2014-11-04

Rajtszámátvétel a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonra

Eddig is nagy volt a nyüzsgés a szezonzáró két napos esemény idején, most pedig a szombati félmaraton beiktatásával talán még nagyobb lesz a tömeg. Érdemes tehát nem arra a hétvégére halasztani a rajtszámátvételt és egyéb efféle tennivalókat, hanem már korábban megejteni ezeket, ha lehetséges, még hozzá nálunk, a BSI-ben, a nevezési irodában! És akkor a hét végére csak a futás marad.

2014-11-04

Rajtszámátvétel a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonra

Eddig is nagy volt a nyüzsgés a szezonzáró két napos esemény idején, most pedig a szombati félmaraton beiktatásával talán még nagyobb lesz a tömeg. Érdemes tehát nem arra a hétvégére halasztani a rajtszámátvételt és egyéb efféle tennivalókat, hanem már korábban megejteni ezeket, ha lehetséges, még hozzá nálunk, a BSI-ben, a nevezési irodában! És akkor a hét végére csak a futás marad.

2014-11-04

Milyen is volt a fitnesz világ "karácsonya"?

A Syma Rendezvény és Kongresszusi Központban feketén-fehéren kiderült, hogy a FittAréna kapcsán miért is jogos az elnevezés: "az ország legfittebb napja". Egyedülálló rendezvénynek tartják a résztvevők, az oktatók és a szervezők is ezt az eseményt. A fittarena.hu honlapon egy hosszabb beszámoló jelent meg az eseményről videós összefoglalóval. >>> Kattints ide, és olvasd el, milyen is volt a fitneszünnep!

2014-11-03

A hétvégén megyünk a Pilisbe!

Tavaly-tavaly előtt szerencsénk volt az időjárással az Intersport Túranap és Terepfutáson, és eddig úgy tűnik, hogy ezen a héten sem nagyon lehet okunk panaszra. Megfelelően öltözködve mind a kiránduláshoz, mind a futáshoz ideális lesz az idő. Esőt nem jósolnak a hozzáértők egész hétre, semmi akadálya tehát, hogy 8-án ott légy te is reggel-délelőtt a rajtban, a Csillaghegyi Általános Iskola udvarán!

2014-11-03

Ki lesz a századik?

Éppen 99 nevezés futott be eddig jövő tavaszi 8. Spuri Balaton Szupermaraton egyéni távjára. Most jön a századik, de vajon ki lesz az? Lehet, hogy éppen te? Ugyan a hónap végéig még kedvezményesen nevezhetsz, de azért milyen jó poén volna épp századikként jelentkezni, nem? No jó, ha nem érzed, hogy neked körbe kellene futnod egyedül az egész tavat, persze jó dolog ezt csapatban is tenni... a lehetőségek határtalanok!

2014-11-03

Wilson Kipsang és Mary Keitany New York győztesei

A férfiaknál és a nőknél is az előzetesen legnagyobb esélyesnek tartott versenyző, Wilson Kipsang és Mary Keitany győzött az év utolsó kiemelt jelentőségű maratonfutó versenyén, a New York City Marathonon.

2014-11-03

Rokob József feladni kényszerült a decaironman távot

Szerdáig tart még a Mexikóban rendezett decaironman ultratriatlon verseny, ahol a versenyzők minden nap egy triatlon hosszútávot teljesítenek, 10 napig.
Rokob József, a verseny egyetlen magyar résztvevője sajnos 3 nap után feladni kényszerült a küzdelmet.

2014-11-03

Doppingon kapták Jeptoo-t, a díjátadó is elmaradt

A kiemelt maratonfutó viadalokat összefogó szervezet elhalasztotta a vasárnapra tervezett szezonzáró díjátadó ünnepségét, miután kiderült: az összetett győztes kenyai versenyzőnő doppingolt.

2014-11-03

Megkezdődött a Mezei futó Magyar Liga sorozat

Gregor László és Gyűrkés Viktória győzött a Forg-Tech Cross Kupán

2014-11-03

Hírek a Syma csarnok edzés-lehetőségeiről

A MASZ értesíti a szakosztályokat, hogy a SYMA csarnok atlétikai fedett pályája várhatóan november 8-tól használható.

2014-11-02

Közvetítés a New York maratonról

Élő közvetítés az Eurosporton a New York maratonról vasárnap délután 15:30-18:00 között, Szabó Gáborral és Kovács Dusánnal.
15:10-15:30-ig az Eurosport 2-esen pedig már egy előzetest is megnézhettek!

2014-10-31

30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás - nevezés... MOST!

Megvan a hónap utolsó napján a hónap legjobb híre: mától nevezhetsz a 2015-ös, jubileumi 30. Telekom Vivicittá Városvédő Futás hosszabb, vasárnapi távjaira! Meglepődtél a "vasárnapi" szón? Nos, igen, az esemény most először nem egy, hanem két napos ünnep lesz tavasszal! Nevezz minél hamarabb, kezdd el az edzést, és fuss 2015. április 19-én akár félmaratont is!

2014-10-31

Emlék szeptemberből, rákészülés novemberre... Újabb félmaratoni történet!

Régen közöltünk már sztorit olyanok tollából, akik életükben először futottak félmaratont. Nos, akkor gyorsan összekapjuk magunkat, s folytatjuk a sorozatot, ezúttal Gonda Kata történetével, aki szeptemberben a Wizz Air Budapest Félmaratonon debütált a 21 kilométeres távon, s a teljesítés fölött érzett örömében már a balatoni félmaratonra is benevezett azóta. Lássuk hát!

2014-10-31

Ma még olcsóbb a Mikulásfutás!

Ma jár le a Rossmann Mikulásfutás jelenlegi, kedvezményes nevezésének a határideje, ami nem jelent mást, mint hogy szombat 0 órától már drágábban tudsz regisztrálni erre a hagyományteremtő, új eseményre! Kapd magad hát, gyere be gyorsan a nevezési irodába délután 5 óráig, vagy nevezz online olcsóbban éjfélig! Aztán december hatodikán légy ott te is, hiszen annyi mikulással futsz majd, amennyit még talán nem is láttál soha!

2014-10-31

11. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton -siess a nevezéssel!

Az előnevezők száma bő két héttel az esemény előtt közelít a tavalyi összes nevezőéhez, például az egy évvel ezelőtti 2685 benevezett félmaratonistához képest jelenleg a szombati félmaratonra már 1500-nál is többen regisztráltak, de a vasárnapra nevezők száma is elhagyta az ezret. A jelenlegi nevezési díjkategória 2-áig él, de figyelem: a két félmaratonnál (egyéni és páros) létszámlimitet vezettünk be! Kattints a részletekért!

2014-10-30

Normafa futó- és Túranap film

Hogyan telt a szombatja azoknak, akik a Normafa Futó- és Túranapján gyalogoltak vagy futottak a két táv valamelyikén? Hogyan érezték magukat, mi vette rá őket a teljesítésre? Miért akartak mindenáron feljutni Budapest legmagasabb pontjára, a János-hegy tetejére, az Erzsébet-kilátóhoz? Talán kiderül az esemény hosszabb összefoglalójából. Nézd meg!

2014-10-30

Kozma Klaudia első maratonja

Eltelt már annyi idő, hogy mindenki jól kipihente a 29. SPAR Budapest Maraton® fáradalmait, és az élmények, a tapasztalatok és a tanulságok. És lassanként elkezdtek érkezni az első maratonisták beszámolói is, ahogy számítottunk rá. Elsőként Kozma Klaudia történetét adjuk közre, olvassátok szeretettel.

2014-10-30

Készen van a regisztrációs oldal az Achilles-napi futásokra!

Mint néhány napja megírtuk, országszerte Achilles-napi futásokat szervezünk egyrészt a hős előtti hódolatból, másrészt pedig azért, mert felvetődött bennünk egy kósza gondolat, miszerint ha összegyűjtünk a hét végén rengeteg kilométert, és ezt mind felajánljuk a hősnek, ahhor hátha elkerül majd bennünket az ő nevével fémjelzett sérülés! Mostantól él a regisztrációs oldal, tehát semmi akadálya a bulinak!

2014-10-28

Mindenképp lábon - csak a sebesség nem mindegy!

Eldöntötted már, hogy futni fogsz-e a 7. Intersport Túranap és Terepfutáson, vagy sétálni egyet többedmagaddal, kirándulni egy jót az őszi erdőben? Mert nem mindegy ám! Előbbi esetben a futás élményét fokozza a tiszta levegő, a lejtők és a kaptatók, utóbbi esetben pedig az dobja fel a dolgot, hogy egy egész délelőttöt elbarangolhatsz a gyönyörű tájat és a hagyományos lovagi tornát bámulva az Egri várnál... Nos? Mi lesz?

2014-10-28

Novemberben spartathloni melléklet a Spuri Futómagazinban - még előfizethetsz!

Még néhány napig előfizethetsz a SPURI Futómagazin következő évfolyamára. Nem árulunk zsákbamacskát, íme, a novemberi tartalomjegyzék - SPARTATHLON melléklettel! És ne feledd a nyereményjátékot sem, aminek során minden számmal nyerhetsz! Tehát szeptember 1-jéig még van egy kicsi időd... Katt ide! (De előtte nézd meg, mivel vár a következő lapszám!)

2014-10-28

Várod már a szezonzárót?

Mert mi nagyon. Kíváncsiak vagyunk például arra, hogy hogyan tetszik majd nektek, hogy most már szombaton is lehet félmaratont teljesíteni egyénileg vagy párban. Meg amúgy is: ez egy hangulatos esemény, ahol a Balatonnak olyan olyalát láthatjuk meg - ha szerencsénk van, naplementével együtt -, amit az országból kevesen. És nem mellesleg november 15-16-án futhatunk egy maratont is a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon!

2014-10-28

Budapest tetején kamerával

Nagy siker volt az első rendezésű új eseményünk, a Normafa Futó- és Túranap, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a rengeteg mosoly és a nevezések magas száma. Három táv, három különböző élmény, mindenki megtalálhatta a maga örömét ezen a napon a János-hegyen. De ezer szónál is többet érnek a mozgóképek, nézd hát meg az esemény rövid filmjét a futókról, a túrázókról!

2014-10-28

Fut a cég extra végeredmény

Az idei futószezon lassan a vége felé közeledik, így a Fut a cég extra sorozatunkban is itt az ideje a számvetésnek, értékelésnek. 2014-ben már 5 rendezvényünk érintett versenyszámaiban hirdettünk céges kategóriát, így a tavalyinál sokkal több lehetősége volt a munkahelyük színeiben célba érkezőknek arra, hogy részvételi és eredményességi pontokat szerezzenek cégük számára.

2014-10-28

A héten még olcsóbban: Rossmann Mikulásfutás!

Honnan lehet tudni, hogy véget ér az ősz, és hamarosan itt van Mikulás napja? Onnan, hogy már mindenféle csokifigurát lehet kapni az üzletekben? Dehogy! Onnan, hogy már rengetegen neveztek a Rossmann Mikulásfutásra! Te köztük vagy már? Mert... aki Mikulás, velünk tart! És ne feledd: ezen a héten 31-én véget ér a mostani, kedvezményes nevezési időszak!

2014-10-27

Nézd meg nálunk a Spuri Szabadidősport Magazin szombati adását!

Szombaton délután volt látható az M1 műsorán a Spuri Szabadidősport magazin októberi adása, ami kvázi maratoni különkiadás volt, hiszen elejétől a végéig nem szólt másról, mint a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál történéseivel. Erre szántuk most a teljes műsoridőt. Ha épp nem értél rá (mert mondjuk futottál, ez dicséretes), ne aggódj, nálunk megvan a rögzített adás, kattints, és nézd meg, amikor csak akarod!

2014-10-27

A téli Spuri előfizetői játék értékes díja: OTO Chili kockahas gép

Még kapható az őszi Spuri Futómagazin - és október 31-éig elő lehet fizetni a következő négy számra! Előző cikkünkben már bemutattuk a Spuri Futómagazin előfizetői játékának egyik téli nyereményét, a Columbia sportruházatot, amit a nyertes többféle funkciójú öltözék közül választhat majd ki. Most ismerd meg a játék fődíját, egy OTO Chili kockahas gépet!

2014-10-25

Budapest tetején - Normafa Futó- és Túranap

Mintegy 1550 nevezővel debütált legújabb rendezvényünk, a főváros legmagasabb pontját, a János-hegyi Erzsébet-kilátót megostromló Normafa Futó- és Túranap szombat délután. Kilométerekből, szintemelkedésből nem volt hiány, mint ahogyan szerencsére jókedvből és tettrekészségből sem!

2014-10-25

Normafa Futó- és Túranap fotók és eredmények

A Normafa Futó- és Túranap eredménylistái és fotói már böngészhetők a honlapon.
Eredmények >>>
Fotók >>>

2014-10-27

Ki ne maradj belőle: Achilles napi futások országszerte!

Update: már 56 esemény a frissülő a listában!

Akhilleusz. Őt ismered. Görög mitológiai hős, akit anyja, Thetisz a Sztüx vizébe mártott, hogy sebezhetetlenné tegye. A sarkánál azonban, melynél fogva anyja a vízbe merítgette, sebezhető maradt. Akhillesz-ín... Ha nem ismered nagyon, az jó. Ez a sarkadnál egy ín, ami rossz esetben fájni szokott futáskor. Hogy mit akarunk mindevvel? Ó, remek dolgot! Kattints, és megtudod!

JFK - te hány teljesítésnél jársz?

A JFK (Jubileumi Futók Klubja) tagjának lenni egyfajta elismerés azok számára, akik az átlagosnál többször teljesítettek egy adott távot. Van már ilyen klubunk a Budapest Félmaraton, a Budapest Maraton, a Kékes Csúcsfutás és a Délibáb Terepfutás kapcsán is. Mostantól nagyon egyszerűen ellenőrizheted, hány teljesítésnél tartasz, és ha a tagság kapujában állsz, mennyi kell még ahhoz, hogy a klub tagja légy.

2014-10-24

Kezdd el a felkészülést spinninggel a nagyatádi eXtremeMan-re!

Kilenc hónap alatt egy gyermeket a világra lehet hozni, nem hogy egy Ironmant "megszülni". Éppen ezért október 25-én, napra pontosan kilenc hónappal a nagyatádi eXtremeMan előtt hivatalosan is elkezdődik a felkészülés a B784 Team-mel...

2014-10-22

Forgalomkorlátozás 25-én a XII. kerületben

A Normafa Futó- és Túranap idején a Budapesti Rendőr-főkapitányság értesítése szerint szakaszos és időszakos forgalomkorlátozások lehetnek a kerületben az esemény miatt 14 és 16 óra között. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

2014-10-22

Jótékonysági csúcs a 29. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon

A rekord létszámú résztvevő közül legalább 1200 futó teljesítette úgy választott távját, hogy a versenyen megjelenő 11 karitatív szervezetért illetve támogatásra kínált jótékony célért is fusson, a versenyhez köthető pénzbeli adományok pedig elérték a 20,7 Millió Ft-ot!

2014-10-22

A BSI nevezési irodája négy napig zárva lesz

Csütörtöktől vasárnapig az ünnep miatt egy négy napos hosszú hétvégét élvezhetünk, ennek megfelelően a BSI nevezési irodája is zárva lesz ezen napok alatt. Nyitás: hétfőn. Természetesen az online nevezés ez alatt az idő alatt is lehetséges lesz. A megértéseteket és a türelmeteket köszönjük!

2014-10-22

Még több jótékony futó a SPAR Budapest Maratonon!

Nem csak az eddig bővebben említett szervezetek és alapítványok jótékonykodtak a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon (ők, ők és ők ), hanem sokan mások is bíztak a futóközösség adakozókedvében - nem is hiába!

2014-10-22

Nézz tévét szombaton!

Szombat délután 13:10-kor, ha másért nem is, a Spuri Szabadidősport Magazinért egy kicsit tedd le a bringát, futócipőt, vagy ha ebédeltél, akkor sziesztázz egy kicsit: ülj le a tévé elé, és nézd meg az M1-en a maratoni adást! Maratoni - na, nem a hossza, hanem a témája miatt! Hogy pontosan mi lesz az adásban? Kattints, és megtudod!

2014-10-21

Még két napig olcsóbban a Normafára!

Ugye nem felejted, hogy a teljes előnevezési időszakban - vagyis még ma és holnap - a ugyanazon az eredeti, legkedvezményesebb áron nevezhet mindenki, aki túrázni vagy futni szeretne egy jó 12 kilométert a 12. kerületben, vagy futni egy laza kis kört a Normafán? Még két napig!

2014-10-21

Közlekedés és parkolás a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton idején

Mint tudjuk, egymással párhuzamos utcákban fogunk futni majd a novemberi 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon, ami azt jelenti, hogy a szűk utcák és a parkolóhelyek mind futókkal lesznek tele. aztán itt van annak a problémája, hogy aki még nem volt ezen az eseményen, hogyan jut el a tett helyszínére! Nos, összefoglaltuk.

2014-10-21

Jótékony futók a SPAR Budapest Maratonon - SOS Gyermekfalu

A többi jótékony szervezet mellett az SOS Gyermekfalvak is kint voltak velünk a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon - természetesen nagyon sokan közülük is futottak, és néhány nappal később ők is beszámoltak nekünk eredményeikről. Mi mást is tehetnénk, mint hogy levelük egy jó részét - és a kapott képekből néhányat egyszerűen közlünk, úgy, ahogyan elküldték nekünk?

2014-10-21

Nagy Kata interjú a FutAnyu-n

A floridai Sarasotában élő csinos magyar lány, Nagy Kata lett az idei Spartathlon 2. női helyezettje. 28 óra 55 percen és 3 másodpercen keresztül futott, ezzel abszolút 16-ként, minden idők 9. legjobb női idejével ért célba Spártában.
Azt már kevesebben tudjuk, hogy tavaly női 1. lett az Ultrabalatonon 22 óra 47 perces idejével, 200 km-en pedig amerikai rekorder a hölgyek között 20 óra 1 perccel.

2014-10-21

A nagy szmog ellenére megtartották a Peking Maratont

Vasárnap óriási volt a légszennyezettség Pekingben, olyan magas mértékű, hogy a hivatalos ajánlás szerint a gyermekeknek és időseknek otthon, zárt térben kellett volna maradniuk, és mindenkit óvtak attól, hogy odakint sportoljon. A pekingi maratont mégis megrendezték.

2014-10-20

Ismerd meg a téli Spuri előfizetői játék értékes díját: Columbia sportruházat!

Még kapható az őszi Spuri Futómagazin, és október 31-éig elő tudsz fizetni a következő, 2014 tél - 2015 ősz időszakra. A most előfizetők neve is bekerül a kalapba (a régi, még élő előfizetéssel rendelkezőkéivel együtt), amiből minden új szám megjelenésekor kihúzzuk a nyerteseket. Nézzük meg hát egyenként, miket lehet nyerni a novemberi sorsoláskor!

2014-10-20

Már csak hárman versenyben az Év Atlétája címért

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a férfiaknál és a nőknél is háromra csökkentette a jelöltek számát az év atlétája díjra. Az IAAF október elején adta ki a tíz-tíz névből áll bő listát, s pénteken - hírlevelében - jelentette be a három-három versenyben maradt nevét.

2014-10-20

Nyolc magyar atléta a Top 30-ban

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség nyilvánosságra hozta a 2014-es versenyszezon év végi, előzetes világranglistáját. A legjobbakat felvonultató IAAF Top 30-ra nyolc magyar atléta került fel.
A nemzetközi elit a legnagyobb nevekből áll: olimpiai,- világ,- és Európa-bajnokok sora jelenti 2014-ben is a "sportok királynőjének krémjét". A ranglisták mutatják , hogy az élvonalban szereplő magyar versenyzők jelentős teljesítményekkel vívták ki előkelő pozícióikat.

2014-10-20

30. Sherpa Rallye teherhordóverseny

Vasárnap rendezték meg a Magas-Tátrában a 30. Sherpa Rallye teherhordóversenyt. A női versenyben Lenka Hiklová, a férfiak mezőnyében pedig Matúš Vnenčák végzett az első helyen.

2014-10-17

Pistorius olykor sír, öklendezik, verítékezik

A barátnője megölésében bűnösnek talált Oscar Pistoriust "megtört embernek" nevezte a bíróság előtt pszichológusa, a hatszoros paralimpiai bajnok dél-afrikai futó Reeva Steenkamp halálával mindent elvesztett.

2014-10-20

Szombaton maratoni Spuri Szabadidősport Magazin!

Maratoni adás, no nem a hossza, hanem a témája miatt! A klasszikus táv futóin kívül sorra vesszük a többi eseményt is, hiszen erre szántuk most a teljes műsoridőt. Október 25-én tehát a 29. SPAR Budapest Maraton Fesztivál a Spuri Szabadidősport Magazinban. Hajtás után nézz bele a műsorba!

2014-10-20

21 hetes e-edzés a tavaszi Balaton és FélBalaton Szupermaraton egyéni távjaira

Mától lehet feliratkozni a 8. SPURI Balaton és FélBalaton Szupermaraton felkészítő edzésére. Tavasszal futhatsz egy, két, négy napot, maratont, vagy annál többet, sokkal többet is, ez viszont komoly felkészülést igényel, nem árt, hogy ha már most elkezded a felkészülést testileg és lelkileg is.

2014-10-20

Normafa Futó- és Túranap helyszínének megközelítése

25-én visszatérünk a Normafához, hogy sok év után ismét fussunk és túrázzunk egy jót. A kérdés csak az, hogy milyen közlekedési eszközzel lehet és érdemes a tetthelyet megközelíteni. De ne aggódj, kattintás után segítünk!

2014-10-20

És milyen volt a futás a reggeliért?

Az eddigiektől eltérően az idei Metropol Nemzetközi Reggeli Futás most nem a maraton előtt, hanem utána volt - mintegy levezetésképp. De ez a hangulaton mit sem változtatott, az ugyanúgy ragyogott, mint a reggeli napfény. Nézd csak meg a videónkat az eseményről!

2014-10-20

Mindenki érmet kap a Balatonon!

Mindenki, aki célba érkezik a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton valamelyik távján november 15-16-án. Kíváncsi vagy, milyet? Egy kattintás, és láthatod is!

2014-10-17

Amszterdam Maraton élőben az Eurosporton

Október 19-én, vasárnap délelőtt 9:15-től az Eurosport élőben közvetíti az Amszterdam Maratont. A maraton "magyar hangjainak" számító Kovács Dusán és Szabó Gábor mellett Kocsis Árpád, a BSI ügyvezetője kommentálja majd az eseményeket. Időzítsd a vasárnapi edzést kora reggelre és töltsd az Eurosporttal a délelőttöt!

2014-10-17

A Spuri futóboltok ünnepi nyitvatartása

A közeljövőben történő ünnepi munkanap átrendeződések nyomán egy kicsit módosul majd a Spuri Futóboltok nyitvatartási ideje, mindenképpen nézz utána, hogy egy adott bolt nyitva van-e, mielőtt elindulsz!

2014-10-17

A BSI hétvégén zárva lesz

Bár a holnapi nap munkanap lesz az ünnep miatti munkanap átrendezések miatt, a BSI nevezési irodája szombaton zárva lesz, tehát sem személyes ügyintézésre nem lesz lehetőség, sem pedig telefonon nem értek el minket. Az online nevezés természetesen zavartalanul folyik majd (például a héten még olcsóbb 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonra). A megértéseteket köszönjük.

2014-10-17

Minden idők legnagyobb szabadidősport eseménye - a 29.SPAR Budapest Maraton hosszú filmje

Nem olyan régen értük el a húszezres létszámot egy rendezvényen, a hétvégi SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon azonban minden eddigi csúcsot megdöntöttünk, 23450 nevezés érkezett, ennyien akarták csak úgy, futtában látni csodálatos fővárosunkat - még olyanok is rácsodálkoztak a város szépségeire, akik itt élnek, csak eddig valahogyan nem vették észre. De nézzük magukat a futókat, hogy élték meg az eseményt!

2014-10-16

A tésztaparti utóélete - avagy 100 kg száraztészta kalandos útja

A 29. SPAR Budapest Maraton® névadó szponzorától kaptuk az értesítést két napja, hogy az október 10-ei tésztapartit követően megmaradt 100 kg száraztészta, amit további hasznosításra felajánlanak a BSI-nek. Pár telefon, és már meg is találtuk a helyét a váratlanul jött adománynak: ma délelőtt leszállítottuk az árut három olyan szervezetnek, illetve intézménynek, amelyek aztán közvetlenül rászoruló emberekhez juttatják el azt.

2014-10-16

Hány rajongója van a Mikulásnak?

Vajon hány rajongója van a Mikulásnak? És december hatodikáig hány rajongója lesz a Rossmann Mikulásfutás vadi új facebook oldalának? Mert bizony, egy ilyen jó kis újdonságnak saját oldal dukál, hiszen sosem látott tömegekben futnak majd a Mikulások Budapest utcáin, amihez természetesen a ruhát mi adjuk majd. Katints te is oda gyorsan, és nyomd meg a like gombot, hogy mindenről értesülj, ha új hírünk van a Mikulásfutásról!

2014-10-16

Október 25-én Spuri Szabadidősport Magazin az M1-en

A Spuri Szabadidősport Magazin októberi adása afféle maratoni különszám lesz. Nem a hossza miatt, hanem mert szinte csak a 29. SPAR Budapest Maraton Fesztivál történéseivel foglalkozik. Nemcsak a maraton hőseivel, hanem a fesztivál rövidebb távjait választó futókkal, jótékonysággal, csapatépítéssel és egyéb izgalmakkal.

2014-10-16

42 évesen az első 42 kilométer - Kiss Kata története

Sokan az első maratonjukat futották, és voltak néhányan, akiknek azért is különleges volt ez az alkalom, mert az első 42 kilométert épp 42 évesen futották. Kiss Kata meg is írta nekünk az élményét - de mindenki mást is arra biztatunk: ha úgy gondolja, hogy valami csodálatos dolog történt vele élete első maratonfutásán, akkor írja meg nekünk! Mi pedig megpróbáljuk közzé tenni. De most jöjjön Kata története!

2014-10-16

Kik indulhatnak ingyen a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon a Spuri Magazinnal?

A hétvégi 29. SPAR Budapest Maraton®-on minden megvásárolt lapszámmal esélyt kapott az olvasó a nyerésre (ingyen indulás a 11. Balaton Maraton és Félmaraton valamelyik távján). Akik a Spuri futómagazin standján régi vagy új újságot vettek, laponként kitölthettek egy-egy nyereményszelvényt. Ezek közül hármat húztunk ki.

2014-10-16

Jótékony futók a SPAR Budapest Maratonon - AMWAY Magyarország

Rengeteg jótékony szervezet mellett a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon futott az AMWAY Magyarország számos futója, és ők a Bókay Gyermekkliniáért futottak és gyűjtöttek - nem is akármilyen eredménnyel. Szervezőjük összegezte az eredményeket.

2014-10-15

Jótékony futók a SPAR Budapest Maratonon - Fussunk, mint állat!

A 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál már hagyományosan teret ad a különböző jótékonysági intézmények, civil szervezetek munkájának, hiszen hol máshol találni ennyi adakozó kedvű embert, mint egy ekkora létszámú eseményen! Megkértük ezeket a szervezeteket, akik velünk voltak, akár futottak is, hogy meséljenek, hogyan sikerült a verseny hétvégéje - mi pedig közreadjuk sorban, amit írtak. Elsőnek jöjjön a Fussunk, mint állat! - az Állatmentő Szolgálat jótékonysági futóközössége!

2014-10-15

Verseny a város felett! Normafa Futó- és Túranap

A feladat egyszerű: csodáld meg a Normafa őszi panorámáját, miközben futsz egy nagy kört a Normafa körül, vagy futsz egy kis kört a hegytetőn! Túrázz fel a Libegő alsó végállomásától Budapest legmagasabb pontjára (527 m), az Erzsébet-kilátóhoz! 12 kilométer a 12. kerületben? Mi az neked? A végén pedig vidd haza az esemény különleges pólóját, vagy ha hosszút futottál, akkor pedig egy technikai mezt!

2014-10-14

Hogy fér bele 23 ezer futó 4 és fél percbe?

Hogy hogyan fér bele, egyáltalán belefér-e a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál teljes mezőnye az alig több mint 4 perces rövidfilmbe, azt nem tudjuk, de a hangulat, a csodás idő és a hatalmas öröm biztos, hogy pont elfér a filmben, még hozzá úgy, hogy abból a nézőnek is jut bőven. Összefoglalva az előző bonyolult mondatot: elkészült az esemény rövid filmje, nézd csak meg!

2014-10-14

Nevezz még ezen a héten olcsóbban a szezonzáróra!

A Balatonnál kezdtük, a Balatonnál zárjuk a futóévet, a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon. Novemberben véget ér az őszi futószezon a BSI-nél, amit mi minden évben egy kétnapos, bulis, futós hétvégi találkozóval ünneplünk meg Siófokon. Két nap, kilenc különböző táv, hogy mindenkinek legyen a fogára, illetve a lábára való. Ha olcsóbban akarsz nevezni, akkor a héten mindenképpen tedd ezt meg!

2014-10-14

Mire jó egy rajtszám a verseny után?

Konkrétabban a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál valamely távjának rajtszámáról van szó... Emlékszel még? Akkor ismételjük át: az esemény után ezek a rajtszámok bizonyos kedvezményeket érnek, nem árt tehát verseny után megőrizni azokat! Soroljuk is, hogy idén mi jó jár egy-egy felmutatott rajtszámért!

2014-10-14

Légszűrő maszk sportoláshoz

A városokban egyre növekvő forgalom és az emelkedő pollenkoncentráció sokaknak nehezíti meg nem csak a sportolását, de a mindennapi életét is. A légszennyezettség egészségre ártalmas hatásait már évtizedek óta felfedezték és az angol RESPRO cég a katonai felhasználásra kifejlesztett HEPA rendszerű légszűrő maszkokat kínálja mindazoknak, akik szeretnék elkerülni a levegő szennyezettségének káros hatásait.

2014-10-14

Százéves a Vasas atlétikai szakosztálya

Péntek délután ünnepélyes keretek között - az idén 100 éves szakosztály több korábbi élversenyzőjének és mai fiatal atlétájának jelenlétében - adták át a Vasas Pasaréti úti Sportcentrumában épített új fedett futófolyosót. A döntő részben a fővárosi egyesületeknek biztosított központi támogatásból megvalósult beruházásnak köszönhetően a Vasas atlétái már az őszi-téli időszakban is jobb körülmények között készülhetnek.

2014-10-14

Renaud Lavillenie és Dafne Schippers kapta az Év európai atlétája el

A francia Renaud Lavillenie sorozatban a harmadik Európa-bajnoki aranyát nyerte az augusztusi, zürichi kontinensviadalon, de idénye csúcspontja előbb volt, mégpedig februárban, amikor Donyeckben 6,16 méterre javította a fedett pályás világcsúcsot.
A holland, "eredendően" hétpróbázó Dafne Schippers azzal hívta fel magára figyelmet, hogy az EB-n 100 és 200 méteren is győzött.

2014-10-14

Olimpia - téli és nyári játékok rendezését is fontolgatja Argentína

Argentína komolyan fontolgatja, hogy a közeljövőben téli és/vagy nyári olimpia rendezését megpályázza – írja hivatalos közleményében az Argentin Olimpiai Bizottság (COA).

2014-10-14

Németh Csaba sikere Franciaországban

Németh Csaba a Mammut Pro Team tagja 100 Miles Sud de France verseny 110 km-es számában a Grand Traverseé-n második helyen végzett. A 160 km-es távon két magyar versenyző állt rajthoz, Zenyik Róbert és Medgyessy Gergő, ők sajnos nem értek célba.

2014-10-14

Megjelent a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram idei kiírása

Október 31-ig lehet pályázni a kormányrendelettel létrehozott állami, 2014/2015. tanév 1. félévére vonatkozó Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogramra. A program szakmai partnere a Magyar Olimpiai Bizottság, a kiírás a mob.hu oldaláról is letölthető.

2014-10-14

Több mint 20 ezer futó, több mint 20 ezer fotó!

A 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál minden eddigi részvételi rekordot megdöntött, nem csoda, hogy húszezernél is több fotót tudunk most mutatni nektek. Kis távok, nagy távok, futók és kocogók, mosolygósak és acélos tekintetű elszántak, mindenki rajta van a képeken! Böngésszetek kedvetekre: befutóképek, útvonalképek, tésztaparti, eredményhirdetések, kiállítók, életképek,színpadi programok... Jó szórakozást!

2014-10-13

Megvannak a nyertesek! Köszönjük, hogy velünk szurkoltál!

A 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál keretein belül meghirdetett szurkolói játék során gazdára találtak a mai sorsoláson a nyeremények, a nyerteseket a lelkes szurkolók közül választottuk ki, azok közül, akik kitöltötték, és a megfelelő helyen bedobták szurkolói kuponjaikat. De nyertek az általuk a kuponon megjelölt futók is! Lássuk hát a szerencsések névsorát!

2014-10-13

Rajt- és befutófilmek a Spuri WebTV-ben!

Folyamatosan töltjük a Spuri WebTV oldalára a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál 7 kilométeres és maratoni távjának rajt- és befutófilmjeit. Ha most még nem is telálod a te filmedet, érdemes később visszanézni, biztosan felkerül! Kattints >>> ide a filmekért!

2014-10-11

Mindenki hős volt: 29. SPAR Budapest Maraton Fesztivál

Két hete még a jégesőtől tartottunk, egy hete is még a vízálló futócipőket próbálgattuk az időjárás jelentések alapján, ma meg délelőtt 29 fokos, szinte nyári melegben rajtoltak el a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál futói. Bár a hirtelen meleg nem kifejezetten a legjobb futóidő, mégis minden idők legnagyobb létszámával zajlott az esemény, összesen 23450 nevezés érkezett a különböző távokra.

2014-10-11

Böngészd a Riska Minimaraton eredménylistáját!

Már böngészheted a Riska Minimaraton teljes eredménylistáját a honlapunkon, a maratonisták, a váltósok és a 30 kilométeresek még nem értek be mind, de sietnek! A 7 kilométeres eredménylistáért >>> kattints ide !

2014-10-10

boost kihívás

Fogadd el a BOOST kihívását, teszteld magad és bármelyik adidas energy boost vagy adidas supernova boost cipőt. Ha 30 napon belül nem leszel BOOST-rajongó, hozd vissza a cipőt a Spuri Futóboltba, és visszakapod a teljes árát. Részletek kattintás után.

2014-10-10

Soha ennyi előnevezés nem érkezett még a SPAR Budapest Maraton fesztiválra

Véglegesen lezárult az előnevezés a 29. SPAR Budapest Maraton fesztiválra, melynek keretében hét távra jelentkezhettek az indulók. Összesen 21.790 előnevezés érkezett - ez a szám jelentősen meghaladja az elmúlt évit, és csak 150-el marad el a tavalyi végleges nevezői számtól!

2014-10-10

A kardcsapat az Élménykülönítmény színeiben a 29. SPAR Budapest Maratonon

A Bátor Tábor Élménykülönítményének színeiben rengeteg futó van most már, 40 maratonistájuk és összesen több mint 200 futójuk indul el a hét végén. Most pedig Szilágyi Áron olimpiai bajnok és a férfi kard válogatott is a csapatba állt. Osváth Györgyi, az Élménykülönítmény programfelelőse mesél erről...

2014-10-10

Ivancsics Zsolt - gyermeki háromszög

Ivancsics Zsoltot biztosan ismered. Ő az, aki bevásárló kocsit tolva fut eseményeinken. Előbb frissítővel szolgált, újabban pedig egy-egy nehéz sorsú kisgyermekkel ismerteti meg a célba érés örömét. Most egészen nagy feladatra vállalkozott: három gyermekkel fut be a célba. Elmeséli, hogyan tervezi.

2014-10-09

Nyerj, szurkolj és mozogj a Nestlével!

Gyere, és családoddal együtt tegyél egy újabb lépést a kiegyensúlyozott, sportos élet felé! Nevezzetek a 600 méteres Nestlé Családi Futásra, szurkoljatok és játsszatok velünk! Ha nem vagytok futásra éhesek, akkor se csüggedjetek, számos más programot kínálunk a szórakozásra.

2014-10-09

Talpalávaló mindenkinek - avagy 42 km futás, 42 km zene

Lefutni a maratont, különleges teljesítmény. Akik ezt megteszik megérdemlik, hogy mi is különleges élményt nyújtsunk nekik. Élményt a szemnek - ehhez Budapest világszép panorámáját kínáljuk, és élményt a fülnek - ehhez a zenét hívjuk segítségül, hiszen az útvonalon ismét harmincnál is több zenei pont várja a futókat. Persze ami élmény a futónak, az legyen élmény a szurkolóknak, nézelődőknek, turistáknak, egyszóval a városnak is.

2014-10-09

Kárász Eszter bohócdoktorként fut a Riska Minimaratonon

A Piros Orr Alapítvány a nevetés erejével gyógyít. A bohócdoktorok vidám játékokkal, zenével, dallal enyhítik a betegek szorongásait, fájdalmát, szomorúságát. Így tesz Kárász Eszter színésznő is, aki Dr. Bigyó névvel szintén piros orrot és bohócruhát húz, hogy segítsen a beteg gyerekeken. Vele beszélgettünk.

2014-10-09

Hosszú Katinka is ott lesz a 29. SPAR Budapest Maraton rajtjánál

Október-én (szombaton), a Városligetben 11.00-kor kezdődő 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál eseményein a rajtot Tarlós István Budapest főpolgármestere és Hosszú Katinka világ-és Európa-bajnok úszó lövik el. Az eredeti időpont módosítása ellenére is 20000 feletti indulói létszám várható a hét különböző távon.

2014-10-09

70 évesen a 12. Budapest Maratonjára készül a négyszeres nagymama

Elkezdeni futni soha nem késő, abbahagyni pedig nagyon nehéz, ezt igazolja Tanácsné Gabriella példája, aki idén nyáron ünnepelte a 70. születésnapját, így a maraton mezőnyének legidősebb hölgy versenyzője. Szombaton pedig ismét nekivág a 42 km-es távnak.

2014-10-08

A címvédő élete utolsó maratonjára készül, és arannyal búcsúzna!

Juhász-Staicu Simona arra készül, hogy a szombati 29. SPAR Budapest Maraton®-on megvédi bajnoki címét. Tavaly tehát ő volt a leggyorsabb, de eddig már összesen háromszor állt a dobogó tetején, sőt, övé az esemény történetében a két legjobb időeredmény is.

2014-10-08

Diáksport - díjazták a diákolimpiákon legaktívabb iskolákat

A budapesti diákolimpiai versenyeken legaktívabb iskolákat jutalmazta kedden a Fővárosi Önkormányzat, mely összesen 25 millió forint értékű vásárlási utalványokat adott át az érintett intézmények képviselőinek.

2014-10-08

Tanácsné Gabriella és Rippel Ferenc a DIGI Sporton

A tapasztalt maratonista hölgy, Tanácsné Gabriella, és az első maratonista Rippel Ferenc beszélgettek a Reggeli Start című műsorban a 29. SPAR Budapest Maraton® kapcsán a futásról és másról is. Nézd meg ezt a jó hangulatú beszélgetést!

2014-10-08

Szombaton 20.000 futó Budapest utcáin! Ne közlekedj megszokásból!

Szombat délelőtt Budapest legszebb utcáit, épületeit láthatják a futók a 29. SPAR Budapest Maraton® útvonalán, köztük mindkét fővárosi világörökségi helyszínt, az Andrássy utat és a Duna-part látképét a Budai Várnegyeddel. Ehhez bizonyos forgalmi változások is életbe lépnek a verseny ideje alatt, kérjük, ne közlekedj megszokásból!

2014-10-08

Élő műsor a 29. SPAR Budapest Maraton Fesztivál eseményeiről!

Ne feledd: október 11.: A Futás Napja. A 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál. Ha nem is lehetsz ott minden helyszínen, mi odavarázsoljuk neked a pályát - és sok egyebet is! Hiszen... míg futók Budapest utcáin, az élő műsor a képernyőn fut október aznap.
Rendező: a BSI
Főszerepben: több mint 20000 futó
2014. október 11-én 10-től a futaneten, az Origón és a hosszabbitas.hu oldalon.

2014-10-08

A nevezési iroda keddig zárva!

Figyelem! A 29. SPAR Budapest Maraton®Ÿ Fesztivál előtt szerdán, csütörtökön és pénteken a nevezési iroda a hétvégi esemény előkészületei miatt már zárva lesz, tehát sem rajtszámot átvenni, sem nevezni, sem egyéb ügyeket intézni nem lehet majd. Rajtszámfelvételre és az eseményre való nevezésre legközelebb már csak a helyszínen lesz lehetőség.

2014-10-08

Szombaton futás, vasárnap pihenés

Bizonyára rég tudod, de azért jó még egyszer átgondolni: a megszokott időrendtől eltérően idén szombaton lesz a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál, és vasárnap pedig a Metropol Nemzetközi Reggeli Futás, ahol levezetheted az előző napi futást. Ez már csak azért is fontos, mert szombaton kicsit nagyobb a forgalom a városban, körültekintőbben kell megválasztani az indulás időpontját, hogy időben odaérj!

2014-10-07

Boldog születésnapot, Gyuri bácsi!

Ma ünnepli 79. születésnapját Kiss Gyuri bácsi, elmondása szerint amatőr maratonfutó. Rendre az első néhány legidősebb indulónk között van a maratoni távon - ha nem épp ő "a" legidősebb -, és senki ne kételkedjen: idén is nevezett, szombaton a maratoni távon indul el, de a móka kedvéért nyár elején persze rövidebb távon is indult az Öregifjak csapatában, ahol az átlagéletkor "mindössze" 79 év volt...

2014-10-07

Kulturális ajánlatunk futóknak és szurkolóknak

11-én a futásé a főszerep a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon, ám nem csak a futásról szól majd a nap, hiszen rengeteg kiállító is vár benneteket az expón, köztük olyanok is akik kulturális programokra hívják fel figyelmeteket. Hadd ajánljunk néhányat a figyelmetekbe!

2014-10-07

Európa Játékok - 150-170 magyar sportoló indulhat

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) becslése szerint 150-170 magyar sportoló vehet majd részt az I. Európa Játékokon Bakuban, ahol 19 sportág 24 olimpiai és öt nem olimpiai szakágának versenyeit rendezik meg 2015. június 12. és 28. között.

2014-10-07

Magyar sikerek a Tour de Tirol-on és a Világkupában

A három napos hegyi versenyen a magyar top futókat Merényi Tímea, Staicu Simona és Kovács Ádám képviselte - a rajthoz állt számos magyar amatőrfutó mellett. Rekord létszámnak számító, több mint 600 versenyző indult el a viadalon – ahol 3500 méter szintemelkedéssel 75 kilométert kellett teljesíteni. 1. nap: 10km /2. na:p 42 km hegyi maraton /3. nap: 23 km terepfutás.

2014-10-07

Szüreti Ultra Fesztivál Balatonszőlősön

Szőlős Kör - Szüreti Ultra néven 52 kilométeres ultrafutó versenyt rendeztek a Balaton-felvidéken október 4-én. A szervezők által "az egyik legszebb ultrafutó verseny"-nek nevezett eseményen több ismert név is rajthoz állt, a győzelmet Zabari János szerezte meg.

2014-10-07

Nyerj a Coca-Cola Testébresztővel!

Szeretnél egyet játszani, kipróbálni, mennyire vagy felkészült a 29. SPAR Budapest Maraton®-nal kapcsolatban? Kattints, töltsd ki a futással kapcsolatos kvízt, és nyerj 25 000 forint értékű sportszervásárlási utalványt vagy 5 x 500 Coca-Cola Testébresztő pontot!

2014-10-07

Befagytak a Normafa Futó és Túranap nevezési díjai

Hirtelen lett ősz, nálunk már talajmenti fagy is lehetett, talán ez az oka, hogy a Normafa Futó- és Túranap nevezési díjai befagytak, vagyis a teljes előnevezési időszakban a jelenleg érvényes áron nevezhet mindenki, aki túrázni vagy futni szeretne egy jó 12 kilométert a 12. kerületben, vagy futni egy laza kis kört a Normafán.

2014-10-07

Levelet kaptunk Nizzából

Az ilyen leveleknek mindig nagyon örülünk... Chiara Prestipino Nizzából érkezett hozzánk a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra, és tetszett neki. Hazatérvén nem is késlekedett, leült, és megírta nekünk élményeit. Mi elolvastuk - olvassátok el ti is!

2014-10-07

XV. JÓTÉKONY CÉLÚ MARONI GESZTENYE MARCI NAP

2014. október 11-én az Ötvenhatosok terén, a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon lesz megtartva az idei, 15. jótékony célú Maroni Gesztenye Marci Nap, melyen a Bakonyszűcsi Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona javára gyűjtünk adományokat.

2014-10-07

Vigyázzunk a gyerekekre a hét végén!

Várhatóan nagyon sűrű lesz az embertömeg szombaton a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál helyszínén. Ilyenkor sajnos bármilyen gondos is a szülő, előfordul, hogy gyermeke elsodródik mellőle, vagy a futás után nem találják meg egymást. Adunk néhány tanácsot ennek megelőzésére, illetve arra az esetere, ha már megtörtént a baj.

2014-10-07

Iker bevásárlókocsi a SPAR Budapest Maratonon

A magyar Forest Gump, Ivancsics Zsolt, a Batthyány téri SPAR áruház vezetője, idén is különleges vállalkozással fűszerezi maratoni futását. Már nyolc éve tolja a SPAR bevásárlókocsiját, és három esztendeje nemcsak frissítőt szállít benne...

2014-10-07

Megjöttek a 29. SPAR Budapest Maraton Fesztivál érmei

Már nálunk vannak - és a ti nyakatokban lógnak majd - a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál érmei. Bár ezt egyetlen fotó sem képes visszaadni (próbáltuk pedig vaku nélkül, vakuval...), de annyira szépen csillognak, hogy muszáj megmutatnunk nektek őket; nézd hát meg, milyen medál jár a kisebb és a hosszabb táv teljesítőinek!

2014-10-06

23 csapat a Fut a színház mezőnyében

A Spar Budapest Maraton®-t váltóban is nagyon sokan teljesítik. A Flora Maratonstafétában, mint az lassan már megszokottá válik, a művészvilág különversenyére is sor kerül. A Fut a színház idén 23 induló csapattal zajlik. Ismerd meg ezeket a csapatokat!

2014-10-06

Már kint vannak a futócipő- és ruhagyűjtő dobozok!

Mára már meg is telt egy doboz használt, de még használható sportcipővel, futóruhával, amit a Magyar Vöröskereszten keresztül a rászorulóknak gyűjtünk a 29. SPAR Budapest Maraton® alkalmából. Ne feledd: használt sportfelszereléseid sok örömet okoztak neked az edzések, versenyek során - most továbbadhatod ezt az örömet.

2014-10-06

Játssz és nyerj a SPAR-ral!

Szeretnél játszani egy jót? Nem jár sok tennivalóval, egyszerűen egy kérdésre kell válaszolni minden nap, és kész. Kiderül, mennyire ismered az eseményt: itt a SPAR Maratoni tippelő! Kattints, játssz, és nyerj!

2014-10-06

Kimetto-kihívás

Dennis Kimetto szeptember 28-án, Berlinben felállított új világcsúcsa 2:02:57.
Ez azt jelenti, hogy a verseny során a kenyai futó 70 másodperces 400 métereket teljesített. 105-öt, meg egy tört kört.
Ha van kedved, csatlakozz és tegyél is egy próbát! Fuss időre 400 métert, az eredményedet küldd el a kimetto.kihivas@futanet.hu címre.
Már 9200 méternél tartunk!

2014-10-03

Legyen közös program a futás!

Gyere és fuss te is a SPAR Budapest Maraton®-on! Hozd magaddal az egész családot, hiszen együtt is futhattok a Nestlé Családi Futáson. Drukkolhatnak neked, és újabb lépést tehettek a kiegyensúlyozott élet felé! Legyen közös program a futás!

2014-10-03

Tíz-tíz jelölt az év atlétája címre

Tíz férfi és tíz női versenyző neve szerepel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) pénteken nyilvánosságra hozott listáján, közülük kerül ki a 2014-es esztendő legjobb atlétája.
A férfiaknál az idén veretlen Justin Gatlin amerikai sprinter, valamint két világcsúcstartó, Dennis Kimetto kenyai maratonfutó és Renaud Lavillenie francia rúdugró, a nők között pedig Genzebe Dibaba etióp futó, Valerie Adams új-zélandi súlylökő és Sandra Perkovic horvát diszkoszvető számít leginkább esélyesnek a cím elnyerésére.

2014-10-03

Harminc dobogós helyezést szerzett a gyermek diákválogatott

Kilencedik alkalommal vett részt a Magyar Diáksport Szövetség válogatottja a hagyományos Nemzetközi Gyermek Atlétikai Versenyen Varsóban. A magyar diákok kiváló teljesítményt nyújtottak, amelynek köszönhetően a tavaly évhez hasonlóan, ezúttal is sikerült az első helyen végeznie az együttesnek.

2014-10-03

A Spuri futóbolt nyitva tartása a maraton hetében

A Spuri futóbolt nyitva tartása is igazodik a BSI 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál miatt felbolyduló életéhez, és megváltozott, sokszor hosszabb nyitvatartási idővel várja a futókat - illetve a hét végére kitelepül az 56-osok terére. Lássuk a részleteket!

2014-10-03

A célegyenesbe fordul a jótékonyság a maratonon

A verseny előtti hajrában a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál jótékonysági szervezetiért futó és gyűjtő követek is. Gyorsjelentés a jelenlegi állásról...Lehet, hogy már csak a Te adományod hiányzik sikerükhöz?

2014-10-03

Sasi Gabriella első félmaratonja

Volt, aki teljesen a nulláról, a "tévé elől" indult neki élete első félmaratonjának - így talán még nagyobb az öröm, amikor az elhatározást tett követi, sőt, tettek, majd eléri az ember az áhított célt. Sasi Gabriella is elérte: végigfutotta a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton teljes távját. És közben nem mellesleg megszerette az addigi mumust, a futást. Végül aztán ezt le is írta nekünk pihenésképpen.

2014-10-03

Érem és technikai mez már egy 7 kilométeres versenyen is? Naná!

Mondj gyorsan egy olyan futóeseményt, ahol 7 kilométert ennyien futnak, ilyen csodaszép környezetben - a Városligetben, és a Világörökség részét képező Andrássy úton - és a táv lefutása után még egy gyönyörű érmet meg egy egyedi technikai felsőt is kapnak az indulók! No, ne gondolkozz, mondunk mi: ez a Riska Minimaraton október 11-én!

2014-10-03

Lullából a SPAR Budapest Maratonig

Kicsivel több mint 120 km-t kell megtennünk Budapestről ahhoz, hogy eljussunk a Somogy megyei Lullába. De mondhatjuk úgyis, hogy ez a 170 fős falu (idén a legalacsonyabb lélekszámú magyarországi település, ahonnan nevezés érkezett) három maratonnyi távolságra van az októberi 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál helyszínétől. Lullában egyedül Kleiber Jenő Csaba készül az első maratonjára, ahol a hagyományos 42,195 km vár rá.

2014-10-03

Olyan iramfutóink lesznek, mint még sosem!

Megvan már a tervezett befutóidőd a 29. SPAR Budapest Maratonra? Mi segítünk, hogy sikerüljön is tartani a tervet. Adidas iramfutóink 5 különböző célidőhöz fognak igazodni, s most olyan remek kis készséggel fognak futni, ami a futást nem, de a felismerésüket garantáltan meg fogja könnyíteni. Hamar megtalálod őket, így aztán azonnal csatlakozhatsz hozzájuk, hogy a tempód olyan legyen, amilyet terveztél. Kíváncsi vagy, hogy fognak kinézni? Kattintás után kiderül.

2014-10-06

Kimetto-kihívás

Dennis Kimetto szeptember 28-án, Berlinben felállított új világcsúcsa 2:02:57.
Ez azt jelenti, hogy a verseny során a kenyai futó 70 másodperces 400 métereket teljesített. 105-öt, meg egy tört kört.
Ha van kedved, csatlakozz és tegyél is egy próbát! Fuss időre 400 métert, az eredményedet küldd el a kimetto.kihivas@futanet.hu címre.
Már 9200 méternél tartunk!

2014-10-02

7. kerületi Futó- és Gyaloglónap - hosszú film

A hétvégi családi programról, melyben 1007 métert futhattatok és gyalogolhattatok, illetve 5007 métert futhattatok, nem csak rövid film készült - hiszen sokatokkal beszélgettünk is, ami természetesen csak a hosszabb változatba fér bele. Nézd hát meg a 7. kerületi futó- és gyaloglónap hosszú filmjét is, varázsoljon el a sokaság, a hangulat!

2014-10-03

Rajtszámátvétel vasárnaptól a BSI-ben!

Figyelem! A most vasárnaptól a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál utáni hétfőig terjedő időszakban a BSI nevezési irodájának és a Spuri Futóboltnak a nyitvatartása, illetve a rajtszámfelvétel helye és rendje is megváltozik! Olvasd el a részleteket!

2014-10-02

FélmaratonMánia - tél: a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon

Ha szeretsz futni, képes vagy teljesíteni a félmaratont, miért is ne csatlakozhatnál a BSI akciójához, a FélmaratonMániához? A tennivaló egyszerű: 4 évszak - 4 félmaraton. Ennyit kell futni, rengetegen meg is teszik, hogy aztán egy gyönyörű érmet zsebeljenek be a negyedik 21 kilométer után. És idén választhatsz: a következő etapot a 11. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton szombati és vasárnapi versenynapján is lefuthatod!

2014-10-02

Indul a MASZ új versenyadminisztrációs adatbázisa, a MIR

A Magyar Atlétikai Szövetség ezúton is értesíti szakosztályait, hogy 2014. október 1-től (szerdától) beindításra kerül a szövetség új online, internetes versenyadminisztrációs adatbázisa.

2014-10-02

MEGÚJÚLT A HERVIS ONLINE FUTÓSHOP!

Itt van az ősz, rövidebbek a nappalok, de ilyenkor sem szabad megfeledkeznünk a sportolásról. Futásra a hűvösebb idő is alkalmas, csak arra kell figyelnünk, hogy az öltözetünket az aktuális időjáráshoz igazítsuk.
A Hervis online futóshop a www.hervis.hu oldalon is ehhez alkalmazkodott, megújult kínálattal várja a futás szerelmeseit.

2014-10-02

Az őszi Spuri Futómagazin - nem csak papíron!

Nehezen jutsz hozzá az újsághoz, és a postát sem szereted? Véded az erdőt? Vagy trendi a metrón nyomkodni a mobilt, de te azért valami hasznosat is csinálnál közben? Az interneten zajlik az életed, papírt is csak képen szeretsz már látni? Vagy csak egyszerűen praktikusnak tartod, ha bármikor zsebrevághatod a SPURIT, az nem gyűrődik, nem szakad?

2014-10-02

6 perc maraton - itt a 29. SPAR Budapest Maraton útvonalfilmje!

Szaladjunk végig virtuálisan a jövő heti maratoni útvonalon egy kis film segítségével! A tempó szédítő lesz így, szerencsére neked nem kell majd hat perc alatt végigmenned mind a 42 kilométeren... A képernyőt nézve viszont, ne aggódj, nem lesz fárasztó!

2014-10-01

Élő műsor a 29. SPAR Budapest Maraton Fesztivál eseményeiről!

Október 11.: A Futás Napja. A 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál. Ha nem is lehetsz ott minden helyszínen, mi odavarázsoljuk neked a pályát - és sok egyebet is! Hiszen... míg futók Budapest utcáin, az élő műsor a képernyőn fut október aznap.
Rendező: a BSI
Főszerepben: több mint 20000 futó
2014. október 11-én 10-től a futaneten, az Origón és a hosszabbitas.hu oldalon.

2014-10-01

Október 25-én kezdődik a Mezei futó Magyar Liga sorozat

Ismét meghirdeti a Mezei futó Magyar Liga versenyeket az atlétikai szövetség. A sorozat célja a mezei (cross) futás és a szakág népszerűsítése, a versenyzési lehetőségek bővítése, a futók elismerése. A felnőttek versenyéhez kapcsolódóan három korosztályos liga is szerepel a kiírásban.

2014-10-01

Sportcsillagok Gálája - nem-olimpiai sportágak is a díjazottak közt

Bővül a díjazottak köre a Sportcsillagok Gáláján, az Év sportolója választás díjátadó ünnepségén, idén első alkalommal ugyanis a nem olimpiai sportágak képviselőinek teljesítményét külön is elismerik.

2014-10-01

Danone

Talán kevesen tudják, de a maratoni futók felkészülésük során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy szervezetük megkapjon minden szükséges tápanyagot, s egyben aktív immunvédelmet is biztosítsanak. Vajon hogyan lehet az intenzív edzések közepette is megfelelően támogatni az immunrendszert?

2014-10-01

Idén is kell a hangod, kell a tapsod!

Hiába a húszezernél is több sportoló a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon, a szurkolók nélkül az egész nem az igazi! Hiszen a szurkolók ezrei azok, akik akkor is erőt adnak a futónak, amikor neki magának már talán fogytán van. No, és ha ezzel még nyerni is lehet... akkor mire vársz? Gyere, biztass mindenkit városszerte, és nyerj!

2014-10-01

MOSOLY - újra egy első félmaraton története

Annyira jó félmaratoni történeteket kaptunk tőletek, hogy alig tudunk közülük választani; azért igyekszünk egyet-egyet sorban mindig bemutatni. Most például Kozma Tamás írása következik, neki is az első volt a félmaratonok sorában a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton. De vélhetőleg nem az utolsó...

2014-10-01

Ismerd meg a téli Spuri előfizetői játék értékes díját: SONY Walkman!

Kapható még az őszi a Spuri Futómagazin, és előfizethetsz a következő, 2014 tél - 2015 ősz időszakára lehet. A most előfizetők neve bekerül a kalapba (a régi, még élő előfizetéssel rendelkezőkéivel együtt), amiből minden új szám megjelenésekor kihúzzuk a nyerteseket. Nézzük meg hát egyenként, miket lehet nyerni a novemberi sorsoláskor!

2014-10-01

Ismerd meg a futó Bohócdoktorokat!

A célban egy újabb gyermekmosoly vár! A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány szlogenjét igazi tartalommal tölti meg az a 4 Bohócdoktor, aki nem csak mókázik, hanem fut is október 11-én a SPAR Budapest Maraton®-on. Ismerd meg jobban a futó Bohócdoktorokat, és adományoddal támogasd jótékony futásukat!

2014-10-01

Egy különleges SPAR-tól SPAR-ig felkészítő futás

Dunaújvárosi futónagyköveteink készülnek, és felkészítenek sok mindenkit a SPAR Budapest Maraton®-ra; de ezt unalmat és megszokást megelőzendő néha megspékelik egy-egy különlegesebb futással. Mint most is tették. A feladat egyszerű volt: Kun-Bartos Dóri és Kolacsek Sándor és csapata futva meglátogatta a település 5 SPAR üzletét egy, kettő vagy három 11 kilométeres kört futva.