KÉT NÉMET VÁROS IS RENDEZNÉ A 2024-ES OLIMPIÁT

Berlin és Hamburg is szívesen rendezne nyári játékokat Thomas Bach, a Német Olimpiai Bizottság elnöke szerint.

A sportvezető egy interjúban elmondta, mindkét város jelezte már érdeklődését a 2024-es játékokra vonatkozóan, ám az majd csak a 2020-as olimpia házigazdájának jövő évi kihirdetését követően dől el, hogy érdemes-e pályázni a 12 év múlva sorra kerülő eseményre.

Négy év múlva, 2016-ban Rio de Janeiro rendezheti a nyári olimpiát, míg az azt követő játékokért Tokió, Isztambul és Madrid versenyez. A rendezőről jövő szeptemberben dönt a Nemzetközi Olimpia Bizottság (NOB).

A 2024-es eseményért akkor van értelme német városnak is pályáznia, ha jövőre Tokió lesz a győztes, mivel a NOB gyakorlata szerint kétszer egymás után nem rendezik ugyanazon a kontinensen az olimpiát.

Forrás: MOB

fb share