Igazi nyár a Sport24 Velencei Tóúszáson

Igazi nyári, fürdésre csábító napon zajlott Gárdonyban a 2. Sport24 Velencei Tóúszás, amelyen 1200-an vettek részt. Az eseményen 1500 és 3000 méteres távon indulhattak az úszók.

Ami az idei nyáron eddig jóformán ritkaságszámba ment, azt most pótolta az időjárás: szinte végig napsütéses időben, remek körülmények között folyt le a második alkalommal megrendezett Sport24 Velencei Tóúszás. Az esemény két távján összesen 1200-an úsztak a Dunántúl második legnagyobb tavában. Persze a rendezvény krónikájához hozzátartozik, hogy a kora délutáni órákban viharjelzés miatt egy órával előbbre kellett hozni a rajtoltatás végét, de egy rövidebb szeles és egy pici esős időszaktól eltekintve az esemény rendben zajlott.

Az első úszók már reggel 9 óra előtt gyülekeztek a rajtnál: a 3000 méteres táv "rajtfolyosóján" álltak sorban többen. A két táv két különböző irányba vezetett, majd az utolsó mintegy 800 méter volt azonos. Volt, aki egyből a Velencei-tó 22 fokos vizébe ugorva, más inkább óvatosabban, egy darabon sétálva vágott neki a távnak. Az úszókat nyugodt, sima víztükör fogadta, az útvonalak nádszigetek között vezettek. A vízről pazar látványt nyújtott a sok-sok úszó és a tiszta időben ragyogó Velencei-hegység. Valószínűleg növelte az úszás élményét a tóparti panoráma a domboldalra felkúszó településekkel, és egészen biztos, hogy lesz, aki majd a táj szépségéről is mesél, ha a Velencei Tóúszásról tart élménybeszámolót.

Az indulók között minden korosztály képviseltette magát. Vidám gyerekcsoportok ugyanúgy nekivágtak a tónak, mint idősebb úszók, vagy egész családok. A legidősebb induló 75, a legfiatalabb mindössze 6 esztendős volt. Egyáltalán nem tűnt úgy, hogy bárki is szenvedett volna úszás közben, sőt egyesek még beszélgettek is egymással a táv teljesítése alatt. Fogadni mernénk, hogy a Sport24 Velencei Tóúszás az egyik legjobb sportprogram volt ezen a szép nyári napon!

A kora délután sorra kerülő eredményhirdetésen több olyan úszó volt, aki tavaly is dobogóra állhatott. Szép sikereket értek el a székesfehérváriak, de jutott érem budapesti indulóknak és az ország keleti feléből érkezőknek is. A Sport24 Velencei Tóúszás délután 3 órakor ért véget.

A BSI következő eseménye a szeptember 3-i Metropol Reggeli Futás, majd az azt követő napon megrendezendő 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton lesz.

Eredmények

1500 méter, férfiak

1. Békési Dániel (Budapest) 19:16

2. Sárdi Levente (Székesfehérvár) 23:02

3. Gubics Máté (Székesfehérvár) 23:06

1500 méter, nők

1. Tóvári Dóra (Budapest) 21:59

2. Meszner Dorottya (Tatabánya) 26:48

3. Rajkort Renáta (Cegléd) 26:55

3000 méter, férfiak

1. Mácsik Balázs (Paks) 40:06

2. Trenovszki János Tamás (Tiszaföldvár) 41:47

3. Szűcs Rajmund (Miskolc) TVK-Mali Triatlon 44:09

3000 méter, nők

1. Tóth Zsófia Zsanett (Salgótarján) 42:19

2. Bagi Fanni (Budapest) Bp. Honvéd 46:17

3. Nyikes Julianna (Budapest) Bp. Honvéd 47:40



fb share