Csak úgy...

Mindig élvezettel olvasom Ballai Attilának, a Magyar Nemzet sportrovat-vezetőjének okos, lényegre törő írásait. A csütörtökön megjelent publicisztikájának apropóját, a vállalkozó szellemű, egykori úszónő könyve adta, de lényegesen messzebbre mutatott annak vezérfonalánál, a ki-kivel, mikor, hol, mit és hogyan egyszerűségénél. A magyar sport presztízséért és jövőjéért aggódott. Jogosan. Volt az írásában egy rész, amit idézek: "Vasárnap kora reggeli futásom során, a Duna partján, egy padnál ácsorogva négy viharvert, üvegből rozébort kortyolgató, vacogó fiatal (két fiú, két lány, hagyományos leosztás) mellett haladtam el, akik, amikor megláttak, harsányan röhögtek rajtam..." Szánni való nihilisták - teszem hozzá én. Röhögcsélnek, ahelyett, hogy példát vennének, s legalább annyira figyelnének, s legalább annyira figyelnének az egészségükre, mint ruháikra, sminkjükre, okos telefonjukra. A szemmel láthatóan elhanyagolt fizikai állapotban tengődő kollégáktól, ismerősöktől kérdezem meg időnként, szoktak-e fogat mosni, tisztálkodni, fehérneműt váltani. Tágra nyílt szemmel válaszolnak: még szép! Ilyenkor mondom azt, hogy fizikumukat, a szervezetüket is hasonló módon kellene gondozniuk, mert ha nem így cselekszenek, az bizony igénytelenségre vall! Amikor nagyhangú emerek kérdezgetik a Margitszigeten, miért futunk, azt válaszoljuk Pipivel, azért, mert nincs pénzünk gyógyszerre! Büszkén mondom, sok-sok embertársamat sikerült már rávennem a sportolásra. Nehezen szánták rá magukat, ma azonban már semmi pénzért nem mondanának le róla. Ők már tudják azt, amit a tivornyázó fiatalok nem: ép testben, ép lélek! Csak úgy...

fb share