A legizgalmasabb bringás programok - lezajlott a K&H olimpiai kerékpáros nap

Szombaton az 56-osok terére koncentrálódott minden, ami kerékpár: a lehető legkülönfélébb és legérdekesebb programokkal zajlott a K&H olimpiai kerékpáros nap, ami mozgásba hozta a várost is.

A bringás nap programjában egyrészt a téren zajló programok, másrészt olyan budapesti túra szerepelt, melynek során a város kerékpárútjain tekerve kellett eljutni az 56-osok terére, legalább két regisztrációs pontot érintve a bringautak mentén felállított tizenkettőből. Volt, aki olyannyira túlteljesítette a követelményt, hogy valamennyi pontot érintette, így bringázhatott vagy 30-40 kilométert.

Az 56-osok terén reggeltől zajlottak a programok. A legfrissebbek a Bringázz a munkába! kampány résztvevői voltak, ők már 9 óra tájban fogyasztották a bringás reggelit. A tér a kora délelőtti óráktól egyre jobban kezdett benépesülni és egyre izgalmasabb események követték egymást. Nehéz megmondani, melyik lehetett a leglátványosabb produkció, de azért teszünk egy kísérletet a felsorolásukra. Igen népszerű volt az a faszerkezetes, lábbal hajtható futógép, ami a Közlekedési Múzeum jóvoltából került a kipróbálható tárgyak közé. Az Art sátrat, ahol a bringadizájn elevenedett meg, felnőttek és gyerekek egyaránt sokan látogatták. Valószínűleg nem akadt ember a téren, aki ne csodálta volna meg a századelő hangulatát idéző velocipédeket és korhű ruhákat viselő tulajdonosaikat.

A profi bringások bemutatói közül sem volt egyszerű választania a K&H olimpiai kerékpáros napra látogató érdeklődőknek. Végig lehetet izgulni jó pár biciklifocimeccset, flatland bemutatót és bringabalettet. Az esemény nagyszínpadán kétszer is lement a bringás divatbemutató, ami azért is volt különleges, mert rengeteg praktikus ötletet adott az érdeklődőknek. A vállalkozó kedvűek goldsprint versenyre, vagyis egyhelyben tekerő versenyre hívhatták ki egymást. A nap programjai között gyorsulási verseny is szerepelt.

Délután talán a legtöbb nézőt Nagy "Gizmó" Attila és csapata látványos, akrobatikus elemeket tartalmazó freestyle-bemutatója vonzotta. Gizmó és társai pörögtek és szaltóztak a levegőben, nagy sikert aratva e produkcióval. A K&H olimpiai kerékpáros napon jelen voltak a legfontosabb hazai bringás szervezetek, a kerékpáros korzón számos bringás kiállító kínált érdekességeket. A gyerekek külön ügyességi pályán tekerhettek, mint ahogy a fekvőkerékpár, a riksa és hasonló, nem mindennapi bringák kipróbálására is volt lehetőség.

A nap programját ajándéksorsolás zárta. A három legszerencsésebb nyertes egy-egy kerékpárral térhetett haza, de minden bizonnyal a K&H olimpiai kerékpáros nap többi résztvevője sem lehetett elégedetlen a kínálattal. Befejezésül érdemes idézni annak a street-artos képzőművésznek a szavait, aki saját maga kreálta bringájával tekert be a rendezvényre Budapest melletti lakóhelyéről. "Király volt! Respect!" - mondta.

A BSI következő rendezvénye az október 10-i 6. T-Home Vivicittá Városvédő Futás lesz Kaposvárott.



fb share