Magyar csapat a tereptriatlon világbajnokságon

Július 13-án Hollandiában rendezik meg az ITU (Nemzetközi Triatlon Szövetség) tereptriatlon világbajnokságát. Az eseményen indul a magyar csapat is, köztük Poór Brigitta az idei "Év extrém sportolója", aki több nemzetközi versenyen is volt már a legjobb, valamint Boronkay Péter paratriatlon világbajnok is, aki szintén több extrém terepversenyen is bizonyította kivételes akaraterejét és tudását.

A holland futam rendhagyó a sportág szakmai szempontjai szerint, hiszen lényegében síkon - igaz mély homokban - vezet minden pálya, csak a homokdűnék adnak némi szintet a versenyhez. Ennek ellenére nehéz küzdelemre lehet számítani, hiszen a sportág legjobbjai mellett az országúti triatlon és más terepsportok élversenyzői is rajthoz állnak.

Brigitta - aki a X2S Haibike TEAM versenyzője - ellenfelei közül ki kell emelni a cseh Helena Erbenova cseh sífutó olimpikont, aki az utóbbi idők egyik legjobb versenyzője, a svájci Renata Buchert (többszörös Európa-bajnok) és az angol Lasley Patersont, aki képes a legtöbb profi férfival azonos időt futni. Brigittának a hideg és nagyon hullámos tengeri úszáson, valamint a kerékpáron kell előnyt szereznie ellenük.

A magyar csapat legeredményesebb férfi versenyzője Mester Bálint pedig egy nagyon erős kategóriában indul, ahol legnagyobb ellenfele az US színekben induló Molnár Dániel lesz. Különös véletlen... a magyar fiú 8 éve él a tengerentúl és tavaly óta az amerikai válogatott teljes értékű tagja. Mindketten kiváló futók - izgalmas küzdelemre lehet számítani.

A férfi mezőnyben a profik között figyelmet érdemel a sportág legnagyobb alakja, a dél-afrikai Conrad Stoltz, aki amellett, hogy négyszeres XTERRA világbajnok (a sportág extrém változata), a spanyol világbajnokságon 2011-ben a számára kedvezőtlen pályán is messze mindenkit maga mögé utasított. A angol Asa Shaw, a spanyol Coral Morales (Visegrádon Európa-bajnoki címet szerzett 2011-ben), az ausztrál Ben Allen mind kiemelkedő triatlonisták - a spanyol Ruben Ruzafa pedig olimpikon MTB versenyző.

Kategóriájában jó esélyekkel indul Dezső Sándor, aki az elmúlt 20 év kiemelkedő multisportolója országúton és terepen egyaránt, Szabó Tamás, aki a magyar terepsport versenyek egyik legaktívabb szervezője és Tóth Viktor, aki megújította Magyarországon a sportágat és létrehozta a X2S TEAM csapatot, amely az elmúlt évek világ- és Európa-bajnokait nevelte ki.

terepsport.hu



fb share