A férfi címvédő nem tud elindulni a Balaton Szupermaratonon

Januárban készítettünk egy rövid anyagot Fajfrik Zoltánról, a Balaton Szupermaraton tavalyi egyéni győzteséről, melyben Zoltán elmondta, mosolyogva, jókedvűen szeretné teljesíteni idén a távot, illetve szeretné megvédeni címét. Azonban egy sajnálatos sérülés miatt erre nem lesz lehetősége, futóként nem tud részt venni az eseményen. Hogy mi történt, Zoltán elmesélte nekünk.

"Mint ahogy az a 2 hónappal ezelőtti beszélgetésünk alapján megírtátok, a felkészülésem nagyon sikeres volt, nagyon jó formában várhattam a Balaton Szupermaratont. A tavalyi győzelmem óta erre, az idei versenyre készültem nap mint nap. Rengeteg munka áll mögöttem, ezt bizonyítja például az ősszel elért 2 kategóriagyőzelmem a maratoni távon, melyeket több, mint 6 perces javulással értem el az eddigi legjobb időeredményemhez képest. Nagyon jó jel volt ez a 2010-es évre...

Január végén, a Téli Mátra Túrán azonban lesérültem, becsípődött a derekam. Ezután több hetes pihenés következett. A sérülésem viszont nem javult. Rendszeres orvosi és egyéb segítségek hatására lassan visszatérhettem a futáshoz, de még mindig nem vagyok 100%-os állapotban. Az utóbbi hetekben derült ki, hogy maximum a teljesítés lehet a célom, de az elhúzódó sérülés miatt nem akarok bármit is kockáztatni, majdnem 200 km már nem egy "próba-szerencse" dolog. Az eddigi versenyeimen mindig azt tartottam szem előtt, hogy jókedvűen, vidáman érjek célba. Most erre nem látok túl sok esélyt.

Közben ismerve a sérülésemet, egyik futótársam megkért, hogy ha nem tudok elindulni a versenyen, akkor kísérjem az első ultrafutásán biciklivel. Marótiné Bense Krisztit fogom kísérni bringával, Vele állhattam a dobogó tetejére a tavalyi Balaton Maratonon - nekem már ez is nagy örömet fog okozni, ebben biztos vagyok. Ezek után sokkal könnyebb kimondani: idén nem indulok a Balaton Szupermaratonon. Nagyon sajnálom. Tavaly úgy jöttem el erről az eseményről, hogy megfogadtam, minden évben ott akarok lenni. Ez volt az eddigi legjobb és legélvezetesebb versenyem. Talán az egyik legnagyobb élmény az életemben. De úgy látom, hogy most még pihenésre van szükségem, de úgy gondolom, lesz még alkalmam a tavalyi eredményem megismétléséhez, akár még az 50. Balaton Szupermaratonon is. Sajnálom, hogy így történt, de legalább annak örülök, hogy ott lehetek, segíthetek a 4 nap során a futótársamnak, és ha még csak szemlélőként is, részese lehetek egy nagyszerű versenynek."



fb share