Szabó Gábor ob-ezüsttel a zsebében készül maraton-győzelemre

A szervezők január végén élesítették a 3. Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny nevezését. A május 30-ai esemény maratoni számának egyik esélyese - aki kétszer már győzelemmel bizonyított -, Szabó Gábor a napokban regisztrált. A versenyre - mely az internet segítségével élőben, online módon is követhető lesz - március 31.-ig lehet kedvezményesen nevezni.

Szabó Gábor, a Keszthelyi Kilométerek futóversenyen elért elsőségei mellett, a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon, az országos bajnoki címért másodikként ért célba. A Bükki Hegyi- és a Lowe Alpine Maratont megnyerte, a 6. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton rövidebb távján szintén a leggyorsabb volt. A TFSE-ből az ELTE ADSK-ba most igazoló sportoló, tavaly Firenzében 2 óra 27-tel állította be saját csúcsát, melyet idén, április 25.-én Padovában szeretne megdönteni.

A Tér-Film-Zene Fesztivál idején 7 versenyszámmal megrendezésre kerülő Balaton-parti futóversenyt a célterületen óriáskivetítőn, illetve a világhálón, a hunrun.com internetes portálon élő közvetítés alkalmával lehet majd figyelemmel kísérni. A viadalra a verseny hivatalos honlapján, a keszthelyikilometerek.hu -n március 31.-ig lehet kedvezményesen nevezni.



fb share