Brutálfutás Nyáregyházán

Nagy melegben, fantasztikus hangulatban zajlott le az első Brutál Futás Nyáregyházán a MotoCross pályán, a BSI szervezésében.
Az eredmények és a sok ezer fotó egy része is már megtalálható.

A verseny összképében jobban hasonlított egy katonai kiképzőpálya és egy akadályverseny keverékére, mintsem egy hagyományos futóversenyre. A résztvevők nem viseltek hagyományos, feltűzött rajtszámot, mint egy futó vagy bringaversenyen, hanem a karokon filccel felrajzolt számok és a lábakon viselt chippek segítették az időmérést.

Az 500 induló óránként rajtolt, a MotoCrosspályán, erdőn, mezőn, szántóföldön át vezető útvonalon haladva a cél felé. A pályán különböző akadályokon kellett keresztül verekedniük magukat a futóknak, mocsarassá sárosított emelkedőkön, lejtőkön, mély homokban futottak, álcaháló alatt kúsztak, szalmabálákat másztak meg és vizes árkokon keltek át.

A hangulat 17 órára a tetőfokára hágott, ahogy az elődöntők után a döntőre került sor. A nyertesek TIMEX karórákat nyertek és Brutál Futás 2013-s nevezéseket nyertek. A döntőbe jutott résztvevők is sorsoláson vehettek részt, amin 10 Brutál Futás-2013-as nevezést és 3 TIMEX karórát sorsoltunk ki.

Eredmények:
Férfiak - 1994.06.16 és később születettek
1. Süli Richárd Gyulai AC 1998 Gyula 0:21:05
2. Karosi Gábor 1997 Miskolc 0:22:06
3. Horváth Bence 1995 Vámosszabadi 0:22:27

Férfiak - 1977.06.16 és 1994.06.15 között születettek
1. Szabó Imre Vasas Humansoft 1978 Budapest 0:18:03
2. Szabó Sándor Gyula AC 1993 Gyula 0:18:18
3. Török Tibor Kalocsai SE 1985 Kalocsa 0:20:40

Férfiak - 1963.06.16 és 1977.06.15 között születettek
1. Varga József MAC-NS 1975 Üröm 0:19:12
2. Somogyi Károly János BKV Előre SC 1964 Budapest 0:19:47
3. Pintér Sándor Pénzügyőr SE 1975 Gödöllő 0:20:04

Férfiak - 1963.06.15 előtt születettek
1. Scheffer István PAFF 1960 Paks 0:24:17
2. Lohn Miklós Futapest 1956 Budapest 0:24:39
3. Navratil István 1961 Gödöllő 0:25:19

Eredmények:
Nők - 1994.06.16 és később születettek
1. Hallgat Fanni BKV Előre SC 1999 Budapest 0:25:57

Nők - 1977.06.16 és 1994.06.15 között születettek
1. Boros Nikolett DragonAqua SE 1983 Mór 0:23:13
2. Szöllősi Boglárka 1983 Jászberény 0:24:24
3. Pörneczi Kata 1988 Uraiújfalu 0:24:42

Nők - 1963.06.16 és 1977.06.15 között születettek
1. Veres Csilla Pénzügyőr SE 1973 Monor 0:23:23
2. Marosán Ágnes BEAC 1977 Budapest 0:24:22
3. Takács Edina 1972 Dévaványa 0:26:05

Nők - 1963.06.15 előtt születettek
1. Reiman Katalin 1960 Budapest 0:27:18
2. Zarnóczay Klára Honvéd B.SE 1960 Pócsmegyer 0:29:56
3. Budai Katalin 1959 Budapest 0:30:45

Az eredmény listák itt, további képeink pedig képgalériánkban megtekinthetők.



fb share