Norvégia - 2005 Kondis maraton

A Budapest Maraton nagyszabásúbb, mint valaha

Rekordmennyiségű futó sorakozott fel a startvonalon, és ez a lehető legszebb születésnapi ajándékot jelentette a Budapest Maraton számára. Nem kevesebb, mint 15000 futó vett részt a versenyen, közülük 3300 futotta le a több mint 42 kilométert.

Ez a születésnap szenzációsra sikeredett. Verőfényes napsütés volt, és az egész futás alatt kiváló volt a hangulat. Kocsis Árpád versenyigazgató különösen kíváncsi volt arra, hogy a magyar nézők hangosan megéljenzik-e a futókat.

Gazdasági válság

-A magyarok mentalitására nem igazán jellemző az a cselekvés, hogy kidugják a fejüket a tömegből, és hangos szóval biztassák a sportolókat. Nincsenek ehhez hozzászokva, és ezért nem is éreznék magukat kényelmesen ebben a szerepben. Ennek ellenére az utóbbi években e téren is egyre nagyobb előrelépés mutatkozott, és ezúttal lenyűgöző volt látni, mekkora lelkesedés uralkodott, mondja Kocsis. Már sok évet eltöltött ebben a sportban, tehát tudja, miről beszél. Nem volt egyszerű folyamat létrehozni egy maratoni futóversenyt a magyar fővárosban.
-Az indulás 1984-ben kiválóan sikerült. Mindenki nagyon izgalmasnak találta a város szívében megrendezésre kerülő új futóversenyt, ezért rengetegen gyűltek össze, hogy körülnézzenek. De hamarosan bekövetkezett a rendszerváltás, a kommunista rendszerből a "szabadságba". Ekkor nagy visszaesés történt. A sportrendezvények is megsínylették a gazdasági válság időszakát, ezért 1994-ben és 1995-ben nem is volt rá lehetőség, hogy megrendezhessük a Budapest Maratont, mondja Kocsis.

Tavaszról őszre

Amikor megkezdődött a kilábalás a gazdasági válság időszakából, itt volt az ideje, hogy új szponzorok után nézzenek, akiknek a segítségével ismét meg lehet rendezni ezt a nagyszerű utcai futóversenyt.
- Fáradhatatlan munkálkodást követően végül is a német PLUS lett az új főszponzor (zöldség- és gyümölcstermelő cég). Amikor már biztosnak tűnt, hogy a Budapest Maratont újra lehet indítani, leültünk megbeszélni az esetleges változtatásokat, mondja Kocsis.

Közös elhatározással találták ki, hogy a futóversenyt őszi időpontra kellene áthelyezni, ahelyett, hogy továbbra is májusban kerülne megrendezésre. A tél Magyarországon hosszú és hideg, és ez nagyon megnehezíti azt, hogy sokan vegyenek részt egy maratoni futóversenyen. A szervezők készítettek egy edzésprogramot, amely a legtöbb futó számára jól megfelel. Ezt egészen szeptemberig/októberig követve a motiváció nagyobb lesz, és ebből következően nagyobb számú jelentkezésre lehet jó kilátás.

Jó egészség -Nagyon hamar észrevehető volt a hatalmas siker. Kiváló döntés volt az időpont megváltoztatása, mondja Kocsis.
Lelkesedését nem nehéz leolvasni. Szinte sugárzik a szeméből a tettrekészség és az öröm. Kocsis maga is már jó néhányszor lefutotta a maratoni távot, és úgy tűnik, hogy ez egy hihetetlenül jól működő rendezvény.
- Nem akarjuk idecsábítani a futócsillagokat. A legfontosabb, hogy a hétköznapi embereknek is meglegyen a lehetősége, hogy átélje ezt a fantasztikus hangulatot. Azáltal, hogy a hagyományos maratoni táv mellett megrendezzük a mini-maratont, a családi futást, valamint a gyaloglást is, arra ösztönözzük az embereket, hogy tartsák magukat jó kondícióban. Idén már rekordszámú nevezés futott be, de én még több résztvevőt szeretnék a rajtvonalon látni a jövőben. Szilárdan hiszek abban, hogy ez így is lesz. Reményeim szerint néhány éven belül megközelítjük az ötezret, a maratoni futók létszámát tekintve, mondja Kocsis.

A Duna mentén: Budapest csodaszép város, és maratoni futás közben számos látnivalóval találkozhatunk.

Közös futás Budapesten

Åse Sandberg Hovden és Jon Hovden nem olyan, mint a többi házaspár. Bepakolják a bőröndbe a futócipőt, és a világ számos pontjára elutaznak, hogy maratoni futóversenyen vehessenek részt.
-Ez a mi nagy közös szenvedélyünk. Hatalmas élmény maratont futni, különösen akkor, ha egy új országot ismerhetünk meg, mondja a házaspár.

Lapos futópálya Közösen érkeznek be a célba, 3 óra 30 perces idővel. Ezt az időt még tovább szeretnék majd faragni.
-Természetesen az elért idő a futópálya profiljától függően is mindig változik. A Budapest Maraton viszonylag lapos futópályával rendelkezik, de nagyon éles kanyarok is találhatók benne. Féltünk attól, hogy erős szél fog fújni, mialatt a hosszú, Duna menti szakaszokon futunk, de szerencsére teljes szélcsend volt. Nagyon jól döntöttünk, hogy erre a maraton-városra esett a választásunk. Budapest valóban csodaszép város, mondja John.

Személyes emlékek

A házaspár a maratoni futásokat nyaralással is egybeköti. Ily módon különleges lehetőségük nyílik arra, hogy egy várost más szemszögből is megismerhessenek, ráadásul így még több személyes emléket visznek haza magukkal.
- Már sok év óta ezt csináljuk. Ez a mi különleges nyaralásunk, amelyet együtt élünk át. Én 1991 óta futok, és összesen 71 maratoni futáson vettem részt. John 1999 óta fut, és azóta már nem kevesebb, mint 42 futóversenynél tart, mondja Åse.
Hagyományosan öt norvégiai és két külföldi maratoni futóversenyen vesznek részt minden évben.
- A London Maraton az évek során állandó helyszínünkké vált. Mindig szenzációs élményben van itt részünk. És ezen kívül mindig kiválasztunk egy-egy új várost, amelyre kíváncsiak vagyunk. Ebben az évben Budapestre esett a választásunk, de jövőre New York szerepel a terveinkben, mondja a vidám házaspár Raufoss-ból.

Közös élmények: Åse Sandberg Hovden és Jon Hovden számára a futás közös szenvedély, és mindig újabb városokat keresnek fel, hogy ott maratont futhassanak. (Fénykép: Kristin Roset)

"Fizetett segítők"

1500 "önként jelentkező" munkás állt készenlétben a futópálya mentén, hogy segítséget nyújtson ennek a nagyszabású eseménynek a megrendezésében. Norvégiában az a megszokott eljárás, hogy önkénteseket toboroznak. Ilyen esetben díjazásról nincs szó, de persze hozzátartozik a dologhoz, hogy jut nekik is ingyenesen a kávéból és az édességekből.
Azt gondoltam, hogy a magyarok számára is ez a módszer a természetes, de ebben alaposan tévedtem. Kocsis ugyanis elmagyarázta nekem, hogy az 1500 segítő mindegyikét, fiatalt és időset egyaránt, óradíjban fizetik. A legfiatalabb iskolai tanulók egy eurót kapnak egy órára. Hogy az idősebbek mennyit kapnak, azt nem akarta elárulni. Így hát csak tapogatózhatunk az irányban, hogy a szervezők összességében mennyi pénzt költöttek a fizetett segítők díjazására. Miért alkalmazzák ezt a módszert?
- Ha nem fizetnénk nekik azért, hogy a hétvégén dolgoznak a számunkra, akkor nem is jöttek volna el. A szombat és a vasárnap a magyarok számára szabadnapot jelent, és ilyenkor senki nem vállalna el egy egész napos munkát ingyenesen, mondta Kocsis.

A triplázó

Három hétvége egymás után: Harald Sel számos maratoni futóversenyen vesz részt, belföldön és külföldön egyaránt. A budapesti futásra a mandal-i és a berlini versenyre „melegített be”. (Fénykép: Kristin Roset)

Harald Sel imád futni. Ez a szenvedélye olyan mértékű, hogy arra is képes volt, hogy három maratonit fusson egymás után: Mandal-ban, Berlinben és Budapesten.
- Fantasztikus érzés, amikor az ember érzi a lendületet a futása során, és azt, hogy a teste erőt fejt ki, mondja Harald, miután beérkezett a célba Budapesten.

Először Budapesten

A Bryne-ből származó futó döbbenetesen frissnek és erőteljesnek néz ki ahhoz képest, hogy épp most futott 42 kilométert Budapest utcáin. A 63 éves férfi 4 óra 15 perces idővel érkezett a célba, körülbelül ennyit is tervezett magának. Ez volt az első eset, hogy Magyarország fővárosában futott.
- Elhatároztam, hogy futni fogok három, egymást követő hétvégén. Mandal volt a bemelegítés Berlinre és Budapestre. Nem is tudok elképzelni jobb módszert arra, hogy egy új várost megismerhessek. A futópálya végighaladt valamennyi történelmi látnivaló előtt, és a csodaszép Duna partjai mentén. Gyönyörű épületeket és rengeteg embert láttam, már az első kilométertől kezdve. Berlinben 40.000 ember éljenzett minket. Budapesten nem gyűltek össze ennyien, de itt is folyamatos buzdítást kaptunk útközben. Ez az, ahonnan a legtöbb motivációt merítheti az ember, amikor már éppen érzi, hogy kezd kissé kimerülni, mondja Sel.

Tapasztalt futó Nem kevesebb, mint 128 lefutott maratoni versenyével tapasztalat utcai futónak nevezheti magát. A szezonnak hamarosan vége lesz, de ő még tervez néhány futást, amíg az első hó le nem esik.
-Állandóan újabb és újabb futásokat tervezek. A versenyeket egy kis nyaralással kötöm egybe, hiszen ez egy fantasztikus lehetőség arra, hogy új városokat ismerhessek meg. Budapest nem volt ismert város számomra, ezért a kevés szabadidőmet arra használtam fel, hogy turistaként körbenézzek. A következő futásom feltehetőleg Jessheim-ben lesz majd. Már nagyon várom ezt is, annak ellenére, hogy testileg kissé kimerültnek érzem magam, mondja a triplázó futó Bryne-ből.



fb share