A Brutálfutás 2.0 sarasabb lett, mint terveztük

850 boldog férfi és nő malackodta végig a napot, egymást is nevetve szemlélve. Az első bálozók szemében az "ez most komoly?" kérdés, a tavalyról már tapasztalatot szerzett emberek tekintetében pedig az "ez állat lesz!" gondolat sütött. Ők már tudták. A legtöbben bulinak fogták fel a dolgot, mint például a mezőny ünnepeltje, aki nyolcadik születésnapját tartotta meg kis barátaival a nem mindennapi ünnepi helyszínen.Ha a tavalyi futamok brutálok voltak, akkor az ideiekre azt mondhatjuk, hogy überbrutál.

Ezt mondta a mintegy 850 induló is, hiszen a szervezők szerencséjére az időjárás is előlépett fő szponzorrá. A pályaépítés során az amúgy is sarasra tervezett pálya extra adag latyakkal gazdagodott pénteken, így a nyár első napján, az elvonuló vihar után hihetetlenül nehéz és szeszélyes pálya épült a nyáregyházi MotoCross pálya területén. Az esemény történetében új, szenzációs pályacsúcs született, a Gyulai AC versenyzője, az alig húsz éves Szabó Sándor kevesebb, mint 18 perc alatt teljesítette a döntő futamot.

Az elődöntő futama 11 órától óránként indultak, és bár délelőtt még el-eltünedezett a nap, délutánra megmutatta igazi erejét, így egyre lazább felszerelésben indultak neki a futók. Futamonként nagyjából 150 ember rajtolt el harangszóra, hogy egy kört futva a pálya körül belevágjanak a brutálkörbe, ami az előző napi esőzések miatt igazi kihívást jelentett még rutinos terepfutóknak vagy akár falmászóknak is. Sárból nem volt hiány, néhol még új lehetőségek is adódtak a szervezőknek, hogy egy kicsit elkanyarintva az eredeti útvonalat újabb nehézségek elé állítsák az indulókat. Merülés, füstgép, vizes csúszda, szögesdrót és a többi minden adott volt, hogy a lehető leghosszabb 7 kilométer jusson a pályán levőknek.

A különböző filmcímek által ihletett akadályok legyőzése után mindenkinek ki kellett menni az erdőbe, hogy ott is próbára tegyék a kitartásukat és gyorsaságukat, ezután vissza a brutálpályára még egy körre, hogy a végén egy hatalmas szalmabálán átugorva a bokáig érő sárban eljussanak a nehéz vasláncon lógó, mókás-durcás malackát formáló befutóéremig. Ennek aztán úgy megörültek néhányan, hogy úgy, ahogy voltak, csatakosan, sárosan, de boldogan a nyakába ugortak az addig mit sem sejtő éremosztó szervezőknek.

A döntőbe kerülő versenyzők a délelőtti tapasztalatokkal gazdagodva már tényleg minimál felszerelésben vágtak neki a rövidített távnak fél hatkor. Az erdei szakasz ellenére sokan mezítláb, elkerülendő a cipőfelvétellel járó időveszteségeket, mások félmeztelenül. Olyan is volt, akinek hiányos ruházata csak a futam folyamán alakult ki, de ezt egyáltalán nem bánta. A rajt után a sorrend hamar kialakult, bár egészen a legvégéig egyáltalán nem volt biztos, ki fog győzni. Szinte fej fej mellett haladt Szabó Sándor és Tóth Ádám, őket szorosan követte az előfutamok alatt szenzációs pályacsúcsot futó Váraljai Vázsony. Csak kétszáz méterrel a cél előtt, a szögesdrótoknál dőlt el, hogy ki fog nyerni, amikor is Szabó Sándor szinte lendületből átcsúszott a drótok alatt, de üldözője megtorpant néhány másodpercre. És itt el is dőlt a küzdelem, a korábban néhány másodperces különbség több mint húszra növekedett. A döntőt is végigküzdő majdnem 140 futó nagyon hamar körbeért a pályán, s másodszorra is boldogan lihegve hajtották a fejüket az érmeket osztó fiatalok felé, hogy újabb láncon függő kismalaccal bizonyíthassák később: ők igazán kemények. Az abszolút verseny élmezőnyének sorrendje után lassan kialakult a végleges sorrend a kategóriákban is, végül az ünnepélyes eredményhirdetés is megtörtént a sebtében hatalmas, sáros szalmabálákból összeeszkábált dobogón.

A verseny kategóriánkénti végeredménye a következőképpen alakult:
Férfiak:
F1 (18 évesig):
1.: Karosi Gábor, Budapest (21:21)
2.: Holló-Szabó Martin, Kiskunfélegyháza (21:38)
3.:Földesi Csaba, Makó (21:45)

F2 (18-35 év):
1.: Szabó Sándor, Gyula (17:46, Abszolút 1. helyezett)
2.: Tóth Ádám, Budapest (18:08, Abszolút 2. helyezett)
3.: Váraljai Vázsony, Balatonalmádi (18:57, Abszolút 3. helyezett)

F3 (35-50 év):
1.: Somogyi Károly János, Budapest (20:59)
2.: Pintér Sándor, Gödöllő (21:11)
3.: Földesi Csaba, Makó (21:48)

F4 (50 év felett):
1.: Kékesi Mihály, Székesfehérvár (22:15)
2.: Lengyel Tibor, Székesfehérvár (24:27)
3.: Lohn Miklós, Budapest (25:08)

Nők:
N1 (18 évesig):
1.: Hallgat Fanni, Budapest (24:59)
2.: Lippai Réka, Budapest (29:15)
3.: Floch Bernadett, Veresegyház (30:05)

N2 (18-35 év):
1.: Boros Nikolett, Mór (24:05, Abszolút 2. helyezett)
2.: Bakondi Anett, Kaposvár (24:13,Abszolút 3. helyezett)
3.: Szöllősi Boglárka, Jászberény (25:11)

N3 (35-50 év):
1.: Veres Csilla, Monor (23:33, Abszolút 1. helyezett)
2.: Diószeghy Fruzsina, Budapest (25:16)
3.: Marosán Ágnes, Budapest (25:41)

N4 (50 év felett):
1.: Reiman Katalin, Budapest (28:23)
2.:Horváth Gáborné, Ózd (31:52)
3.: Dr. Sipos Andrea (33:54)

Beszéljenek helyettünk a képek, az esemény képanyaga megtalálható a KÉPCSARNOK menüpontban!

Az eseményt szervező BSI június második hétvégéjén visszatér Budapestre, ahol a K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó mezőnye egy új helyszínen, az 56-osok terére gyűlik össze egy igazi csapat munkára.

fb share