Világszerte - 2004 Distance Running - maraton

Budapest Maraton

A Budapest Maratonok története igazi sikersztori: benne az ilyen versenyeket jellemző drámákkal, izgalmas fordulatokkal és egy politikai rendszerváltással körítve. Pedig az egykori szocialista tábor legnagyobb maratonja valójában keveset változott! Már a kezdetektől a remek szervezés, a külföldieknek szóló magyaros vendéglátás és Európai szintű szolgáltatások jellemezték. Már harmadik évében ezért is válhatott teljes jogú AIMS versennyé. Néhány helyszínmódosítás történt csupán, és köszönthetett nagyhírű vendéget (Fred Lebow), befogadott világversenyt (Rendőr Világbajnokság), de a legfontosabb, hogy a hangulata majd' minden futó véleménye szerint minden évben remek maradt, ami a külföldiek közül nagyon sokakat évről évre visszacsábít.

A hőskor

1984. április 14-én rajtolt el először a Budapest Maraton mezőnye, akkor a Népstadion mellől indulva futhatott át először maratonista a magyar főváros belvárosában. Az előtt nemcsak Budapesten, de Magyarországon sehol sem rendeztek amatőröknek is szánt maratoni versenyt. Már az első IBUSZ (a főszponzor az akkori legnagyobb magyar utazási iroda volt) Budapest Maratonra 18 országból érkeztek futók!
1986-ban már - a Kelet-Európai maratonok közül elsőként - a versenyt tagjai közé fogadta az AIMS, és egy híján 1000 maratonista nevezett 22 országból. Ekkor volt először tésztaparti is a maraton előtti napon.
1989-ben alakult meg a Budapest Sportiroda, amely ezután átvette a maraton szervezését, amely azóta profi versenyszervező céggé vált, évi egy tucat budapesti és egyéb magyarországi esemény rendezését vállalja fel.
1990-ben a politikai fordulat új rendszert hozott Magyarországra, amelynek köszönhetően először lehetett a verseny pénzdíjas. Ebben az évben különös rekordot állított fel Yves Pol francia futó: végig hátrafelé futotta a maratont, méghozzá 3:57:26-tal.
1993 májusában főtámogatót és rajthelyszínt váltott a Budapest Maraton. Ebben az évben a verseny díszvendége Fred Lebow volt, a New York Marathon magyar származású főszervezője, aki a 21 kilométert végig is futotta. Egyébként az 5 kilométeres távon, a félmaratonon indulók és a 29 országból érkezett maratonisták minden addigi létszámrekordot megdöntve összesen 11 és félezren voltak!

Az újjászületés

1996-ban egy neves német élelmiszerlánc (KAISER'S és PLUS) támogatásának köszönhetően újraéledt a Budapest Maraton. A legfontosabb változás, hogy tavaszról a még nagyon kellemes budapesti őszbe került át az időpontja.
1998-ban újabb mérföldkőhöz érkezett a Budapest Maraton, hiszen a városvezetés kiemelt rendezvénnyé nyilvánította, és Budapest legszebb parkjába, a Városligetbe költözött vissza a versenyközpont. Megvalósulhatott Fred Lebow álma, hiszen a másfélezer maratonista - köztük 30 országból közel félezer vendégfutó, és a rövidebb távok indulói - az impozáns Hősök teréről rajtolhattak, és ide értek célba. Az útvonal is akkor módosult a maira: egy kisebb és egy nagyobb kör a Duna mindkét partján. A világ egyik legszebb, legjobb adottságú fővárosának tartott Budapest legszebb látnivalói mellett halad el a mezőny, méghozzá szinte teljesen sík úton. Csak az egyébként különlegesen szép és egyedi hidak (köztük a 100 évesnél is idősebb Lánchíd és a Szabadsághíd) jelentenek némi emelkedőt, amelyet a végig jelen lévő csodálatos panoráma feledtet. Erről a versenyről az angol Runner’s World is terjedelmesen beszámolt gyönyörű képekkel.

Az ezredforduló és Európa

Minden addigi rekordot megdöntött a 2000-es év KAISER’S-PLUS Budapest Maratonja. Csak a magyar futók 2100-an neveztek, 33 országból közel 800-an jelentkeztek a 15. versenyre. A németek voltak a legtöbben (124), de az Egyesült Államokon (28) kívül Kanadából, Mexikóból, Brazíliából, Új-Zélandról, Kenyából és Japánból (9) is jött futó.
2001-ben az Egyesült Államokat ért támadás miatt kevesebben jöttek a tengerentúlról, de az összlétszámon ez nem volt érzékelhető, hiszen itt rendezték a Rendőr Világbajnokságot, amelyet csapatban és egyéniben is a gyorslábú etióp rendőrök nyertek a szaúdi kollégák előtt.

Az idei

2003. megint szerencsés év volt a Budapest Maratonok történetében. A futófesztivál rövidebb távjaival együtt 15 000 résztvevője volt a Futás Napjának. A remek időjárás, a jó hangulat, a tökéletes szervezés most is megtette a magáét. Idén először volt egy laza 5 kilométeres Reggeli Futás a maraton előtti napon, méghozzá a fővárosiak legkedveltebb edzéshelyszínén, a Margitszigeten. A külföldi futók közül a franciák, a hollandok és a svédek jöttek el nagy számban, és az először idelátogató izlandiak 85 tagú csapata. A szokásos tésztaparti következett szombaton délután, aztán vasárnap ragyogó napsütésben, ideális körülmények között rajtolhatott a Staféta és az Ekiden Váltó első futóival kiegészült maratonista mezőny négyezer futója. A váltók egyébként már tavaly nagy sikert arattak: a Stafétában három futó osztozik 12-21-8 kilométer megosztásban a 42 kilométeres távon, méghozzá úgy, hogy mindkét váltás helyszíne ugyanaz, a Lánchíd pesti hídfője. Az Ekiden Váltóban öten futnak, ott hárman osztoznak a középső 21 kilométeren.
A maraton útvonala a már megszokott: a világörökség részét képező Andrássy úton futva érintve az Operaházat, majd a legszebb és legrégebbi budapesti hídon, a Lánchídon lehet átjutni Budára. Majd dél felé az alsó rakparton Duna mentén a Budai vár, a Halászbástya, a Budai hegyek karéjában a legfiatalabb hídig, a Lágymányosi hídig kell elfutni, ahol visszafordul a mezőny az új egyetemi negyed mellett, hogy egy másik történelmi távlatokat őrző hídon át, a Szabadsághídon át jussanak a pesti oldalra. A Margithíd, a Margitsziget, majd Árpád híd következik, közte megannyi látnivaló, a magyar Parlament, a Tudományos Akadémia épülete, és a múlt századforduló építészeti műemlékei után egy kisváros hangulatát őrző Óbuda házai következnek. Az útvonalon a panoráma végigkíséri a futót, és az épített környezet mellett gyönyörködhet a Budai hegyek szelíd szépségében is. A második kör hasonló, de némileg rövidebb, hogy aztán visszatérve a Hősök terére megpihenhessenek a maraton hősei, akik vagy már, vagy ezután választják a Budapest Maratont egyik versenyük helyszínévé.

-Muladi-



fb share