Jakab Mariann első tíz kilométeres versenye

Bátyja motiválására húzott először futócipőt Jakab Mariann, aki első alkalommal nevezett a 15. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálára. A Corvinus Egyetem marketing szakos hallgatója édesanyjával és unokatestvérével vág neki egyéniben a 10 kilométeres távnak.

- Két hete a SPAR Budapest Maratonon minimaratonján álltál rajthoz. Ezúttal 3 kilométerrel hosszabb lesz a táv. Nagy a különbség?

- Valóban van bennem egy kis drukk, hogy le fogom-e tudni futni a távot, ugyanis még soha életemben nem teljesítettem egyszerre tízezer métert. Az utolsó versenyből szerencsére tudok erőt meríteni: magamhoz képest egészen jól sikerült, a középmezőnyben végeztem. Elsősorban lelkileg trenírozom magam, folyamatosan azt sulykolom: nem lesz semmi baj, menni fog! Az edzéseken nem változtattam, a szokásos távokon gyakorolok. És az sem elhanyagolható szempont, hogy a család is ott lesz velem, anyukám és unokatesóm is rajthoz fog állni.

- Mikorra időzíted az edzéseket?

- Általában délelőtt vannak az óráim, így az estéim szabadok. Örülnék, ha azt tudnám mondani, hogy heti háromszor lejutok a Margitszigetre, de valójában jó, ha kétszer sikerül. Ilyenkor egy-másfél kört futok, és közben zenét hallgatok. Elég vegyes a felhozatal, a repertoár a Tankcsapdától David Guettáig terjed.

- Hány versennyel a hátad mögött állsz majd rajthoz első alkalommal a Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán?

- Mindössze 2-3 éve kezdtünk el otthon futni hobbi szinten anyukámmal. Eddig 5-6 versenyen álltam rajthoz, de arra büszke vagyok, hogy eddig még egyiket sem kellett feladnom. Maga a futás számomra tökéletes stresszlevezető, abszolút kitisztul az agyam, és nem utolsó sorban jó érzéssel tölt el, ha a kitűzött célt teljesíteni tudom.

- És mi a következő cél?

- Jövő évben ősszel szeretném lefutni a félmaratoni távot. Ez a terv egyelőre még rettenetesen nehéznek tűnik, hiszen a táv hatalmas, azonban mindenképpen szeretnék felkészülni rá. Szerencsére Budapesten minden adott ehhez: a Margitsziget teljesen ideális felkészülési helyszín egy ilyen versenyre.

- Véleményed szerint ki lesz a családi hármasból az első befutó?

- Nehéz kérdés, szeretném rávágni, hogy természetesen én, azonban anyu kitartásával bőven kompenzálja a korából fakadó hátrányát. Egyszerre kezdtünk futni, első versenyünk is közös volt, véleményem szerint apróságok fognak dönteni. Természetesen nem egymás legyőzése a cél, az élményért neveztünk a versenyre.



fb share