A SPAR Budapest Maraton, mint az első maratoni erőpróba

Mikonya Nándor és Nagy Gergely jó egy éve "megőrült" - persze jó értelemben véve. Versenyről versenyre járnak, legyen az akár extrém 50 kilométeres tengeri kajakozás, a Balatont megkerülő egynapos kerékpárverseny, Kékes Csúcsfutás, vagy maga az Ironman. Eddig a klasszikus maratoni távot még nem teljesítették, ám remek alkalom lesz erre a 26. SPAR Budapest Maraton.

- Egy régi triatlonos barát ültette a bogarat Gergő fülébe az Ironmannel kapcsolatban, ő vett rá, hogy csináljuk meg váltóban, azóta nincs megállás - kezd bele Nándi közös történetükbe. - A felkészülés részeként kezdtem el újra versenyekre járni, és elkapott az érzés. Míg régen az éremért, manapság a hangulatért megyek.

Nándi versenyzőtípus, az hajtja, hogy legyőzze önmagát. Szereti a sportot, a mozgásformát is, legyen az kerékpár, kajak vagy futás. Örömet szerez neki, de önmagában sokszor semmit nem ér, ha nem tudja felülmúlni a korábbi időeredményét. Nem is csoda ez a hozzáállás, hisz négy évet versenyszerűen triatlonozott, majd atletizált, egy évet az országúti kerékpározásba is belekóstolt. Az atletizálás alatt egy makacs lábsérülést szedett össze, ami miatt jó kilenc évig kerülte a versenyeket, szerencsére mostanra tünetmentes lett.

Gergőnek mást jelent a sport, talán ezért is egészítik ki egymást és tudnak csapatot alkotni.

- Nándi jó barát, bármiben számíthatok rá, mindent meg tudunk beszélni. Igazából az csak véletlen, hogy ő is rajong a sportokért, és így egymást tudjuk biztatni a különböző sporteseményeken való részvételre, vagy éppen együtt tudunk edzeni. Ő kicsit komolyabban veszi az egészet, benne még él a versenyszellem, míg számomra inkább hobbi. Éppen ezért néha nekem túlzottnak is tűnik a felkészülés, ugyanakkor ez mindenképpen előny, hiszen talán éppen az ő motiváltsága segít nekem is egyre jobb eredményeket elérni.

Persze ne gondoljuk, hogy Gergő eddig csak tévében látott sportot.

- Szeretem a sportokat és a kihívásokat, számomra ezek az események - bár komoly felkészülést igényelnek - jelentik a kikapcsolódást. Munkám során gyakran vagyok túlterhelve és a sport segít levezetni a felgyülemlett feszültséget. Gyerekkorom óta folyamatosan mozgok, több sportot is versenyszerűen űztem, egyebek között atletizáltam is.

Abban hasonlóak, hogy mindkettejüknek a SPAR Budapest Maratonon lesz az első maratonfutási kísérlete. Ha sikerülne nekik, és miért ne sikerülne, akkor ezt is kipipálhatják, másfelől jó tapasztalat lesz a későbbi céljaikhoz. Gergő így vall erről:

- Nem volt különösebb oka, félmaratoni távot már többször teljesítettem és szerettem volna kipróbálni magam. Jövőre szeretnénk az Ironman versenyen egyéniben indulni, aminek az utolsó száma a maratoni táv, így gondoltam nem árt, ha felmérem, mivel is nézek szembe. Nándi ezt még azzal egészíti ki, hogy természetesen szabadidejük és egyéb programok is befolyásolják, hogy a "nagy" versenyek között milyen versenyeket iktatnak be, igyekeznek a jobb hangulatú, vagy valamiért kihívást jelentő versenyeket belőni, illetve azokat, amelyek illeszkednek az edzéstervükbe. Ilyen lesz a 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton is.



fb share