Hármasikrek versenyeznek egymás ellen a riói maratonon

A riói olimpia női maratonfutása sporttörténelmi lesz, az észt Leila, Liina és Lily Luiknak is sikerült megfutnia a maraton kvalifikációs szintidejét.

A most 30 éves futók hat évvel ezelőtt kezdtek el komolyabban atletizálni némi táncos és sportos múlt után. Liina vette rá a többieket, aki azt is elmondta a Reutersnek, hogy hamar kiderült számukra, a kitartást igénylő számok jobban fekszenek nekik, mint a sprintek.

Egy évnyi munka után Észtországban a legjobbak közé kerültek, akkor döntöttek úgy, hogy nemzetközi szintre is megpróbálnak eljutni. Ez már össze is jött nekik, a két évvel ezelőtti zürichi Európa-bajnokságon is versenyezhettek egymás ellen. Liina szerepelt legjobban, a 29. lett 2:41:48-cal, a 43. Leilára öt percet vert, míg a 47. Lilyre hetet. Ennél tudnak jobbat, de a világ legjobbjaitól azért elég messze vannak, 15-20 percet is kapnak tőlük.

A testvérek azt mondták, ahogy tudják, támogatják egymást, ez nemcsak lelki segítséget jelent, hanem taktikait is, szembeszélben vezetnek is egymásnak. Külön élnek, és olykor külön is edzenek, de telente közösen mennek magaslati edzőtáborba Kenyába.


Forrás: index.hu



fb share