Együttható szavazás - Teljesebb élet sport által fogyatékkal élőknek

A Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület Teljesebb élet sport által fogyatékkal élőknek pályázatát beválasztották az Együttható Szavazás elődöntőjébe. Az Egyesület a pályázat segítségével értelmi, illetve testi fogyatékkal élők sportolását szeretné elősegíteni.

A pályázaton indított projekt két részből áll:
Egyrészt a saját fejlesztésű Kincskeres-O programból, amelynek célja, hogy értelmi fogyatékkal élő emberek, akik fizikailag képesek a futásra, haladásra, sportélményeket élhessenek meg és fejleszthessék képességeiket.
Másrészt, hogy a már Világbajnoksággal is rendelkező Trail-O tájékozódási szakágat jobban megismerjék az szellemileg teljesen fitt, de testi fogyatékossággal élő emberek. Szeretnénk elérni, hogy épek és fogyatékkal élők együtt vehessenek részt ezen a programon.

Az Egyesület fő célkitűzése, hogy a tájfutás szépségét minél több fiatal, felnőtt, család, ember megismerhesse, átélhesse. Munkánk során találkoztunk olyanokkal, akik szellemi vagy testi fogyatékosságuk miatt nem vehetnek részt a normál eseményeken. Ezért Egyesületünk elindított egy olyan projektet, ami részben saját fejlesztés, részben a már meglevő lehetőségeken alapul. Így szélesre tárva egy kaput a fogyatékkal élő társainknak is egy új, teljesebb élet megtapasztalására. Továbbá az épek és a fogyatékkal élők integrációja is megtörténik.

Itt szavazhatsz rájuk, ha tetszik az elképzelésük: Együttható szavazás - Teljesebb élet sport által fogyatékkal élőknek



fb share