ATLÉTIKAI VB: BAJI BALÁZS 12., JAMAIKAI A LEGGYORSABB NŐI SPRINTER

A harmadik nap délelőttjén elkezdte a hétpróbát Zsivoczky-Farkas Györgyi a moszkvai atlétikai világbajnokságon.

A 100 gát első futamában 14,09 mp/-0,6w időt ért el, a magasugrást 180 cm-rel fejezte be. A két számban 1944 pontot gyűjtött.
A hétpróba délutáni folytatásában Zsivoczky-Farkas Györgyi súlylökésben másodikra érte el legjobbját/13,13 m és a nap befejező számában, 200 méteren jó hajrával futott 25,66 mp-t.

"- A 200 méterrel elégedett vagyok, ezt gyakoroltuk, hogy a végét is bírjam. Súlylökésnél azonban nem volt bennem erő, hiányzott a tónus. Holnap reggel a távollal kezdve, bízom a jó folytatásban."- mondta a négy szám után 3507 pontot elért atlétanő.
Vezet az ukrán Ganna Melnichenko / 3912 p.

A 110 méteres gátfutás első elődöntőjében rajtolt Baji Balázs, a hétfő délutáni program nyitányán. A rajt váratlan helyzeteket hozott, többen beragadtak, ketten távközben megálltak és a kusza futamban a mezőny tagjai elmaradtak a várható eredményektől. Baji Balázs a kilences pályán, a rajt után kiválóan küzdött, és a futamban szoros ötödikként, öt századra a továbbjutó harmadik helytől, 13,49 mp-vel ért célba – ami összesítve a 12. időt jelentette.

A jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce magabiztos versenyzésse, 10.71 másodperces idővel nyerte meg a női 100 méteres síkfutás döntőjét a moszkvai atlétikai világbajnokságon. A második helyen az elefántcsontparti Murielle Ahoure, a harmadikon pedig az amerikai Carmelita Jeter végzett.
A "zsebrakétaként" is becézett futó így két olimpiai aranya után most már kétszeres világbajnoknak is mondhatja magát ebben a számban.

Raphael Holzdeppe nyerte a férfi rúdugrás döntőjét. A német versenyző az olimpiai bajnok Renaud Lavilleniével harcolt az aranyért, az 5.96-ot egyikőjük sem tudta átvinni, az 5.89-et a Holzdeppe elsőre megugrotta, a francia pedig csak harmadikra. A bronzérmet is egy német szerezte meg, Björn Otto.

David Oliver nyerte a férfi 110 gátat, 13.00-s ideje a világ idei legjobbja volt. Az amerikai sprinter mögött a második helyen honfitársa, Ryan Wilson végzett 13 századdal lemaradva, a dobogó harmadik fokára az orosz Szergej Subenkov állhatott föl. A negyedik helyen is egy amerikai zárt, Jason Richardson három századdal maradt le az orosz mögött.

Sorozatban negyedszer lett világbajnok Valerie Adams: az új-zélandi súlylökő a moszkvai vb-n 20.88-at dobott, amivel megvédte címét. A kétszeres olimpiai bajnok mögött a német Christian Schwanitz lett az ezüstérmes, Li Csiao Gong pedig a dobogó harmadik fokára állhatott föl.

Elképesztően szoros befutót hozott a női 400 méteres síkfutás döntője a moszkvai világbajnokságon: a célfotó tanúsága alapján a brit Christine Ohuruogu lett a vb-győztes, a második helyen azonos idővel Amantle Montsho végzett. A bronzérmes az orosz Antonyina Krivosapka lett.

Kínos érdektelenségben zajlott a hétfő délelőtti program, a Luzsnyiki Stadion kongott az ürességtől, amit több hírügynökség is kiemelt a beszámolójában.
Vasárnap este Usain Bolt 100 méteres síkfutásban szerzett aranyérmének is csak kétharmadig telt ház tapsolt (pedig 300 rubelért, azaz 2000 forintért be lehetett jutni a vb fő versenyszámának fináléjára), amit az esti viharral magyaráztak a szervezők, hétfőn viszont zavartalan napsütésben tartották meg a délelőtti programot, és csak néhány néző kószált vagy üldögélt a lelátón. Zajt csak a néhány százan összegyűlt ukránok csaptak olykor-olykor.

"Ez halott közeg, semmi hangulata nincs. Ég és föld a különbség a londoni olimpia és a mostani vébé között" – mondta Félix Sánchez dominikai 400-as futó, aki tavaly 80 ezer tomboló néző előtt nyert aranyérmet Londonban, hétfőn viszont nagy csendben jutott tovább az előfutamból.

A keddi magyar érdekeltségű versenyszámok és a nap döntői: (magyar idő szerint)

07:35 - női 20 km gyaloglás - Madarász Viktória
07:30 - hétpróba, távolugrás - Zsivoczky-Farkas Györgyi
17:00 - férfi diszkoszvetés döntő
17:35 - női rúdugrás döntő
18:10 - hétpróba 800 m
19:10 - férfi 800 m döntő
19:25 - női 3000m akadály döntő
19:50 - férfi 400m döntő

Forrás: MOB



fb share