Zamárdi Rocks - budapesti csapat a FélBalaton Szupermaratonon

Azért Zamárdi Rocks, mert a csapat vezetőjének, Simay Csabának Zamárdi a kedvenc balatoni települése, ahol sokat szokott nyaralni. "A csapat két fiúból és egy lányból áll, mindannyian budapestiek vagyunk. Többször futottunk már együtt, tehát régi futók vagyunk. Maratonokon, félmaratonokon, maraton váltókon indultunk többek között" - mondta csapatáról Csaba.

A FélBalaton ötletét is ő vetette fel. Még egy korábbi Balaton Maratonon tetszett meg neki a tó melletti futás hangulata. Ebből lett aztán a FélBalaton Szupermaraton. "Sajnos a télen kimaradt a futás, viszont helyette jártunk focizni, spinningelni, squasholni, meg edzőterembe is. A futóedzéseket a Margitszigeten tartjuk heti két-három alkalommal. A távot mindig emeljük, a kezdeti egy szigetkör után most már lassan a három felé járunk."

Csaba öt percen belüli idővel szeretné futni az ezreket a FélBalatonon. A csapat célja a teljesítés. Csaba azért felvetette, ha jól sikerül és jó lesz a verseny, akár jövőre is indulnának. Idén a Kékes Csúcsfutás, a tavaszi maraton váltó és a szeptemberi félmaraton szerepel a Zamárdi Rocks futóprogramjában.



fb share