KI A LEGNÉPSZERŰBB SPORTOLÓ?

Idén ötvenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Sportcsillagok Gálaestje, amelyen a hagyományoknak megfelelően a sportújságírók szavazatai alapján rangsorolják és díjazzák az év legkitűnőbb sportolóit, edzőit és szövetségi kapitányait.

A rangos eseményen azonban nem csak az újságírók, hanem a szurkolók véleménye is számít: akik szavazataikkal segíthetik kedvencüket a legnépszerűbb sportoló cím megnyeréséhez. Erre azonban már csak néhány napjuk maradt, a szavazás ugyanis december 6-án zárul. Csak aztán tudjanak dönteni, mert ez bizony nem lesz egyszerű! A magyar sport ugyanis ebben az évben is futószalagon szállította a sikereket, aminek ékes bizonyítéka, hogy az idei listán kétszáz magyar sportoló neve szerepel, akik az idei felnőtt világ és Európa-bajnokságain, világjátékokon vagy a Bajnokok Ligájában értek el kiemelkedő eredményt egyéniben vagy csapatban.

A hetek óta zajló játékban hétről hétre változott az élen a helyzet. A pólósok, Szivós Márton és Nagy Viktor kapták el legjobban a rajtot (a ráúszásnál meg védésnél ugye, hogy mennyire fontos a kezdő lábtempó), de egy hét után Hosszú Katinka kapaszkodott fel a lista tetejére (a monoton sportok bája), hogy tőle aztán Michelisz Norbert (aki egy magasabb fokozatba kapcsolt) vegye át a vezetést. Azóta is dúl kettejük között a csata. A kitűnő autóversenyző az elmúlt két év győztese, de Hosszú Katinka megakadályozná a mesterhármast, támadásba lendült, facebook-oldalán rajongótáborának segítségére is számít.

De vajon kinek maradt több tartaléka a hajrára?

A győztest - akire a facebook.com/sportcsillagok oldalon lehet szavazni - december 19-én jelentik be a Sportcsillagok Gálaestjén, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít. Ráadásul nem csak a sportolók, a szavazók is nyerhetnek: tíz szerencsés szurkoló ugyanis értékes nyereménnyel gazdagodik.

Forrás: MOB



fb share