Apa és fia a 7. Generali Duna-parti Futógálán

Chladny Tibor és 10 éves fia, Zsolt egy év kihagyás után tér vissza a 7. Generali Duna-parti Futógálára. Mindketten a 9,5 kilométeres távon fognak görkorcsolyázni.

2008-ban Chladny Tibor fia volt a görkorcsolyázók mezőnyének egyik legfiatalabb tagja a Generali Duna-parti Futógálán. Az újlipótvárosi üzletkötő egy év kihagyás után tér vissza Zsolttal az Újpesti rakpartra, és mint mondta, ezúttal is együtt maradnak a táv során, azonban idén már fordult a kocka: gyermekének kell lassabbra vennie a tempót.

- Milyen gyakran áll rajthoz a Chladny család?

- Futni nem szoktunk, más görkoris versenyről pedig nem tudunk, ezért kizárólag a Generali Futógálán álltunk eddig rajthoz. Nincsenek irreális terveink: szeretnénk 35 perc alatt teljesíteni a távot. Helyezésben nem is gondolkozunk, több profi 12-14 perc alatt suhant végig, míg nekünk 38 körül sikerült. Emlékszem, mi a Lánchíd irányába haladtunk, miközben az élboly már visszafelé tartott. Természetesen nem szomorkodtunk emiatt, sőt két év alatt elég sokat fejlődtünk, így véleményem szerint nem lehet gond a szintidővel. A saját tempónkra koncentrálunk, és minden előzésnek örülni fogunk. Remélem, a tavalyi vihar el fogja kerülni a versenyt, és bár nem vagyunk cukorból, a biztonságról sem szabad elfelejtkezni: a görkori kerekei nem annyira tapadnak jól vizes talajon, a nagyobb tócsákban pedig pláne nem.

- Miért éppen a görkorcsolyára esett a választás?

- Télen rengeteget korcsolyáztunk, és magától jött az ötlet, miért ne tehetnénk ezt éppen nyáron is. Az első korit ajándékba kaptam, és egyedül kezdtem el gyakorolgatni, mígnem egy vendégség során Zsolt is kipróbálta ezt a sportágat. Rögtön beleszeretett, így a karácsonyi ajándék többé nem is volt kérdés. Általában hétvégenként szoktunk együtt gyakorolni a Duna-parton a Marina Parkig a bicikliúton. A kora reggeli órákat szeretjük, ugyanis ekkor még nem akkora a zsúfoltság. Üzletkötőként rengeteget utazom, sajnos kevés időt tudok szakítani a sportolásra, de heti 1-2 alkalommal az esti órákban egyedül is szoktam gyakorolni.

- Lesznek szurkolóitok is az Újpesti rakparton?

- Szerencsére kifejezetten közel, az Újlipótvárosban élünk, így feleségem, a nagyszülők és talán a bátyám is elkísér bennünket. Magyarországon nincs összehasonlítási alapom, de külföldi síversenyekhez mérve abszolút felnőtt vetélytársaihoz a Generali Duna-parti Futógála szervezettsége. A hangulat is magával ragadó, az Újpesti rakpart aszfaltja pedig kiváló. Örülnénk, ha több ilyen görkoris verseny is lehetne a fővárosban, a Chladny család férfi tagjai legalábbis várják az újabb kihívásokat.



fb share