Evetovics Milán: Nincs mese, itt futni kell!

Evetovics Milán idén már harmadik alkalommal vesz majd részt a BSI Balaton Szupermaratonon. 2008-ban váltóban, az IT Csapásmérők csapatát erősítve futotta körbe a magyar tengert, 2009-ben viszont már egyéni indulóként állt rajthoz, és a középmezőnyben ért célba. 2010-ben ismét egyedül, de korábbi csapattársai támogatásával és biztatásával vág majd neki Siófokról a 195 kilométernek.

"2007-ben kezdtem komolyabban futni, majd néhány félmaratonnal, egy teljesített maratonnal, és az 1. BSI Futocrosson begyűjtött 49,5 kilométerrel vágtam neki életem első igazi ultratávjának 2009-ben a Balaton Szupermaraton keretében. Jó élmény volt számomra ez a megmérettetés, megerősített abban, hogy érdemes a maratonnál hosszabb távokon próbálkoznom.

Tavaly az 1-2. nap "küzdelme" után a 3-4. napon, vagyis az északi parton teljesített szakaszok mentek jobban, a dimbes-dombos pálya nekem jobban fekszik, mint a teljesen sík. A testem pedig a harmadik napra vette észre, hogy nincs mese, itt futni kell!

Idén szeretném megjavítani a tavalyi időmet, stabil 6 percen belüli kilométerekkel tervezem teljesíteni a távot. Szeretnék végig kiegyensúlyozottan futni, és legalább olyan boldogan célba érni, mint tavaly. 2009-ben összesen 2730 kilométert futottam, ezzel a kilométerszámmal a lábamban vágok majd neki a balatoni távnak. Idén a felkészülés során a harmóniára helyezem a hangsúlyt és nem a megtett kilométerek számára.

Ebben az évben a sárvári 24 órás versenyen való részvétel a fő célom, a 3. BSI Balaton Szupermaraton pedig remek felkészülési állomás ehhez. Szeretem ezt az eseményt, mert szép környezetben és jó társaságban futhatok, és jó belépőnek tartom az ultrafutás világába."

fb share