Részvételi rekord a IV. Karva-Lábatlan Maratonon

Kele Géza a BSI szlovákiai futónagykövete, s ilyen minőségében (is) hallatlan lelkesedéssel szervezi az ottani futóéletet, elhinti a futás szeretetét mindenfelé, s rendre igyekszik csapatot kovácsolni egy-egy közös cél elérése érdekében, például eseményeinkre is szép számban toborozza a futókat. Most egy nagy versenyt szervezett, s elégedett a végeredménnyel.

Egy kis beszámolót olvassunk el a versenyről!

Óriási érdeklődés övezte a szeptember 22-én megrendezett hagyományos Karva-Lábatlan maratoni futóversenyt és kerékpáros túrát. A több mint négyszáz résztvevő minden eddigi rekordot túlszárnyalt.

Az évről-évre egyre népszerűbb Karva-Lábatlan maratoni futóverseny és kerékpáros túra, amely a Duna szlovákiai oldalán lévő Karváról indul és a vele szemben, a magyarországi oldalon fekvő Lábatlanon ér célba, idén minden korábbi részvételi rekordot megdöntött. A tavalyi versenyhez képest csaknem megduplázódott az indulók száma: összesen 444 sportoló adta le előzetesen, illetve a helyszínen a nevezését. A legnépszerűbb a kerékpárverseny volt, ám a maratoni futás rajtjánál is ötvenen sorakoztak fel.

Kele Géza, aki a sportrendezvény egyik ötletgazdája, szervezője és aktív résztvevője, nagy sikerként értékelte a vasárnapot. Mint fogalmazott: a hatalmas érdeklődésre való tekintettel a jövőben talán szerencsésebb, ha kétnapos rendezvénnyé bővítik az eseményt.

Kele esetében egyébként elképesztő mutatókról számolhatunk be: a dunamocsi hosszútávfutónak idén ez volt a tizennegyedik maratonja, pályafutása során pedig már a száztizennegyediken is túl van. Kiszámoltuk: ez közel ötmillió lépést jelent - versenytempóban...

Megtudtuk azonban, hogy hamarosan további két maratoni versennyel bővül ez az egyedülálló sorozat. A futó ugyanis a két, illetve a három hét múlva sorra kerülő kassai és budapesti maratonon is rajthoz áll - ahogyan a csallóközkürti Hodossy Péter is, aki szintén ott volt a karvai rajtnál. Számukra tehát a karvai-lábatlani maraton amolyan felkészülési versenynek is beillett.

A lábatlani célvonalon - természetesen - a kerékpárosok haladtak át elsőként. A legjobbaknak a táv teljesítésére bő egy órára volt szükségük. A két győztes Oetl Gyula és Michal Korim azonos idővel, 1:10.00-val ért célba. A harmadik helyet Bauer Róbert szerezte meg, aki 1:14:00-ás időeredménnyel zárt.

A maratoni futók mezőnyében Igor Klobučník végzett az élen. Az érsekújvári futó a klasszikusnak számító 42195 méteres maratoni távot 3:12:37-es idő alatt teljesítette. A második helyet Gutrai Krisztián (3:20:40) szerezte meg, a harmadik Molnár Péter (3:21:52) lett.

A "takarékos" futás eredményeképpen Hodossy 3:49:30-al a tizenkettedikként, Kele 3:56:40-nel a tizennegyedikként zárt az abszolút kategória mezőnyében.

A kilométerekkel azonban párban, illetve négyes csapatokban (váltókban) is meg lehetett küzdeni. A kettes váltók mezőnyében a Beck Aurél-Horváth Patrik duó (3:37,02-vel), a négyesben a Hajdú Ferenc-Hajdú Nándor-Pléli Sándor-Pléli Klára kvartett (3:22,52-vel) végzett az élen.



fb share