Futás orvosi tanácsra

Sok futó, még több szurkoló, és végre nem én vagyok az utolsó - sorolta érveit a Nike Budapest Félmaraton mellett Lévai Lajos. A Hajdú-Bihar megyei Komádiban élő lakatos öt évvel ezelőtt orvosa tanácsára kezdett el sportolni, és idén már ötödször erősíti a félmaratonyi mezőnyt a Városligetben.

- Miképp emlékszel vissza az első budapesti 21 kilométeres versenyedre?

- Borzalmas volt. Nagyon elfáradtam a végére, igaz gyakorlatlanul, kevés edzéssel a hátam mögött érkeztem, és meg is lett az eredménye. A kedvemet azonban nem vette el ez az élmény, a következő évben már a maratonon is rajthoz álltam. Öt év alatt közel húsz félmaratont teljesítettem, így már ismerem a táv gyenge pontját. A 16. kilométer után mindig jön a hullámvölgy, ezt egészen egyszerűen sosem úszom meg. Bár nem szívesen, de ilyenkor bele-bele szoktam sétálni a távba. Remélem, idén már nem lesz szükség erre!

- Feltehetőleg már tudatosabb a felkészülésed, mint először volt. Hogy állt össze az idei edzésprogramod?

- A neten böngészem, és az újságokban próbáltam támpontokat találni, és ezek alapján állítottam össze egy önálló tervet, ami heti három edzésből áll. Az első alkalomra tettem a hosszúfutást: 18-21 kilométer közötti távot teljesítek, míg a maradék két napon az intenzív, terepfutások dominálnak, gyakori gyorsítókkal. Elsősorban munka után tudok időt szakítani az edzésekre. Az elején a kollégák is furán néztek rám, hová sietek ennyire, de mára megszokták a hobbim. Ahogy a családom is. Ha őket arra nem is tudtam rávenni, hogy velem fussanak, egy-egy távoli versenyre elkísérnek, és amolyan családi kirándulásként fogjuk fel az egészet.

Lévai Lajos (pirosban) a Hortobágyon is futott félmaratontLévai Lajos (pirosban) a Hortobágyon is futott félmaratont

- Ötödik alkalommal neveztél az őszi idénynyitóra. Mi fogott meg ennyire a Nike Budapest Félmaratonban?

- Pozitív hatással van rám ez a közeg. Rengetegen szurkolnak, és nem lehet semmihez sem hasonlítani, mikor sok ezren futunk a pályán. Ráadásul hihetetlenül szép környezetben tehetjük mindezt. Imádom a Duna-partot és a sok szép régi épületet a Belvárosban. A hangulat pedig csodálatos: nemcsak a közönség dobja fel, de a sok zenekar is hozzáteszi a magáét.

- Mit vársz magadtól idén?

- Hogy kibírjam a távot. Komolyra fordítva, szeretném két órán belül lefutni a 21 kilométert. Sajnos az ízületeim az utóbbi hetekben nagyon fájtak, ezért kevés esélyt látok erre, de mindenképpen megpróbálom. Lassan fogok kezdeni, és ha sikerül túljutni a mélyponton, akkor meg kel húzni a célig. De alapvetően nem is a csúcs a cél. Az egészségemen rengeteget javított a futás. A leleteim normál értéket mutatnak, és ez a fontos.



fb share