Címvédés, jókedv és vidámság - így készül a Joya-Spuri

A budapesti lányokból álló Joya-Spuri felkészüléséről a csapat vezetője, Bakó Mónika számolt be. A lányok minden eddigi Balaton Szupermaratonon indultak, most is szeretnének az első helyen végezni, mégis a négynapos esemény, a jókedv és a vidámság a legfontosabb számukra. "Egy héten három alkalommal futunk külön-külön, e mellett van, aki úszik, aerobikozik, én magam konditeremben is edzek. Vasárnap fut együtt a társaság a Margitszigeten. Decemberben két, januárban három, februárban négy szigetkört teszünk meg." Márciusban már részt vesznek egy-egy versenyen a Balaton Szupermaraton előtt, a vasárnapi edzések ettől függetlenül felmehetnek az öt szigetkörig.

A csapat lassan hat éve változatlan felállásban készül. A Balaton Szupermaratonra nem is csak magukban, hanem összesen egy tizennégy fős társasággal jönnek, és mindenki indul valamilyen számban. "Nagyon szeretjük ezt az eseményt, számunkra ez üdülés. A szervezés is jó, úgy érezzük, hogy odafigyelnek a futókra. Viszonylag korai futóesemény a Balaton Szupermaraton, ez is és a kora tavaszi időjárás is megkülönbözteti a többitől. Összességében szeretünk részt venni rajta."

Get Adobe Flash player



fb share