2012-10-31

A HURRIKÁN ELLENÉRE LESZ MARATONI NEW YORKBAN

A Sandy hurrikán pusztítása ellenére a szervezők továbbra is kitartanak a vasárnapi New York-i maratoni megrendezése mellett.

2012-10-31

MERÉNYI TÍMEA ÍTÉLETIDŐBEN GYŐZÖTT A LJUBLJANAI NEMZETKÖZI FÉLMARATONON

A ljubljanai félmaraton versenyen Merényi Tímea (AS TEAM) magabiztos futással érkezett elsőként a célba. Teljesítményének értékét növeli, hogy igazi ítéletidőben kellett lefutnia a 21 km-es távot 2060 nő között.

2012-10-31

Makau nyert, a világcsúcs nem sikerült Frankfurtban

Még az első helyért is keményen küzdenie kellett Patrick Makaunak vasárnap Frankfurtban, a világcsúcstól pedig végül két és fél perccel elmaradt. A nőknél a maratonon debütáló Meselech Melkamu új pályacsúccsal győzött.

2012-10-31

Bekele címvédésre készül Szentendrén

Az elmúlt esztendőkben Belgium bebizonyította, ha mezei futásról van szó, igenis számolni kell az atlétáival. Atelaw Bekele és Jeroen D'Hoedt voltak már győztesei a SPAR mezei futó Európa-bajnokságnak, és most mindketten elszántan készülnek, hogy december 9-én a Skanzenben is a dobogó tetejére állhassanak.

2012-10-30

New York marathon Sandy ellenére is

A Boston Marathon után az idei New York Marathon megrendezését is megnehezíti az időjárás. A Sandy nevű hurrikán miatt, mely tegnap éjjel nagy pusztítással érkezett meg New Yorkba, a városban - és a többi, a hurrikán által érintett településen is - leállították a légi, a vasúti és a helyi tömegközlekedést.

2012-10-30

JAVIER GOMEZ AZ XTERRA EXTRÉM TEREPTRIATLON VILÁGBAJNOK

Eddig nem látott hatalmas tömeg és a világ teljes multisport élmezőnye állt rajthoz a Maui szigetén megrendezett XTERRA extrém tereptriatlon világbajnokságon.

2012-10-30

BSI Terepmánia 2012 végeredmények

Elkészült a 3 eseményből álló BSI Terepmánia összesített eredménylistája!

2012-10-29

Jöttünk, láttunk, kameráztunk a túranapon - VIDEÓ

Nem hiába volt szép az idő az 5. Intersport Túranap és Terepfutáson: kilométerekre, sőt, századokra elláttunk kameránkkal. És a túrázó meg egy olyan fajta, aki nem siet, nem lohol, ráér akár beszélgetni is - így állt össze végül a kép és a hang, az utolsó nyárias őszi hétvége túranapjának hosszú filmje. Nézzétek meg, merre is jártunk október 20-án!

2012-11-06

Szállásfoglalás a 9. INTERSPORT BALATON MARATON ÉS FÉLMARATONra

A jövő hét végén jön a BSI szenzációs szezonzáró bulija negyed-, fél, egész maratonnal és még ki tudja miféle finomságokkal! Honlapunkon keresztül lehet szállást foglalni a Hotel Aranypartban, a Hotel Magisternben és a Hotel Panorámában, de érdemes sietni, mert a Hotel Aranypartban már csak a 2 és 3 ágyas szobák vannak!

2012-10-29

Még mindig futónagyköveteket keresünk!

Eddig 14 megye 36 településén és Budapest 16 kerületében összesen 58 BSI Futónagykövet vállalta, hogy lakóhelyén futó közösséget szervez, vagy a meglévőnek új lendületet ad. Ez azonban csak kis része az országnak, van még lefednivaló bőven!

2012-10-29

Lőw András interjú

Simonyi Balázs Lőw Andrással, a Spar Budapest Maraton egyik iramfutójával készített interjút pont jókor. Beköszöntött a havas időszak, kell a motiváció? A 15-szörös Spártai Hős mesél élményeiről.

2012-10-29

OLIMPIAI BAJNOK FUTÓ AZ AMERIKAI NŐI BOBCSAPATBAN

A fedettpályás világbajnok Lolo Jones után az olimpiai bajnok Tianna Madison is bekerült az Egyesült Államok női bob-válogatottjába.

2012-10-29

SZENTENDRE KÉSZEN ÁLL

Magyarország részesült abban a megtiszteltetésben, hogy 12. nemzetként otthont adhasson idén a SPAR mezei futó Európa-bajnokságnak. A Duna-part mellett fekvő Szentendre városára figyel majd december 9-én a világ.

2012-10-29

E-edzések a téli alapozáshoz!

Ki gondolta volna? A sem hidegben sem kell abbahagyni a futást! Novembertől új E-edzések indulnak, már fel lehet iratkozni a 20 hetes felkészülés hírlevelére a 6. BSI Balaton és Félbalaton szupermaraton távjára, folyamatosan lehet jelentkezni a "futó leszek" programra, s hamarosan indul a tavaszi Vivicittára felkészítő edzés is.

2012-10-28

Mikulás és gumimatrac, hol máshol? - VIDEÓ

Mikulás, gumimatrac, lombhullás, futás... Mindez a különböző dimenziók egyetlen metszetében fordulhat elő, a Találkozási Ponton, ahol minden összejön: a 9. Intersport Balaton Maraton. Ahol a Mikulás idén is ott lesz. Hiszen megígérte... vagy valami hasonló. Mi azért várjuk.

2012-10-28

Még egy nap - SPURI előfizetés!

Hahó! Ide figyelj! Még nem késő ám, még nem maradtál le róla. Még nincs minden veszve. Hétfőn még lehet előfizetni a SPURI téli, tavaszi és nyári számára együtt. De utána...

2012-10-28

A nevezési iroda nyitvatartása

A nevezési iroda ünnepi nyitva tartása a következőképpen alakul:

Október 29-én, 30-án és 31-én a megszokott időben nyitva.
November 1-jétől 4-éig zárva.

Az iroda november 5-étől ismét a megszokott rendben vár mindenkit.

2012-10-28

A Spuri futóboltok ünnepi nyitvatartása

Az ünnepek és a munkanap átrendezések alatt a Spuri Futóboltok nyitva tartása a megszokotthoz képest módosul.

Ünnepi nyitva tartás:

- november 1. Mindhárom üzlet ZÁRVA
- november 2. Váci út: 10-18 óráig, Örs Vezér tér és győri üzlet ZÁRVA
- november 3. Váci út: 10-13 óráig, Örs Vezér tér és győri üzlet ZÁRVA
- november 4. Mindhárom üzlet ZÁRVA
- november 5 - től Mindhárom üzlet normál nyitva tartással üzemel

2012-10-26

Női és férfi Nike Air Pegasus +29 cipők a Spuri Futóboltban

Jöhet eső, jöhet hó, de ez futástól ne tántorítson el! A Nike Air Pegasus + 29 GTX és Shield téli futócipői már megérkeztek a Spuri Futóboltba!

2012-10-26

Németh Csaba gondolatai a holtpontról

Lezárult ismét egy rész, egy szakasz az életemben. Az elért célok okozta elégedett érzéseket lassan felváltja az egyre növekvő üresség. Mint egy hatalmas inga, ami meglassulva eléri holtpontját, úgy vagyok most én is...

2012-10-26

SPORTÁGAT VÁLT A GÁTFUTÁSBAN PECHES LOLO JONES

A gátfutás olimpiai versenyein roppant balszerencsés Lolo Jones sportágat vált, és az Egyesült Államok újonnan alakuló női bobcsapatának tagjaként próbál meg kijutni a 2014-es szocsi téli olimpiára.

2012-10-29

Bemutatkozik a New Balance 750-es sorozata

Bár a 750-es idén nyáron debütált világszerte, e rövid idő alatt máris számos pozitív vásárlói vélemény jelent meg a külföldi weboldalakon. A hazai kínálatban, az előzetes piaci igények vizsgálata alapján, először egy férfi (M750CY1) és egy női (W750GB1) változat lesz kapható.

2012-10-25

Bringa... bírod 24 órán keresztül?

Jövőre ezt bírni fogod. De bírni fogod? 24 órás kerékpáros futam egy repülőtéren. Indulhatsz egyéniben, indulhatsz párosban vagy 4 fős csapatban. Lesznek rövidebb távok is. Mi kell még?

2012-10-25

20 hetes E-edzés a tavaszi BSZM-re!

A téli hónapokban se hagyd abba a mozgást, egyrészt segít karban tartani a testedet, másrészt pedig remek időszak a téli arra is, hogy elkezdj nagy célok felé menetelni. Még fel lehet iratkozni a 2013. évi 6. BSI Balaton és Félbalaton Szupermaratonra felkészítő E-edzésre. Tavasszal futhatsz egy, két, négy napot, maratont, vagy annál többet, sokkal többet is, ez viszont komoly felkészülést igényel, nem árt, hogy ha már most elkezded a felkészülést testileg és lelkileg is.

2012-10-25

Pár percnyi nyár a Pilisben - VIDEÓ

Nyárias idő, őszies színek jellemezték a hétvégén az 5. Intersport Túranapot és terepfutást. Kukkantsunk bele, merre is jártak a túrázók és a futók! Kameránkkal mindenhol ott voltunk, légy te is ott a helyszínen!

2012-10-25

Nincs trükk, csak akarni kell

A Dívány interjúja Hegedűs Zsuzsával. Nem csak nőknek!

2012-10-25

SIKERES DIÁKOLIMPIA A PUSKÁS STADIONBAN

Az idei tanév első atlétikai Diákolimpiai döntője, az Ügyességi és Váltófutó csapatbajnokság (III.-IV. és V.-VI. korcsoport) október második hetében került megrendezésre a Puskás Ferenc stadionban.

2012-10-25

ERŐSS ZSOLT A VILÁG HARMADIK LEGMAGASABB HEGYÉRE KÉSZÜL

A világ harmadik legmagasabb hegyére, a Kancsendzöngára vezet Erőss Zsolt, MOB tag következő expedíciója.

2012-10-25

Már nincs fél év sem, s itt a Vivicittá!

Igen, még éppen csak elborult az ég és épp csak előkerestük a kabátot a szekrény mélyéből, még a múlt hétvégi nyárias időre gondolunk, de közben a jövő tavasszal álmodunk: április 21-én Budapesten, a margitszigeti víztoronytól ismét elindul a tavasz legtöbb embert megmozgató futása, az immár 28. alkalommal megrendezett Vivicittá, amihez kötődően akár egy félmaratont is futhatsz!

2012-10-24

ZABARI JÁNOS NYERTE a Bébut

Az első négy szakaszon győztes Zabari János nyerte meg kedden a Bécs-Pozsony-Budapest 317 kilométeres ultramaratoni futóversenyt.

2012-10-20

Közel 1700-an túráztak velünk a Pilisben

Bajkeresés helyett bajvívás, morcos ősz helyett indián nyár volt az idei túranapon, ahol kicsi és nagy, futó és túrázó együtt zsíroskenyerezett a finom meleg délutánon, miután végigment a maga választott távján. Ha ezt a sok embert négyesével beültettük volna egy-egy autóba, akkor egy két és fél kilométer hosszú kocsisort kaptunk volna. Ők ma gyalog voltak; ennyivel is tisztább maradt a levegő. Lám, mire is jó egy túranap!

2012-10-20

Rengeteg kép a Túranapról!

Csodaszép, meleg idővel köszönt ránk a szombat, ideális nap volt hát egy helyre kis túrához. És ezt nem csak mi gondoltuk így, hanem még másik 1700 nevező, akik részt vettem ma az 5. Intersport Túranap és Terepfutáson. Nézd meg képgalériánkban, merre jártak, mit csináltak!

2012-10-19

MOZDULJ MINDEN - KOR!

"Mozdulj Minden-kor!" címmel, Törökbálinttól Kecskemétig, 9 településen 9 alkalommal tartott előadást Monspart Sarolta, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a szabadidősportért felelős szakmai tagozat vezetője a "Könyvtárak az aktív idősödésért" rendezvénysorozat keretében.

2012-10-19

Sikeres adománygyűjtést rendezett a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány a 27. SPAR Budapest Maratonon

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány is sikerrel zárta adománygyűjtő akcióját a 27. SPAR Budapest Maratonon: az önkéntesek és a bohócdoktorok a szombati nevezés és tésztaparti, valamint a verseny napja alatt összesen 402 605 forintot és 53,75 eurót gyűjtöttek.

2012-10-19

Életmód Expo és a Fitnesz Park a 7. Tesco Fittarénán

November 25-én a Papp László Sportarénába nem csak a nagyszínpad eseményei és az öt tematikus különterem miatt érdemes kilátogatni a 7. Tesco Fittarénára. A nagyszínpad mellett lesz ugyanis felállítva az Életmód Expo és Fitnesz Park rengeteg kiállítóval. Csak néhányukat említünk most, a teljesség igénye nélkül - s a kör fokozatosan bővül majd!

2012-10-19

Változás a 9. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon!

Az eddigiektől eltérően az 9. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton versenyközpontja a HOTEL HUNGÁRIA éttermében lesz. A cím: Petőfi sétány 17., a Hotel Aranyparttól kb. 600 m-re Siófok Centruma felé. Itt lehet a rajtcsomagot átvenni.

2012-10-18

16 745 700 forintot gyűjtött a Bátor Tábor Élménykülönítménye

Vállalásaikat negyedével túlteljesítve 16 745 700 forintot sikerült összegyűjtenie annak a 257 futónak, akik a 27. Spar Budapest Maratonon lila pólót öltve az Élménykülönítmény csapatával segítette a Bátor Táborban gyógyuló daganatos és más krónikus betegségből gyógyuló gyerekeket. A Budapest Sportiroda ehhez még 50 ezer forintot ajánl fel.

2012-10-18

Betörő vitte el a fődíjat!

Érkeztek a szavazatok rendre, de minden játék véget ér egyszer, így a 27. Spar Budapest Maraton jelmezversenyének szavazását is lezártuk ma délután. Az eredmények gondos kiértékelése után megállapítottuk, hogy bár Buksi kutya rajta volt az ügyön, a szerencsétlen betörő mégis szerencsésen elvitte a fődíjat, egy nevezést a 2013-as Prága maratonra vagy félmaratonra.

2012-10-18

Gombalesen - a legfrissebb Turista Magazin számából

Őszi kirándulásaink alkalmával szinte biztosak lehetünk abban, hogy vadon termő gombákra bukkanunk. A Turista Magazin a gyűjtéssel kapcsolatos gyakorlati tanácsokon felül eloszlat egy-két tévhitet, és számos érdekes információt osztunk meg a gombákkal kapcsolatban.

2012-10-18

SEBASTIAN COE AZ EGYETLEN PÁLYÁZÓ

Sebastian Coe, a londoni olimpia szervezőbizottságának elnöke az egyetlen pályázó a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) elnöki posztjára.

2012-10-18

Bepillantás a biacsi ikrek életébe

Fájdalmasan magyar történet két Duracell-nyusziról, egy szegedi Miyagi mesterről, egy amputált lábú anyáról, tizenhárom testvérről és egy álomházról.

2012-10-19

A héten lejár a kedvezményes nevezési időszak a 9. Intersport Balaton Maratonra!

Ezen a héten még kedvezményesen nevezhetsz a BSI évadzáró, két napos futóbulijára, 22-étől nő a nevezési díj. S ha már eldöntötted, hogy nem maradsz le november 17-18-án az év legbulisabb futásáról, vagy legfutósabb bulijáról, akkor fél-, harmad-, negyedmaraton, maraton és egyéb finomságok várnak majd Siófokon, a 9. Intersport Balaton Maratonon. Beneveztél már? Kapsz egy szép kék sálat!

2012-10-18

A hónap végéig fizethetsz elő a SPURI következő 3 lapszámára!

Október 29-éig tart az előfizetési időszak a SPURI őszi, téli és tavaszi számára, utána már csak két számra tudsz előfizetni. Magyarország egyetlen futással foglalkozó szaklapjára az előfizetési díjat befizetheted postán, átutalással, személyesen, de on-line az interneten is.

2012-10-18

Fuss, szurkolj, támogass - a 9. Intersport Balaton Maratonon!

Fuss vagy szurkolj az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa gondoskodásában élő gyermekekért a 9. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon! A 7km-es (1/6 maraton hosszúságú) verseny időpontja 2012. november 17. (szombat), 15:30! Az SOS gyerekek is indulnak a futóversenyen!

2012-10-17

Még egy napig: a legjobb jelmez versenye!

Ma még lehet szavazni a 27. Spar Budapest Maraton legjobb jelmezére, holnap azonban lezárjuk a szavazást. Szavazz, hátha a te szavazatoddal győz a legjobb! Nem kerül semmibe, csak pár kattintásba...

2012-10-17

Autómagazin - szavazz a kedvencekre és nyerj!

A novemberi szám már kapható!

Nemrég zárta be kapuit a 2013-as újdonságokat bemutató Párizsi Autókiállítás. Az autóMAGAZIN novemberi számában többel is találkozhatsz közülük. Bemutatjuk az elsőkerék-hajtásos BMW tanulmányát, a Ferrari verő McLarent, az új Mondeót és sok mást.
Párizsban még nem volt ott, de tavasszal, Genfben már ott lesz a Mercedes új S-osztálya, amelynek minden titkát már most leleplezzük.

2012-10-17

KÉT NÉMET VÁROS IS RENDEZNÉ A 2024-ES OLIMPIÁT

Berlin és Hamburg is szívesen rendezne nyári játékokat Thomas Bach, a Német Olimpiai Bizottság elnöke szerint.

2012-10-19

Amszterdam maraton élő közvetítés

Az október 21-ei Amszterdam Marathont a Eurosport 2 élőben közvetíti!

2012-10-17

A Spuri Futóboltok ünnepi nyitvatartása

A közeljövőben történő ünnepi munkanap-átrendeződések nyomán egy kicsit módosul majd a Spuri Futóboltok nyitvatartási ideje, mindenképpen nézz utána, hogy egy adott bolt nyitva van-e, mielőtt elindulsz!

2012-10-17

Az 5. Intersport Túranapra a helyszínen lehet majd rajtszámot és rajtcsomagot felvenni!

Az elmúlt évhez hasonlóan az október 20-ai 5. Intersport Túranap rajtszámát és rajtcsomagját csak az esemény napján, a helyszínen lehet majd átvenni!

2012-10-17

Még mindig kedvezményt érnek a rajtszámok!

Ugye nem felejtetted el? Még egy ideig számos kedvezményre vagy jogosult, ha nem dobtad ki a 27. Spar Budapest Maraton bármely távjának rajtszámát. Keresd hát elő, és irány egy múzeum vagy az állatkert!

2012-10-16

A SPURI Futómagazin mobilon? Naná!

Lecsúsztál a SPURI előfizetésről, elfogyott az aktuális lapszám? Trendi a metrón nyomkodni a mobilt, de te azért valami hasznosat is csinálnál közben? Az interneten zajlik az életed, papírt is csak képen szeretsz már látni? Vagy csak egyszerűen praktikusnak tartod, ha bármikor zsebrevághatod a SPURIT, az nem gyűrődik, nem szakad?

2012-10-26

Intersport játék 2012/10

Kisorsoltuk a helyesen válaszolók között az 5 ajándékcsomagot!
Játssz velünk, és tudj meg mindent az INTERSPORT áruházairól és kínálatáról! Válaszolj a kérdésekre helyesen, és nyerd meg az 5 darab INTERSPORT ajándékcsomag egyikét!

2012-10-16

Melyik volt a leggyorsabb település? Hát a legjobb színészváltó?

Mostantól megtalálható minden információ a cégek, települések, klubok, színházak váltóversenyéről. Most végre megtudhatod, hogy a Vác-Komló-Tapolca dobogós trió után hogyan alakult a települések sorrendje, vagy épp melyik volt a leggyorsabb futóverseny-szervező brigád a maratonon.

2012-10-15

5. Intersport túranap - a BSI terepmánia 3. fordulója!

A hétvégén túra. Az idő és a helyszín adott, már csak te kellesz és a családod, barátaid. Az 5. Intersport Túranap és Terepfutás rövid- és közép távja mindezeken túl pedig egyben BSI Terepmánia 3. fordulója is, mindenhonnan közelítve arra jutottunk tehát, hogy a hétvégén a Pilisben mindenképpen ott kell lenni.

2012-10-15

Új pályacsúcs született Eindhovenben

A 29. De Lage Lander Eindhoven Marathonon vasárnap új egyéni legjobb idővel és új pályacsúccsal nyert a 25 éves kenyai Dickson Kiptolo Chumba. Chumba ideje 2:05:46 volt. A korábbi pályacsúcsot honfitársa, Jafred Chirchir tartotta, ez mindössze két másodperccel volt gyengébb az új rekordnál.

2012-10-12

Elkészült a hosszú film is a hétvégi maratonról

A kisfilm után annak kibővített, interjúkkal tarkított verzióját is megnézhetitek már, hiszen nem kellett sok idő, s elkészült az is. Jó szórakozást!

2012-10-12

20 hetes E-edzés a tavaszi BSZM-re!

Mától lehet feliratkozni a 2013. évi 6. BSI Balaton és Félbalaton Szupermaratonra felkészítő E-edzésre. Tavasszal futhatsz egy, két, négy napot, maratont, vagy annál többet, sokkal többet is, ez viszont komoly felkészülést igényel, nem árt, hogy ha már most elkezded a felkészülést testileg és lelkileg is.

2012-10-12

Lenyomtuk Kelet-Európát a hétvégén!

Maratonhétvége volt Európa felénk eső részén, de mondhatjuk, hogy a prímet mi vittük a 27. Spar Budapest Maraton és Futófesztivál rendezvényével. A többi helyen összesen nem futottak talán annyian, mint nálunk, jó tehát az irány: egyre többen és többen leszünk, határ a csillagos ég!

2012-10-12

15 perc hírnév neked? Minimum!

Ne csak a vinyónak és néhány ismerősnek, aki odakattint - mutasd meg inkább az egész országnak videódat! Ha a hétvégén bárhol, bármilyen videót készítettél a 27. Spar Budapest Maratonon, akkor küldd el nekünk, s mi közzétesszük! Ha van mire büszkének lenned, olyan jó anyagod van, akkor ne habozz, mutasd meg mindenkinek!

2012-10-12

Üdülési csekkjeidet felhasználhatod a 9. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon!

A régi üdülési csekkjeid, ha vannak még, idén lejárnak. A nyárnak is végérvényesen vége, de te ne ess kétségbe, hiszen bármelyik idei BSI eseményre benevezhetsz még - fizetésre pedig használd bátran üdülési csekkjeidet! Itt van mindjárt egy nagyon jó lehetőség: a 9. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon a nevezési díjat és a szállást is intézheted ezekkel.

2012-10-11

Mostantól lehet szállást foglalni a 9. INTERSPORT BALATON MARATON ÉS FÉLMARATONra

Bő egy hónap múlva jön a BSI szenzációs szezonzáró bulija negyed-, fél, egész maratonnal és még ki tudja miféle finomságokkal! Mától lehet szállást foglalni a Hotel Aranypartban, a Hotel Magisternben és a Hotel Panorámában. Egy dolog lényeges, ebben az esetben sajnos a szállás költségét SZÉP kártyával nem tudod kiegyenlíteni, azonban ha van Üdülési Csekked, azt akár a nevezési díj kifizetésére is használhatod!

2012-10-11

Szavazzunk a legjobb jelmezre!

A legtöbb ember futónak öltözött, ők ugye nem játszanak. Aki szó szerint vette, hogy a mellére kell tűzni a rajtszámot, mondjuk, még befért volna a fakír kategóriába, de nem nevezett. Szintén kizártuk a versenyből azt az illetőt, aki érdekes rajtszámával maratonistának álcázva magát egészen a befutóérmekig jutott, ahol aztán kiderült a turpissága: elfelejtette, hogy a jelmez kelléke volna a chip is - maradt hát 11 induló a versenyben. Elindítjuk hát a szavazást: melyik volt a legjobb jelmez?

2012-10-11

Remek színes-szagos beszámoló érkezett a XVI. kerületi futónagykövetség maratoni szerepléséről!

Tőkeiné D. Viktória és Hajdú Péter kis (kis? nagy!) csapata felkészült, eljött, lefutotta a 27. Spar Budapest Maratont. És nem kímélték a billentyűzetet, s titeket sem, mert megírták, hogyan sikerült. Örüljünk velük együtt hát, íme, olvassátok!

2012-10-11

És hopp: már kész is van a Maraton rövid filmje! - VIDEÓ

Nem is kellett sokat várni, hogy elkészüljön a kisfilm a hétvégi eseményről, de hiszen lehetett is sietni, volt mit, volt kit filmezni, annyian voltunk! Kattints, és nézd meg, mennyien is, nézz befutóörömöket és less bele a maraton pillanataiba!

2012-10-11

Benne leszel a tévében - Mozdulj!

Igazán el vagyunk látva mostanában futó- és egyéb sporteseményekkel, melyekről rendre képet kapunk a Mozdulj! szombati adásából az M1 műsorán. A jövő heti túranapon kívül például benne lesz a műsorban egy helyre kis összefoglaló a hétvégi, minden eddigi honi részvételi rekordot megdöntő 27. Spar Budapest Maratonról, ha jól figyelsz, talán megnézheted magad! De lássuk akkor, mit is láthatunk a tévében szombaton 9 órától!

2012-10-11

Még 10 napig olcsóbban nevezhetsz a 9. Intersport Balaton Maratonra!

Nemsokára évadzáró! Még 10 napig él a kedvezményes nevezési időszak, 22-étől nő a nevezési díj. Ha már eldöntötted, hogy nem maradsz le november 17-18-án az év legbulisabb futásáról, vagy legfutósabb bulijáról, akkor még 10 napig kedvezményesen nevezhetsz a 9. Intersport Balaton Maratonra, ahol fél-, hermad-, negyedmaraton, maraton és egyéb finomságok várnak majd Siófokon, a BSI évadzáró eseményén.

2012-10-10

Így örül egy első maratonista!

Kapunk sokszor sokféle kritikát is, elismerést is, mindet örömmel fogadunk, ha az a fejlődést szolgálja, de leginkább annak örülünk, ha valakinek tényleg egy felejthetetlen élményt tudtunk nyújtani. A minap kaptuk például az alábbi levelet, melyet elolvasva úgy éreztük, mintha mi is együtt futottuk volna első maratonunkat Kertész Zolival.

2012-10-10

Várod már a jövő hét végét? - Túranap

10, 18, 29 km, futva vagy gyalogolva, Pilis, Ezüst-Kevély, Mackó barlang, Teve-szikla, Kő-hegyi bánya, lovagi torna az egri várban... távok, útvonalak, látnivalók tömkelege - ez vár október 20-án az 5. Intersport Túranapon és Terepfutáson. Érdemes kihasználni, hogy az ősz még nem fordult morcosba, hogy a nap még megmutatja utolsó erejét, s eltölteni egy élvezetes délelőttöt a színes erdőben, a kanyargó turistautakon.

2012-10-10

A videók és képek elérhetők már a maratonról

Lassanként teljesen feltöltjük a galériánkat a hétvégi maratonról készült képekkel és filmekkel, de már most elérhetők a 30 km és a maraton befutóképei, az útvonalon készített képek és a maraton rajtfilm, valamint a maraton, a maratonka és a minimaraton befutófilmjei.

2012-10-10

Bruttó és nettó idő problémák - az időmérő rendszer pillanatnyi meghibásodása

Sokan érintettek abban, hogy az időmérő rendszer üzemzavara miatt a bruttó/nettó befutóidejükkel problémák adódtak. Az alábbiakban közöljük az EvoChip Hungary Kft. ügyvezetőjének levelét amit az eset kapcsán juttatott el hozzánk, hogy tolmácsoljuk felétek.

2012-10-16

In Vitro játék 2012/9.

Kisorsoltuk a helyesen válaszolók között a 3 ajándékcsomagot!
Játssz velünk, és tudj meg többet az In Vitro termékeiről! Válaszolj helyesen a kérdésekre és nyerd meg a három In Vitro ajándékcsomag egyikét! A játék október 16-ig tart.

2012-03-06

Új termékek a Spuri Futóboltban: női és férfi Nike Vapor szél-eső futódzsekik!

A tavaszi időjárás szeszélyes lehet - szeretnél biztonságosan futni szélben, esőben is? A Nike Vapor női és férfi szél-eső futódzsekik már megérkeztek a Spuri Futóboltba!

2012-10-09

Futás az autizmus elfogadásáért

Október 12., 16 óra, Margitsziget

2012-10-09

Kocka, kocka, bűvös kocka...

Van nekünk ez a macskás futónk, akire sokan rábólintanak, hogy igen, tudom, szoktam látni - de van ám nekünk nagyon régóta egy másik emblematikus figuránk, aki évről évre rendületlenül bebújik a maga gigászi bűvöskockájába és abban teljesíti az aktuális távot. Eddig ő csalt mosolyt mások arcára őkockasága, most szurkoljunk cserébe mi Kocza Istvánnak, a hatalmas bűvös kockának a pénteki Bűvös Kocka Európa Bajnokság indulójának!

2012-10-09

Duatlon Diákolimpia országos döntő

2012/2013. TANÉVI DUATLON DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ
2012. október 13. szombat, Szekszárd

2012-10-09

Edzettebb emberek előnyben!

A hétvégén hatalmas tömegeket mozgattak meg a hazai szabadidősportos rendezvények.

2012-10-09

TAROLT A PTE AZ IDEI EGYETEMI-FŐISKOLAI BAJNOKSÁGON

2012. október 6-7-én került megrendezésre az idei Magyar Egyetemi-Főiskolai Tájékozódási Futás Bajnokság, a mezőnyben számos élsportolóval, akik korábban hazánkat képviselték az Egyetemi Tájékozódási Világbajnokságon is.

2012-10-09

A bruttó-nettó idővel kapcsolatos problémákat folyamatosan orvosoljuk!

Sok futó jelezte az eredmenylista@futanet.hu címen, hogy problémája akadt a bruttó, illetve a nettó befutóidejével kapcsolatosan. Kérünk benneteket, hogy legyetek türelemmel, a leveleket megkapjuk, folyamatosan dolgozzuk fel őket, de külön nem küldünk választ rájuk. Amint készen van a frissített, már javított időket tartalmazó eredménylista, azonnal jelezzük nektek hírben.

2012-10-09

Ugye nem felejtetted el? A rajtszámodat számos helyen felhasználhatod a maraton után!

Véget ért a 27. Spar Budapest Maraton és futófesztivál, de a rajtszámod még mindig értékes marad, ne dobd el! Számtalan kedvezményben részesülhetsz ugyanis, ha az esemény bármely távjának rajtszáma a birtokodban van.

2012-10-08

Kisorsoltuk a szurkolói játék nyerteseit

Ott voltál. Szurkoltál, kitöltötted a kupont, bedobtad. Te már megtetted a magadét, most mi jöttünk. Egy hatalmas ládában jól össze is kevertük a rengeteg szurkolói kupont, s azokból ünnepélyesen kisorsoltuk azoknak a szerencséseknek a kuponját, akik egy-egy wellness hétvégét nyertek, kedvenc futóik pedig egy évre szóló ingyenes indulási lehetőséget a BSI versenyein.

2012-10-08

Folyamatosan töltjük a képeket

A hétvégén minden eddigi rekordot megdöntő futásról készült rengeteg képet folyamatosan töltjük a galériákba, míg mind elérhető nem lesz, pici türelmeteket kérjük. A 30 kilométeres és a maratoni táv (váltó és egyéni) befutóképei is fenn vannak már a honlapon.

2012-10-07

Nevezési iroda nyitvatartása október 8-án

Október 8-án, hétfőn a nevezési iroda 12 órakor nyit ki!

2012-10-07

Futófergeteg a maratonon: beszámoló

Eljött végre a nagy nap. Mennyit és mennyit készültek rá a futók, minden egyes méterét előre megtervezve, kilométerek tízezreit összegyűjtve a lábakban, az izmokban és fejben is. A 27. SPAR Budapest Maraton és Futófesztivál valóban a futás csodálatos ünnepe volt. Magyarország legnagyobb szabadidősport rendezvényén 19200 induló futott! Abszolút csúcs, eddig 17700 résztvevő volt a legtöbb, szintén egy futóeseményen.

2012-10-05

ÖNKÉNTESEKET VÁR A MEZEI EB SZERVEZŐ BIZOTTSÁGA

A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum területén december 9-én lebonyolításra kerülő MEZEIFUTÓ EURÓPA BAJNOKSÁG sikeres megrendezése érdekében a verseny Szervező Bizottsága ÖNKÉNTESEK jelentkezését várja.

2012-10-03

BOLT FÉNYKÉPEZŐGÉPÉRE LICITÁLNAK

Jótékonysági árverésre bocsájtotta a londoni olimpia egyik fotóriportere azt fényképezőgépet, amellyel a hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt (is) készített képeket a londoni ötkarikás játékokon.

2012-10-05

Nevezési iroda nyitvatartás 27. Spar Budapest Maraton előtt

A nevezési iroda október 4-én és 5-án zárva tart, sem személyesen nevezni, sem rajtcsomagot átvenni nem lehet!

2012-10-05

Hajrá maratoni muzsikusok!

Az október 7-én megrendezésre kerülő 27. Spar Budapest Maraton és Futófesztiválon induló, illetve közreműködő zenészeket kihívásokról és kondícióról, valamint a zene és a sport összefüggéseiről kérdeztük. Könnyű léptű gondolatok a hosszútávról. A Fidelio.hu cikke.

2012-10-05

Suhanj! - Chipért csuklópánt: jótékonykodj és nyerj!

Ha chipedet a SUHANJ! Alapítvány sátrában adod le vasárnapi befutód után, jótékonykodsz és még nyerhetsz is. A cél látássérültek rendszeres edzését elősegítő Spinner® teremkerékpárok vásárlása. A NIKE Félmaratonon 309 futó már összegyűjtött 535.000 forintot, segíts Te is, hogy meglegyen a millió!

2012-10-05

Kisorsoltuk a félmaratoni akció nyerteseit!

Október 4-én kisorsoltuk a szerencsés nyerteseket a "NYERJ ÉS FIZESS 21%-OT" akcióban.

2012-10-04

Az ekiden és Staféta váltó csapatok nevezését lezártuk!

Szinte hihetetlen, de már napokkal ezelőtt messze túlszárnyalták az összes korábbi számot a nevezési adatok, rekordszámú nevezés érkezett mind a staféta, mind pedig az ekiden váltók kategóriájában. Ez örömteli, azonban az esemény biztonságos, balesetmentes lebonyolítása, illetve a futók maximális szintű kiszolgálása érdekében - a versenykiírás azon kitétele alapján, miszerint "A BSI szervezési okok miatt fenntartja a jogot, hogy a résztvevők számát korlátozza, a nevezést bármikor lezárja." - leállítottuk a csapatok nevezését. Ez azt jelenti, hogy a helyszínen már nem lesz lehetőség sem ekiden, sem staféta csapatok nevezésére.

2012-10-04

MaratonMorzsák - Ilyen is ritkán van: Virtuális Maraton!

Megint kitaláltunk valamit, na! Arra az esetre, ha nem sikerült eljutnod a 27. Spar Budapest Maraton eseményeire, de akárhol lefutott és regisztrált kilométereiddel virtuálisan csatlakozni akarsz a 16 000 fős mezőny teljesítményéhez. "Virtuális Maraton" a neve, s a cél az, hogy rengeteg-rengeteg kilométert gyűjtsünk össze egy oldalon azoktól, akik szeretnének a részesei lenni a hétvégi eseménynek, de nem sikerült eljutniuk oda. És... nyerni is lehet!

2012-10-04

MaratonMorzsák - Kiss György, az amatőr profi futó

Kiss Gyuri bácsi hetvenhét évesen maratont fut - ez még rendben is volna, node az igazi erőpróba bizony az volt neki a minap, hogy beszéljen, meséljen magáról, a futásról, mindenről a Digisport műsorában. De szerencsére a hétvégén épp a születésnapját egy maratonnal ünneplő futó nem ijedt meg a feladattól.

2012-10-04

MaratonMorzsák - Hogy mit tegyél a szurkolói kuponnal...

Végleges tehát, hogy szurkolsz. Így van ez rendjén, ha épp nem futsz. Igazán dicséretes dolog, hogy kijössz barátaidést, családtagjaidért és mindenkiért szurkolni. De mit tégy pontosan a kuponnal, amivel nyerhetsz is szurkolás közben? Hát íme a használati útmutató!

2012-10-04

MaratonMorzsák - Forgalmi változások a maraton ideje alatt

Október 7-én, míg zajlik a 27. Spar Budapest Maraton és Futófesztivál, futnak a különböző távokon, lesz egy kisebb - jó értelemben vett - felfordulás a város útjain, nem utolsó sorban azért, mert minden eddiginél több futót és még annál is több szurkolót várunk az utakra, utak mellé.

2012-10-04

A Spar Maraton a Mozdulj! műsorában szombaton!

A PCOS Szívügy Alapítvány is szóba kerül a maraton kapcsán szombaton a Mozdulj! adásában. Becslések szerint minden tizedik nő szenved egy rejtélyes, kevéssé ismert betegségben, ám csak töredékük tud róla. Bőrproblémák, hasi hízás, menstruációs zavarok, vagy éhségrohamok egyaránt jelentkezhetnek az érintetteknél. Csak éppen a kép áll össze nehezen, és sokszor a nők elvesznek a tüneti kezelések között. Holott a megoldás egyszerűbb, mint gondolnánk. Például futni kell! De lássuk, mi lesz még az október 6-ai adásban!

2012-10-03

MaratonMorzsák - 42 kilométerrel ünnepel az épp vasárnap 77 éves futó

A 27. SPAR Budapest Maratonon, vasárnap ünnepli 77. születésnapját a verseny legidősebb egyéni maratonfutója, Kiss György. Az egyéni futók között több 70 év feletti ellenfele is lesz a külföldiek között is, akik Brazíliából, Gambiából, Norvégiából, Németországból és Svájcból neveztek.

2012-10-03

MaratonMorzsák - Risztov Éva lövi el a rajtot!

Véglegessé vált, hogy a vasárnapi 27. SPAR Budapest Maratonon és Futófesztiválon Risztov Éva, s vele együtt Balog Zoltán miniszter (EEMI) és Riczu Tamás, a Láss! egyesület látássérült sportolója (ők ketten párban futják le a maguk szakaszát váltóban) hárman lövik el a rajtot.

2012-10-03

MaratonMorzsák - Honnan ismerszik meg az iramfutó?

A célidők: 3:00 óra, 3:30 óra, 4:00 óra, 4:30 óra, 5:00 óra és idén először 5:30 is! Te csak kövesd a lufikat, tapasztalt futóink hozzásegítenek a sikerhez! Íme a névsor, kik diktálják majd a tempót!

2012-10-03

Maratonmorzsák - Szurkolás térugrással? Majdnem.

Sokféleképpen lehetséges egyszerre több helyen jelen lenni. Például - lopott ötlet! - dimenziók közti ugrálással összeszedheted alteregóidat. Aztán itt vannak az ikrek, az úgynevezett asztrológiai ikrek, lehet maszkírozni is... de mi most egy egyszerűbben végrehajtható tervet javaslunk neked, hogy ha mindenhol egyszerre nem is, de sok helyen hamar ott lehess, és SZURKOLHASS a maraton résztvevőinek!

2012-10-03

Maratonmorzsák - Klasszikusok a klasszikus távon

Az elmúlt évi Budapest Maraton egyik szenzációja az Operaház produkciója volt. Az erkélyen muzsikáló fúvósok, a Héjja Domonkos vezényelte, lépcsőn éneklő, integető kórus hangjai és látványa futót és szurkoló közönséget egyaránt magával ragadott - nem lesz ez másként idén sem!

2012-10-03

Maratonmorzsák - Kaposvári színészváltó a Spar Maratonon

Bérczes László rendező neve már nemcsak a színházi, hanem futókörökben is ismerősen cseng. Nemcsak, azért mert szenvedélyes futó, hanem, hanem mert időközben az is kiderült, hogy futásszeretete fertőző! Bárhol is dolgozik, valahogy mindig újabb futók tűnnek fel körülötte. Jóvoltából a 27. SPAR Budapest Maratonon a színházi váltók között először tűnik fel vidéki csapat, méghozzá a Kaposvári Csiky Gergely Színház művészei!

2012-10-03

Maratonmorzsák - Átléptük a négyezret!

A mai napon a maratonra nevezettek száma átlépte a négyezres álomhatárt, soha ennyi egyéni nevező nem volt még ezen a versenyen. Mi jön még? Ki jön még? Hányan leszünk?

2012-10-03

MaratonMorzsák - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közösen a fogyatékos sportolókkal - VIDEÓ

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőiből álló csapat tegnap nyilvános edzést tartott, nem is akármilyen okból: a csapat elindul az október 7-én megrendezendő 27. Spar Budapest Maraton ekiden (5 fős) váltóversenyén. A csapat mindegyik tagja 1-1 fogyatékos sportolóval, a SUHANJ! és a LÁSS Egyesület sportolóival teljesíti majd a váltó távját. A "LÁSS-EMMI-SUHANJ!" dupla-csapat 5-5 tagja teljesíti tehát a több mint 42 kilométeres távot.

2012-10-02

MÉDIAUNIÓ ALAPÍTVÁNY: CSÜTÖRTÖKÖN MÁR AZ ÖTÖDIK SPORTOS CSÜTÖRTÖK

A Médiaunió Alapítvány október 4-én rendezi az Ötödik Sportos csütörtököt, ahol országszerte 46 városban már 50 féle sportágat lehet kipróbálni!

2012-10-02

MNG EXTRA: PROGRAMOK A GYORSABBAN, MAGASABBRA, ERŐSEBBEN CÍMŰ KIÁLLÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓAN

Október 5-én (pénteken) hosszított nyitva tartás keretében több program is kapcsolódik a Gyorsabban, magasabbra, erősebben kiállításhoz a Nemzeti Galériában a Várban.

2012-10-02

Maratonmorzsák - A jászberényiek nem férnek a buszba!

A jászberényi Futónagykövet jelentése szerint Jászberényből és környékéről annyi ember jön a 27. Spar Budapest Maratonra, hogy el sem férnek a korábban bérelt 45 fős autóbuszon. A bicskei és a vonyarcvashegyi csapat is bejelentkezett már, úgy tűnik, nagy sikere van a BSI által létrehozott futónagykövetségeknek.

2012-10-02

Nagy siker volt a "Hajrá Rákosmente" futóverseny az Autómentes Napon

Szeptember 22-én, az Autómentes Napon, ahogy korábban beharangoztuk, a rákosmenti Futónagykövetség apraja és nagyja, köztük Riz Leventével, aki tiszteletbeli tagként csapatpólót is kapott, végrehajtotta a maratoni felkészülés utolsó nagyobb futását, részt vettek a "Hajrá Rákosmente" elnevezésű futóversenyen.

2012-10-02

MaratonMorzsák - Iramfutók a 27. Spar Budapest Maratonon

Azok számára, akik nem biztosak magukban, az általuk választott tempóban, a sikeres célbaérkezést idén is iramfutók segítik. A célidők: 3:00 óra, 3:30 óra, 4:00 óra, 4:30 óra, 5:00 óra... és idén a SUHANJ! Alapítvány jóvoltából lesz egy 5:30-as célidejű csapat is!

2012-10-01

MaratonMorzsák - Színház az egész világ - de a maraton egy része biztosan!

Sokszor elhangzó szó a sportban, azon belül a labdajátékoknál, hogy színészkedés. Az egyszeri ember evvel le is tudhatná a színház és a sport kapcsolatát, pedig ez nem csak ennyiből áll, de még mennyire, hogy nem! No ne gondoljunk itt valami eget rengető dologra, egyszerűen csak a színészek is szeretnek futni. Lássuk hát, milyen színházi emberek és csapatok tervezik lefutni a hétvégén a maratoni távot!

2012-10-09

Metropol játék 2012/8.

Kisorsoltuk a helyesen válaszolók között a 3 ajándékcsomagot!
Játssz velünk, és tudj meg mindent a Metropolról! Válaszolj a kérdésekre helyesen, és nyerd meg a három darab Metropol ajándékcsomag egyikét!

2012-10-01

MaratonMorzsák - A rutinos és az újonc a Fehérvár TV-ben ma este!

Bizonyosan tartogat majd érdekes elemeket az a beszélgetés, ami ma este 19:45-kor hangzik el a Fehétrvár TV Ziccer című magazinműsorában, hiszen egy igencsak rutinosnak mondható futóval, illetve egy maratont még sosem futott hölggyel beszélget majd a műsorvezető a 27. Spar Budapest Maraton vonatkozásában.

2012-10-01

Spartathlon volt a hétvégén

Négy magyarországi és egy szlovákiai magyar teljesítette az eddigi egyik legnehezebb Spartathlont. A rendkívüli melegben, 23%-os teljesítési arányt értek el az indulók.

2012-10-01

Mecser Lajos 70 esztendős

Eredményeiről, pályafutásáról és arról, hogy bejárta a világot, már nem egy írás készült. Az SBTC színeiben huszonkétszer nyert magyar bajnokságot, megjárta az 1964-es és az 1968-as olimpiát, nyert Európa-bajnoki ezüstérmet, és két Európa-csúcsot is elért.

2012-10-03

MaratonMorzsák - rajtszámátvétel a 27. Spar Budapest Maraton hetében

Vasárnapig a 27. Spar Budapest Maraton hetében a rajtszámok átvételére több lehetőség is adódik, hétfőtől szerdáig például egész nap, 8 órától este 8-is lehet átvenni a rajtszámokat és a rajtcsomagot.