HARMINC ORSZÁG FIATAL ÖTTUSÁZÓI A SZÉKESFEHÉRVÁRI VB-N

Harminc ország 140 férfi és női versenyzője jelezte részvételét a csütörtöktől jövő szerdáig tartó székesfehérvári junior öttusa-világbajnokságra.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Tóth István, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy ez lesz a 22. sportági világverseny Székesfehérváron. Az első igazán jelentős az 1990-es junior vb volt, amely teljes magyar sikerrel zárult. Tóth István kiemelte a 2000-es felnőtt Európa-bajnokságot, amelyen a később olimpiai bajnoki címet is szerző, székesfehérvári Vörös Zsuzsanna nyert aranyérmet.

"A 2010-es junior világbajnokságon sportágtörténeti esemény részesei lehettünk, ugyanis a férfi és a női győztes is azonos klubból, az Alba Volánból került ki, Demeter Bence és Kovács Sarolta személyében" - tette hozzá.

Érdekességként említette meg, hogy ezúttal látványos megnyitó ünnepséget is rendeznek szerdán 18 órakor "Aki a múltját nem becsüli, a jövőt sem érdemli" mottóval, amelyre meghívták a sportág valamennyi hazai olimpiai, vb- és Eb-érmesét.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány örömét fejezte ki, hogy Székesfehérvár ismét rangos öttusaversenyt rendez, mert - mint megjegyezte - itt a hazai siker nem szokott elmaradni. Nem titkolta, hogy ezt a sikert most elsősorban az egy hete felnőtt Európa-bajnoki címet szerző Földházi Zsófiától várja, hozzátéve, hogy a csapatok sem esélytelenek.

A magyar indulók:

Lányok: Földházi Zsófia (KSI), Földházi Anita (KSI), Schlett Emese (Volán Fehérvár), Réti Anna (MAFC)
Fiúk: Demeter Gergely (Volán Fehérvár), Harangozó Bence (Volán Fehérvár), Málits István (Volán Fehérvár), Lukács Levente (Volán Fehérvár).

Csütörtökön és pénteken a női és férfi selejtezőt rendezik, majd szombaton és vasárnap következnek a döntők. Hétfőn vegyes váltó szerepel a programban, a háromfős női, illetve férfi váltók pedig kedden és szerdán versenyeznek.

Forrás: MOB



fb share