, a harmincasok a pesti alsó rakparton csatlakoztak a maratoni mezőnyhöz, a célban pedig őket is érem várta.

A legtöbb futó, mintegy 600 fő Budapestről vett részt a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon, míg a két második legnagyobb küldő városnak holtversenyben London és Helsinki bizonyult.

Az indulók között több híresség, sportoló és politikus is rajthoz állt. A távot váltóban teljesítette Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó, Erdőhegyi Brigitta énekesnő, Király Viktor, a Megasztár 4. szériájának győztese, Czanik Krisztián és Czanik Balázs fitneszguruk A befutószakaszt Varga Norman, a visszavarrt karú ketrecharcos vállalta. Kozmann György olimpikon és világbajnok kenus, valamint Gusztos Péter parlamenti képviselő az egyéni maratonisták táborát gyarapította.

A sportprogramok mellett egyéb aktivitások is várták az 56-osok terén a látogatókat: sportbemutatók, alapítványok, civil szervezetek adománygyűjtései, véradás, kiállítók valamint kóstoltatásokon vehettek részt az egészséges életmód és a mozgás hívei - így a futók és családtagjaik is remekül érezhették magukat ezen a napon, a Futás Napján, a Mozgás Ünnepén.

24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton
Eredmények/Abszolút kategória

Férfiak
1. Moses Chepkwony Kenya 2:25:16
2. Biri Ferenc Gyulai SE 2:25:25
3. Tóth Tamás Micro SC 2:26:17

Nők
1. Szederkényi-Takács Andrea Vasas-Humansoft 2:44:32
2. Földingné Nagy Judit Győri Dózsa SE 2:46:51
3. Bátai Réka PFK 2:51:34

Eredmények/Országos bajnokság

Férfiak
Országos Bajnok: Tóth Tamás Micro SC 2:26:17
2. Szabó Gábor TFSE 2:30:03
3. Juhász András Misi SC 2:30:25

Nők
Országos Bajnok: Szederkényi-Takács Andrea Vasas-Humansoft 2:44:32
2. Földingné Nagy Judit Győri Dózsa SE 2:46:51
3. Bátai Réka PFK 2:51:34

Eredmények/Handbike kategória
1. Serényi Tibor Budapest 2:13:22
2. Katona Ottó Tát 2:18:49

Eredmények/Kerekeszék kategória
1. Bók László Szigetszentmárton 2:14:27
2. Simon Szilárd Tiszakürt 2:38:00

Eredmények 30 km

Férfiak
1. Várbíró Attila Mogyi SE 1:51:52
2. Ostoróczki Ferenc Budapesti Honvéd SE 1:53:58
3. Ilisz Pál Dunaújvárosi AC 1:55:54

Nők
1. Lisa Borsani Olaszország 2:10:19
2. Moira Campagnaro Olaszország 2:12:34
3. Geertruida Steur Hollandia 2:18:08

Eredmények/ Staféta

Férfiak
1. Kösz Bandi! (Nagy György, Soltész Roland, Stépán Zsolt) 2:31:46
2. Napraforgó Light (Paulik T., Lukácsi I., Farkas G.) 2:37:51
3. Észak-Magyarország I. (Barmeister, Szaniszló, Vaszily) 2:41:20

Nők
1. Utca neki (Szabó Andrea, Fehértói Zoltánné, Kovács Melinda) 3:02:27
2. W.W.J.D. (Csere S., Csere A., Schweigertné) 3:15:57
3. Honvéd lányok (Benkó, Móczó, Kernács) 3:17:30

Eredmények/Ekiden

Férfiak
1. Nike Futóklub (Szabó Sándor, Kassai lmos, Szilágyi Tibor, Hajtman András, Nagy Gábor) 2:32:03
2. Szuperinfó Men (Kovács Á., Honfi G., Szajkó Cs., Hráb D., Harsányi T.) 2:33:43
3. Megalódusz (Kovács, Takács, Kubik R., Kubik Zs., Herczeg) 2:36:48

Nők
1. Szuperinfó Women (Öry Eszter, Daragó zsófia, Király Amanda, Bicskei Izabella, Hrenkó Ivett) 3:09:36
2. Honvéd fruskák (Szabó A., Szabó T., Sipos A., Monostori L., Horváth T.) 3:21:06
3. Szellő-lányok (Garai, Joó, Meggyesi dr., Záhony, Csaba) 3:22:29

Eredmények/ Minimaraton (7 km)

Férfiak
1. Francis Kimurgor Kimutai Kenya 21:02
2. Erkolo Ashenafi Etiópia 21:15
3. Mossisa Feysisa Etiópia 21:41

Nők 1. Szabó Tünde DOVASE 25:25
2. Kovács Zsófia GYÖTRI SC 25:43
3. Julia Leventon Nagy-Britannia 26:44



fb share