Tényleg nem a verseny előtti éjszaka számít

Sokszor halhattuk már azt a közkeletű bölcsességet, hogy nem a versenyt közvetlen megelőző éjjeli alvás mennyisége számít hanem az egy nappal korábbi. Sokan vitatják ezt az elméletet, de egy aktuális kutatás mégis alátámasztja.

Holland kutatók bringásokkal végeztek vizsgálatot, melyben a férfiaknak 20 percig kellett teljes erőből kerékpározniuk, különféle körülmények között. Az egyik esetben este 11-re érkeztek a laborba és csak másnap délután 1 órakor bringáztak, addig azonban még csak le sem pihenhettek. A teszteket minden esetben azonos hőmérsékletű és párájú helyiségben végezték.

A normál éjszakai pihenés utáni tesztben az alanyok átlag 7,68kilométert tettek meg és szinte pontosan meg is tudták saccolni, hogy mennyit teljesítettek.

Amikor álmatlan éjjel után tekertek, a megtett táv szinte azonos volt (átlag 7,62), sőt még az egyes fiziológiai értékek, mint például pulzus is gyakorlatilag megegyeztek, ami szignifikánsan különbözött, az a szubjektív érzékelt teljesítmény, az alanyok úgy érezték, csupán 6,51kilométert tettek meg.

Tehát ne aggódjunk, ha a verseny előtt nem jön álom a szemünkre, mert bár úgy érezhetjük, nem vagyunk elég frissek és nem fogunk jól teljesíteni, a valóságban készen állunk.

Forrás: Edzésonline



fb share