Farkas Katalin budapesti és külföldi maratonjai

Több második, illetve harmadik helyezés után 2005-ben Farkas Katalin magabiztos győzelemmel utasította maga mögé a női mezőnyt a Budapest Nemzetközi Maratonon. A jelenleg gyeden lévő kismama kétéves fiával, Márkkal foglalkozik, és egyelőre még nem döntötte el, ott lesz-e a jubileumi, 25. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon.

- A futáson kívül milyen más sportágban próbáltad ki magad?

- Iskolás koromban a futásról a kajakozásra váltottam, azonban edzőm szerint olyan kis vékony voltam, hogy azt tanácsolta: inkább próbáljam ki magam a hosszútávfutásban. Az elmúlt évek azt mutatják, helyesen döntöttem, körülbelül 35 alkalommal teljesítettem a maratont, 2005-ben pedig sikerült is megszereznem a győzelmet Budapesten egy 2:49:29-es idővel. Többek között a Ferencváros, a MICRO SC és a MISI SC csapatában is megfordultam.

- Mennyire volt várható a győzelmed abban az esztendőben?

- Sérülés és edzőváltás után voltam, és egy kifejezetten jól sikerült felkészülést tudhattam magam mögött Serfőző Sándornak köszönhetően. Korábban többször is felállhattam már a dobogóra a budapesti versenyen, csak az arany hiányzott. Esélyesnek számítottam, persze egy ilyen versenyen sosem lehet tudni, milyen napot fogunk ki.

- Hamar leráztad a női riválisokat?

- A rajt viszonylag jól sikerült, és amennyire jól emlékszem, külföldiek voltak körülöttem. Legtovább egy francia lány bírta, de őt is néhány ezer méter után elhagytam. 25 kilométerig könnyebben próbáltam futni, majd a következő tízezret erősen megnyomtam. Csak fiúkkal találkoztam a verseny ezen szakaszában, velük jól lehet iramot futni, és egyébként is teljesen más érzés, mikor a mezőny élén állsz. Az időjárás is kellemes volt, kicsit szemerkélt az eső, amit nagyon szeretek.

- Miképp változtatta meg a győzelem a maratonhoz való hozzáállásod?

- Továbbra is megmaradt a motiváció. Sőt! Azt követően több külföldi maratonon is megfordultam. Futottam Sevillában, Olaszországban és Ausztriában is. Amit ki kell emelnem, hogy a budapesti verseny szervezése remek színvonalú. Teljesen kiszolgálják a futókat, nekünk csak az egyéni csúcsra kell koncentrálnunk.

- Idén ott leszel a mezőnyben?

- 2007-ben újabb ezüsttel gazdagodtam, 2008-ban azonban a szülés miatt nem tudtam rajthoz állni. Tavaly már kint voltam a helyszínen, de nem indultam, most pedig erősen gondolkozom a nevezésen. Tudom, már nincs sok hátra, de egyelőre nem döntöttem. A felkészüléssel nem lesz gond: sok hosszút futok, alkalmanként két és fél órás edzéseket tartok, szóval a 30 kilométer mindig megvan.



fb share