Futás fájdalommentesen, avagy: hogyan szabadultam meg Achilles-ín problémáimtól?

A sérülés minden profi és amatőr sportoló ellensége. A profi nem tudja a munkáját végezni, nem tud pénzt keresni, veszélybe kerülhet a megélhetése. Az amatőrt megakadályozza abban, hogy szenvedélyének hódolhasson, vagyis valahol a szabadságát veszíti el. Ehhez járul a tehetetlenség és a bizonytalanság érzése, úgymint: "az ellenfelek most kerülnek behozhatatlan előnybe, soha nem tudom pótolni az elmaradt edzéseket";.

A balesetből származó sérülés elkerülése nehéz, óvatosság és nagy adag szerencse kérdése. Nekem személy szerint, egy kivétellel (1997-kulccsonttörés) - lekopogom - sikerült kivédenem a balesetből származó nagyobb sérüléseket.

Kevésbé vagyok szerencsés az izomsérülésekkel kapcsolatban. Szinte minden évben szenvedek vagy egy vádli, vagy egy combhajlító-izom sérüléstől. Megfigyeléseim szerint az izomsérülések a hidegebb idő beálltához kötődnek, tehát lassan talán rájövök, hogyan előzhetem meg ezeket.

A másik komoly problémát számomra a vissza-visszatérő, makacs, Achilles-ín fájdalmak jelentettek, amelyek a futást gyakran kínzó gyötrelemmé tették számomra.

Egy kis anatómia és biomechanika...

Az Achilles-ín a felületes közös lábszárhajlító izmok ina (tendo calcaneus); elnevezése a görög mitológiából ered: Achillest édesanyja a sarkánál fogva a Styx vizébe mártotta, hogy sebezhetetlenné tegye; így a sarka sebezhető maradt. Az ín fontos szerepet játszik a futásnál: Futás közben, talajfogás után az úgynevezett "támasz-fázisban" a lábszár hátsó izomcsoportja, a musculus gastrocnemius és a musculus soleus ( népszerű nevén a ,"vádli") a lábfejet talpi irányba hajlítja (plantar-flexió) és megemeli a sarkat a lábujjakról való elrugaszkodás alatt. A vádli és a lábfej közötti "erőátvitelért" elsősorban az Achilles-ín felelős.

Az orthopediai elváltozások (lúdtalp, bokasülyedés, stb.), a széttaposott futócipő, az egyenetlen, vagy kemény talajon való gyors futás nagyban megnöveli az ín terhelését, ami krónikus gyulladáshoz vezethet. Az ínt úgynevezett paratenon veszi körül és a kezdeti fájdalmakért ennek a speciális burkolatnak a sérülése a felelős. Abban az esetben, ha a sportoló a fájdalom ellenére folytatja a futást, a gyulladás az ínra is ráterjed, így a fájdalom állandósulhat és terhelésre fokozódik.

Panaszok, tünetek: A fájdalom reggel felkelés után a legerősebb, majd a járkálással csökken, ugyanígy az edzés megkezdésekor fokozódik, majd fokozatosan csökken a mozgás folyamán.

Zsákutcák

Az első komoly achilles sérülésemet kb. 8 éve egy Bécs-Budapest váltófutásnál szedtem össze. A négy nap alatt aszfalton, jóval 4 percen belüli iramban lefutott 85 km megtette "jótékony" hatását: utána kb. egy hétig csak hátrafelé tudtam sántikálva közlekedni, mert a bokaízületem talp-irányú hajlítását tyúktojásnyira dagadt, és iszonyatosan fájó Achillesem lehetetlenné tette. Sokan műtétre biztattak (utána 6 hét gipsz + 2 -3 hónap rehabilitáció...), de egy győri orthopéd sebész barátom, a hagyományos gyógymódok mellett foglalt állást. (pihentetés, fizikoterápia, sarokemelő, stb.) Szerencsémre néhány hét alatt, valóban sokat javult a helyzet és sikerült a kést elkerülnöm. A tüneti kezelések, sajnos csak időlegesen oldották meg a problémámat. Az érzékeny, újra és újra begyulladó sarok valóban megkeserítette a következő néhány év futó-edzésmunkáját. Talán nincs a földön olyan kenőcs, tapasz vagy csodazselé, amit nem kentem fel a sarkamra az elmúlt években. Az esténként használt jegestömlő már olyan megszokott használati tárgyammá vált, mint a fogkefe vagy a villanyborotva. A helyzet sajnos tovább romlott, úgyhogy tavaly újra próbáltam megbarátkozni a műtéti beavatkozás gondolatával.

A reménysugár

Végső elkeseredésemben elkezdtem kutakodni az idevonatkozó szakirodalomban: hátha van valami kevésbé drasztikus megoldás a problémámra. Az interneten való "szörfözés" közben rábukkantam egy angol nyelvű, svéd tudományos szakcikkre, amely az Achilles-tenditis kezelésének és megelőzésének egy új módszerét ismertette. Az eljárást hatékonyságát kísérletesen is bizonyították: 30 - achilles problémával küzdő - sportolót két csoportra osztottak. A kísérleti csoport az új módszerrel kezelte a sérülést míg a kontroll csoport a hagyományos terápiákban részesült. A kísérlet szinte hihetetlen eredménnyel zárult: 3 hónap elteltével a kísérleti csoport tagjai szinte tünetmentessé váltak, újra futóedzéseket tudtak végezni, míg a kontroll csoport 80%-ának állapota rosszabbodott, vagy nem változott.

Az ok és a megoldás

Az eljárás kidolgozói a futás biomechanikáját elemezve, az Achilles-ín és a lábizmok a futómozgásban játszott szerepét figyelembe véve jöttek rá az Achilles-fájdalom kialakulásának egyik legfőbb okára és a megoldásra. Köztudott dolog, hogy a futásnál nem az elrugaszkodás veszi a legjobban igénybe az izmokat és az ízületeket. Abban segít a másik láb és a kar lendítő ereje is. Terhelés szempontjából nehezebb a repülési szakasz utáni talajfogás és az ezt követő, a futás sebességétől függő támaszfázis, ahol a lábszár izmai fékező, úgynevezett excentrikus (vagyis a test középpontjához képest távolodó) munkát végeznek. A futás sebességének növekedésével csökken a támaszfázis ideje, vagyis egyre inkább a talp elülső részén futunk és a sarok szinte már nem is ér le a talajra. Azért, hogy a lendületesebb futásnál a sarok ne csapódjon a talajra, a "vádli" egyik izma, a musculus soleus, vagyis a gázló-izom felelős. Kimutatták, hogy elsősorban ennek az izomnak a gyengesége felelős az Achilles-ínt érő túlzott terhelésnek. A feladat tehát adott: megfelelő módszerrel meg kell erősíteni a kérdéses izmot.

A módszer:

Az excentrikus jellegű izomtevékenységet, csakis megfelelő, tehát szintén excentrikus gyakorlattal lehet fejleszteni. A feladat tehát, hogy a test középponttól távolodó mozgással kell a gázló-izom erősítését végezni.

A következő gyakorlatot végezzük: 1. Álljunk mezítláb egy lépcső vagy egy stabil minimum 20 cm magas emelvény szélére úgy hogy a lépcső pereme a talppárnák középső részével érintkezzen.

2. Emelkedjünk "lábujjhegyre", vagyis emeljük a sarkainkat olyan magasra, amilyen magasra csak tudjuk. FIGYELEM!: AZ EMELÉST CSAK AZ EGÉSZSÉGES LÁB IZMAIVAL + KAR SEGÍTSÉGÉVEL VÉGEZZÜK! A sérült láb erőkifejtés nélkül, passzívan kerüljön a kívánt pozícióba. A térd nyújtott helyzetben van. (1-2. kép)

3. Helyezzük a testsúlyt a sérült lábra, és lassan engedjük a sarkunkat a lépcső szintje alá, amilyen mélyre csak tudjuk. (3. kép)

4. Ismét helyezzük át a testsúlyt a másik lábra és emelkedjünk kiinduló helyzetbe. Végezzünk 3 x 15 ismétlést, naponta 2 alkalommal. (4. kép)

5. A gyakorlatok befejezése után végezzünk alapos nyújtást. (streching)

1. kép1. kép 3. kép3. kép

2. kép2. kép 4. kép4. kép

Saját tapasztalatok:

Az első héten nagyon komoly izomlázzal küzdöttem a vádlim alsó részén az Achilles-ín felett. Ez később teljesen elmúlt. A harmadik héttől kezdve kézisúlyzóval, majd szabályozható ellenállású konditermi vádligéppel növeltem óvatosan a terhelést. A "hagyományos" reggeli achilles-fájdalmam már egy hét gyakorlás után enyhült, 3 hét múlva teljesen megszűnt. Egy hónap után már enyhén hajlított térddel is elvégeztem a sorozatot, így még tudtam fokozni a mélyebben fekvő izomrostok terhelését. Preventív jelleggel az egészséges lábat is elkezdtem ezen a módon erősíteni. A lábam már hosszú, gyorsabb futás (pl. Philips Félmaraton) után sem fájt, de heti egyszer elvégzem az erősítést a mai napig is.

Utóirat:

Természetesen minden eset egyedi, az Achilles fájdalomnak esetleg más okai is lehetnek. Az erősítő program esetleges megkezdése előtt konzultáljunk (lehetőleg sportsérülésekhez is értő) orthopéd szakorvossal!

Dr. Zakariás Géza, Spuri magazin