Sebő Veronika: A Coca-Cola Női Futógála hangulatos esemény szép környezetben

A Soroksáron élő Sebő Veronika rutinos résztvevője az utcai futóversenyeknek. Nem is lehet kérdés, hogy részt vesz a 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán. Nem volt annyi ideje készülni, mint szeretett volna, de így is szép eredményre számít magától.

- A női futógálák visszatérő futója vagy. Mesélsz a kezdetekről?

Ez már a sokadik Coca-Cola Futógálám lesz. Úgy kezdődött az egész, hogy 2003 körül tagja lettem egy hobbi futócsapatnak, a Kenguru Klubnak, és az edzőnk szervezett csapatot különböző versenyekre. Azóta mindegyiken ott voltam szinte. Egy iskola alagsorában volt berendezve egy edzőterem, ott volt a magja az egyesületnek. Jártunk mindenféle versenyre, például maratonra váltóban, vagy ahol lehetett, egyéniben.

- A sok-sok futóverseny ellenére megmaradtál hobbifutónak?

- Nem, annyira belejöttem, hogy leigazoltam magam egy egyesületbe. Teljesen más az edzésmenet, a versenyek is. Régebben az volt, hogy lekocogtuk, elhülyéskedtük az edzést, most pedig igazán komolyan vesszük. Sokkal több versenyre is járok, budapesti bajnokságok, országos bajnokságok, a BSI versenyei közül szinte az összesre, úgyhogy nem unatkozom.

- Mi a különbség a két versenytípus között?

- Először is: a szurkolótábor teljesen más, sokkal többen vannak egy ilyen utcain. Meg az egésznek a hangulata, hogy nem körbe-körbe egy pályán kell futni, hanem valahol a városban. Vagy, hogy zenészek vannak az útvonalon. Egy közösségi futóverseny sokkal változatosabb, legyen az akár egy éjszakai verseny a kivilágított utcákon, vagy föl a Várba, ami igazán unikális élmény.

- Június 5-én mit vársz magadtól?

- Az igazság az, hogy szerettem volna dobogós lenni, úgyhogy nagyon elkezdtem rá edzeni, viszont most kezdtem el dolgozni egy új helyen, úgyhogy kicsit az edzések háttérbe szorultak. Meglátjuk, mire lesz elég a jelenlegi formám, igyekezni fogok kihozni magamból a legjobbat. A felkészülésem annyi, hogy szerda és vasárnap kivételével mindennap edzem. Hétfőn és pénteken hosszabban, csütörtökön rövidebben, szombaton pedig résztávos edzések, vagy pedig dombozás a penzum.

- Mit tanácsolnál annak, aki először indul a 16. Coca-Cola Testébresztő Női Futógálán?

- Maga az egész verseny hangulatos esemény, és a Margitsziget szép környezet hozzá. Az is élmény, hogy sok nő együtt fut. Nehézségre nem kell számítani, van rövidebb táv is, akinek nem megy, megtalálja a számára megfelelőt. Ez nem tartozik a legnehezebb versenyek közé. Az fontos, hogy közben mindenképpen frissítsen a futó, egy órával a verseny előtt már nem érdemes enni. Amiben bízni lehet, hogy ott lesz a mezőny, lesz, aki húzza előre, hisz ez mindig pluszt ad egy futónak.



fb share