Már tizedik alkalommal futottak a kecskemétiek a K&H olimpiai futónapokon

Május 11-én 1600-an futottak a K&H olimpiai futónapok kecskeméti helyszínén, ahol már tizedik alkalommal gyűltek össze a résztvevők a 3,4 km-es táv közös teljesítésére.
A Deák Ferenc tér az ebéd utáni órákban hamar megtelt családokkal és iskolai csoportokkal, akik a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központban vehették át az esemény egyedi kék pólóját, valamint ismerkedhettek a kiállítói programokkal.

A rajt előtti percekben a kecskeméti Fitt Woman Fitness tagja, Szente Renáta vezetésével melegítettek be a futónap résztvevői. A rajt indítását Kecskemét alpolgármestere, Mák Kornél vállalta.

A 3,4 kilométeres távon elsőként Szelepcsényi Zsolt, a tavalyi győztes, ért célba, 9:51-es idővel. Őt követte Kapitány Zoltán az USC Szeged futója 10:15 perces eredménnyel. A férfiak között a harmadikként Dr. Kis Tibor futott át a célkapun.

A nők versenyében első helyen Háryné Staskó Anita szakította át a célszalagot, őt követte Müller Johanna és harmadikként Réhey Erzsébet 14:02.

A helyezetteken kívül a résztvevők is ajándékokkal gazdagodtak, hiszen K&H ajándékcsomagok, találtak gazdára.

Egyéni legjobb eredmények a mai napon:
Férfi egyéni:
1. helyezett: Szelepcsényi Zsolt Szeged Titán RC 9:56
2. helyezett: Kapitány Zoltán USC Szeged 10:15
3. helyezett: Dr. Kis Tibor MAC 10:42

Női egyéni: 1. helyezett: Háryné Staskó Anita Kecskemét 13:30
2. helyezett: Müller Johanna 13:58
3. helyezett: Réhey Erzsébet 14:02

A K&H olimpiai futónapok sorozat állomásain versenyt hirdetünk a legtöbb diákot mozgósító helyi és környéki iskolák között. A legnépesebb táborral érkező csapatok értékes ajándékokat nyertek.

A legtöbb diákot mozgósító kecskeméti iskolák:
1. helyezett: II. Rákóczi F. Általános Iskola – 139 fő
2. helyezett: Ének-zenei Általános Iskola és Középiskola – 90 fő
3. helyezett: Szent Imre Általános Iskola – 36 fő

A legtöbb diákot mozgósító Kecskemét környéki iskolák:
1. helyezett: Szentkirályi Általános Iskola – 200 fő
2. helyezett: Ballószögi Általános Iskola – 98 fő
3. helyezett: Móra Ferenc Általános Iskola – 75 fő



fb share