Nyúlcipőbolt Buda Trail terepfutás

December 1-én, advent első vasárnapján fantasztikus terepfutó verseny debütált Telkiben és a környező Budai-hegyekben. A Nyúlcipőbolt Buda Trail elnevezésű rendezvényen 2 távon lehetett indulni 17 és 27 km-en.

A terepfutas.hu az eseményt szokás szerinti magas színvonalon szervezte. Ez a nevezésre, a versenyközpontra és a pályára is igaz, kevés extra, de ami volt, az 100%-ot adott a részvevőknek.

A rajtnál a terepfutás legismertebb alakjai közül többen is felsorakoztak, az előzetes információknak hála mindenki be tudta lőni magának a sebességet, a várható terhelést. 10 órakor indult a 27 km-es futam, 10:30-kor pedig a rövidebb táv.

Az első rövid szakasz Telki utcáin vezetett, de nagyon hamar terepre váltott a pálya és egészen az utolsó rövid városi befutóig nagyon szép nyomvonalon, terepen haladt. Az utolsó betonos szakasz pedig igazán feltüzelte a futókat, nagyon sok sprintet lehetet látni a célegyenesben.

A férfi hosszútávot az outdoor és ultrafutó tapasztalatokkal is rendelkező Zabari János nyerte komoly küzdelemben Hajdúska Balázzsal és Pálfy Mártonnal. A X2S színeiben Herbák Gergő ultrafutó és Dezső Sándor a multisportok egyik leggyakorlottabb képviselője együtt futották le a távot.

A nőknél Dr. Paál Emőke magabiztosan győzött, Szabó Kriszti és Druskó Zsófia előtt. 4. helyen a X2S színeiben Tóth Éva érkezett célba.

A rövidebb távon a nőknél Kovács Zsuzsanna állhatott a dobogó legmagasabb fokára, Poór Brigitta a SALOMON X2S TEAM versenyzője szerezte meg az ezüstérmet, a bronzérmet pedig Krivács Henrietta nyakába akasztotta a verseny főrendezője. A férfiaknál Oláh Bence sokáig tartotta a tempót az élbollyal, de végül a befutó hármas Takács Dávid, Novai György, Kovács Domonkos sorrendjébe nem tudott beleszólni, a 4. helyen ért célba. A X2S csapatból Polauf Tamás a 10. Száraz Dénes a 19. helyet szerezte meg.

Forrás: Terepfutás



fb share