Fuss a Rákkutatástért! jótékonysági futás

2011. szeptember 10.-én (szombaton) 11 órai kezdettel rendezi a Fuss a Rákkutatástért! jótékonysági futást a Puskás Ferenc Stadionban a Fuss a Rákkutatásért Alapítvány, a Magyar-Kínai Gazdasági Kamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és az Országos Takarék Szövetkezet.

A futás segítségével 1997 óta több mint 150 millió forint értékben adományoztak a szervezők nagy értékű, világszínvonalú berendezéseket a magyarországi rákkutatással foglalkozó orvosok és rákkutatók részére. A hagyományos, adománygyűjtő futást egy bátor, kanadai fiatal Terry Fox története indította el 20 évvel ezelőtt. Magyarországon a 90-es évek eleje óta rendeznek Fuss a Rákkutatásért! jótékonysági futást. A szervezők nagy eredménynek tartják, hogy a kezdeti, szinte csak külföldiekből álló futók között egyre több hazai nagyvállalat képviselteti magát.

A Futás nem verseny, a táv 2 kilométer, mely megtehető futva, sétálva. Minden regisztrált résztvevő a futás végén ajándékcsomagot kap, melyet a támogatók adományai töltenek meg.
Az előző évekhez hasonlóan 10 fős, illetve ennél nagyobb csapatok előre is regisztrálhatják magukat. A rendezvényen értékes tombola nyeremények (pl. laptop, nagy értékű utazások, vásárlási utalványok stb.) kerülnek kisorsolásra a futók között. A futás teljes, auditált bevételét a szervezők továbbra is a magyar rákkutatás javára ajánlják fel. Bár a gazdaság jelenlegi helyzete nem hat kedvezően a civil adománygyűjtő kezdeményezések eredményességére, az Alapítvány kuratóriuma és önkéntesei bizakodóak, hogy idén is sok támogató és futó áll nemes ügyük mellé.

Regisztrálni lehet a helyszínen, a futás napján 9.30-tól. Van előregisztráció is, ami főleg a csapatoknak ajánlott, a 1054 Budapest, Aulich utca 8. címen lévő irodában Borsos Veronikánál (tel: 782-8355). További részleteket és nevezési lapokat az Alapítvány Facebook oldalán találsz: www.facebook.com/fussarakkutatasert

A regisztrációs díj : 1500 Ft/futó. Minden regisztráló megkapja az esemény 2011 évi pólóját és a futás végén a befutó csomagot. A regisztráció nem kötelező, ha egy csoport a saját pólójában szeretne futni - őket is várják szeretettel, hiszen van, aki így tudja támogatni az ügyüket.

Az 1500 Ft adomány, ebből gyűjtenek minden évben a rákkutatók számára átadandó műszerre.

További információ: Lukács Csilla, 06 30 / 633-4868, kuratóriumi tag, Fuss a Rákkutatásért Alapítvány



fb share