Olaszország - 2007 Correre

Budapest
Egy kicsit romantikus
Egy kicsit fenséges

Egyensúlyban régi és modern között, emlékműveivel és elragadó cukrászdáival fogad a gyönyörű magyar főváros, varázslatos atmoszféra, amit még izgalmasabbá tesz a maraton

Mikor felajánlották, hogy repüljek Budapestre, hogy figyelemmel kövessem a maratont, megkérdezték, hogy lenne-e kedvem részt is venne rajta, azon kívül, hogy írok róla. Hogyan utasíthattam volna vissza? Akkor is, ha a felkészülésem olyan volt, amilyen, úgy gondoltam, hogy sokkal vonzóbb, sokkal élethűbb lenne résztvenni és végigfutni a magyar főváros utcáin, mint egy sajtókabinból követni az eseményeket. Beleszagolni, magamba szívni a rendezvény levegőjét, érezni a futók dübörgését és fújtatását magam körül rögtön a rajt után, és elgyötörve csodálni a város szépségét biztos segíteni fog értékelni ezt a hivatalos utat.

Érkezés a Ferihegyi reptérre, egy név, amit még csak kiejteni se tudok, a feliratok tele vannak ékezettel, amiket nehéz kimondani, nemhogy megérteni, de szerencsére szinte rögtön kiderül, hogy sok magyar ért olaszul egy kicsit és persze ott van a mindenki által beszélt angol (itt én egy kicsit hátrányba kerülök). Az emberek nagyon szívesen segítenek a nehézségekkel küzdő turistának és ettől a felismeréstől megnyugodva, a hotelba érkezés után, nem lévén hivatalos elfoglaltságom egészen másnap reggelig, úgy döntök, hogy elveszek e számomra ismeretlen de minden bizonnyal elragadó város utcái között.

Belépek egy hatalmas, fedett vásárcsarnokba, tele színekkel, illatokkal, fűszerekkel, élelmiszerekkel, ruházati cikkekkel iszonyú alacsony áron és egyszerű emberekkel, akik azért alkudoznak még egy kicsit. Semmi emléktárgy, turista nem jár errefelé.

A Duna-parton sétálva

A csarnokból kilépve rögtön kedvem támad megnézni a kék Dunát, ami sajnos a legkevésbé sem kék és megkóstolni az első vendéglőben a gulyást. Másnap reggel, hivatalos városnézés egy rendkívül udvarias idegenvezetővel, aki lassan beszél az én csekély angol tudásom miatt és mesél nekünk (a mi kis külföldi csoportunknak, vagyunk németek, spanyolok, franciák) történelemről, érdekességekről, műemlékekről és sok minden másról. Itt-ott mutat egy-egy szakaszt a maraton útvonalából és mi, egy kicsit aggódva faggatjuk Melániát, vajon up and down (dimbes-dombos)-e az útvonal. Nem, nyugtat meg minket, a pálya majdnem teljes hosszában sík, eltekintve egy-két hídtól. Budapestet teljes hosszában kettészeli a Duna, keleti oldalán fekszik Pest, a város modernebb része, mi is itt szálltunk meg és a rajt is itt lesz, nyugati oldalon található Buda, a régebbi városrész, műemlékekben gazdag. És itt meg is állunk egy kis pihenőre egy régi cukrászdában megkóstolni egyet a felejthetetlen, óriás méretű torták közül.
Semmi baj, holnap úgyis ledolgozzuk. Este vacsora a Sir Lancelotban, Melánia elmondása szerint ez egy ismert, jellegzetes budapesti étterem. Az én gulyásra irányuló kérésem nem talál értő fülekre, ebből megértem, hogy talán csak mi, turisták ragadtunk le ennél az ételnél. Így hát megkóstolok más fogásokat, őzsültet, egy fenséges levest cipóban szervírozva (igen, finom cipóban, amit utána meg lehet enni) és mindezt meglocsoljuk finom helyi borral. Nem egészen ideális verseny előtti menü, de türelem, majd holnap kitalálunk valamit.

Rajtra készen

És itt a holnap: nyüzsgés a Hősök terén, mögötte a Városligetben gyülekeznek a futók, melegítenek, masszíroznak. Színpad és zene, rengeteg gyerek, igen, mert ez a maraton a családi nap jegyében született: a klasszikus távon kívül lehetőség van 12, 195 km-nél csatlakozni a futókhoz a hátralevő 30 km-re, vagy akinek úgy tetszik, megoszthatja a fáradságot, és váltóban futhat a barátjával, vagy végül de nem utolsósorban be lehet vonni a gyerekeket a minimaraton futásba (7, 5 km) vagy a fun-run-ba (4 km)

Ez a szervezés felduzzasztotta a résztvevők számát 3000 -ről 13600-ra mindenkit beleszámolva. Induláskor eltökélem, hogy megcsodálom a várost, lassan kezdek, hogy minimálisra csökkentsem a fáradtságot, átfutunk az egyik hídon, aztán egy másikon, fölötte és alatta, eleinte számon tartom, hogy Pesten vagy Budán vagyunk-e, aztán a végére, elkerülhetetlenül, a fáradtságtól lohad a figyelmem, és már nem tudom, melyik oldalon vagyunk épp, de mit is számít?
Az számít, hogy meglegyen a 42, 195 km, semmi más. Úgyhogy, a 37-ik km környékén, a mélypontra érve, felosztom a még rám váró fáradtságot és minicélokat tűzök ki: minden egyes kilométer leküzdése a célig a Hősök terén (már kezdem érteni, miért hívják így). Ez egy szép maraton, látványos, sok-sok zeneállomással, kétszer kell lefutni a nagyrészt a városközponton, illetve a Duna parton vezető útvonalat. Egy része a Margitszigeten halad, amit híd köt össze Pesttel és Budával: üde, zöld, árnyas, egyszóval áldás egy ilyen meleg napon. A helyszín szépsége enyhíti egy kicsit a fáradtságot. A maraton első felében idegesítettek a mellettem elhúzó friss futók, akik épp váltották csapattársukat. Valahogy igazságtalannak éreztem, később azonban jó dolognak bizonyult, mert így soha nem futottam egyedül a nagyszámú induló miatt.
Miután átfutottam a célon, átölelem alkalmi ismeretlen futótársamat, akivel együtt küzdöttük le az utolsó kilométereket és máris a Széchenyi fürdő gőzölgő medencéi és víz alatti masszázsai lebegnek a szemem előtt, amit csekély térítési díj ellenében öltözőnek is használhatnak a résztvevők.

Utolsó nap némi nosztalgiával

A nyakamban lógó éremre büszkén rádöbbenek, hogy a "normális" emberek nem is veszik észre, közönyösek de toleránsak, maximum egy kicsit kíváncsiak. Az este egy hajón talál minket, amelyről megcsodálhatjuk a város éjszakai tündöklését a Dunáról, a főbb műemlékek teljesen ki vannak világítva (Parlament, Vár, stb.), klasszikus zene szól (felismerem Strauss Kék Duna keringőjét), gyertyafény. Másnap ellátogatunk a Szemlőhegyi barlangba, ebbe a földalatti csodába, mely mintegy utolsó ajándéka ennek a városnak, mely egy kicsit meglepett a sötét utcasarkokkal váltakozó méltóságos tereivel, ez a város, mely kicsit szedett-vedett, kicsit fenséges, de mindenképp romantikus.



fb share