Lelkes Lajhárok - vegyes csapat a FélBalatonon

A Lelkes Lajhárok az ország különböző pontjain lakó emberek baráti társaságából összeállt vegyes csapat, ami a FélBalatonon próbálja ki magát a 3. BSI Balaton és FélBalaton Szupermaratonon. "Egy budapesti srác, egy bábolnai lány, illetve jómagam, aki siófoki vagyok - így áll össze a csapatunk" - mondta Lelkes József, a csapat vezetője. "A célunk a teljesítés, vagyis végigfutni a távot".

A FélBalatonra a csapattagok külön-külön edzenek, mindenki a saját terve szerint. "Én heti két-három alkalommal futópadon készülök, 6-7 kilométert futok így. Egyszer egy héten konditerembe is járok, illetve ha jobb lesz az idő, vagyis 10 fok fölé megy a hőmérséklet, szabadban is elkezdem az edzéseket. Először kevesebbet, majd hétvégén 13-14 kilométert futok." A budapesti csapattag a Margitszigeten készül. Fut 14 kilométeres távot, illetve három-négy alkalommal egy héten 6-7 kilométereket. A Lelkes Lajhárok bábolnai tagja edzővel készül a FélBalatonra.

A csapat nevét nem a tagok, hanem valamelyikük egyik kollégája találta ki. "A Lelkes Lajhárok arra utal, hogy először futunk együtt. Persze, gondolom, a név kicsit "fricska" a számomra, de én sem tudtam kitalálni jobbat, úgyhogy ez maradt."



fb share