Egyelőre csak részlegesen nyílt meg a Margitsziget

Részlegesen megnyílt szerdán a budapesti Margitsziget, ahol jelenleg csak a két szálloda működik. Az árvíz okozta károk miatt a sziget a nagyközönség számára továbbra sem látogatható, a helyreállítási munkák folynak.

Budapest Főváros Kormányhivatala szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke határozatban rendelte el a Margitsziget Árpád híd felőli oldalának részleges megnyitását. A döntést a Duna vízszintjének jelentős csökkenése indokolja, valamint az, hogy az érintett területen befejezték a helyreállítási munkálatokat.

A szigeten egyelőre kizárólag a két szálloda kezdhette meg a működését.
A Margitsziget többi része továbbra is lezárt terület. A Főkert Zrt. szakvéleménye szerint az átázott talaj miatt a fák balesetet okozhatnak, ezért a megfelelő óvintézkedések betartásával is csak a helyreállítást végző szakemberek tartózkodhatnak ott.

Folyamatosan végzik a helyreállítást a Palatinus Strandfürdőben, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában és a sziget vendéglátó-ipari egységeiben - közölte a kormányhivatal, hozzátéve, hogy a Margitsziget egésze a helyreállítási és fertőtlenítési munkálatok elvégzése után nyílik meg a nagyközönség előtt.

Forrás: Edzésonline

fb share