A regisztráció első napján 4000-en neveztek Bostonra

A kvalifikációs idővel rendelkező futók számára hétfőn megnyílt a nevezés a 2014-es Boston Maratonra. Már az első napon négyezre regisztráltak, amely jóval több a tavalyinál.

A bostoni nevezési rendszer elég bonyolult, különösen idén, hiszen akik a tavalyi évben a merénylet miatt nem érhettek célba, most előnyt élveznek, illetve sok hely van fenntartva a jótékonysági szervezeteken keresztül nevezők számára is.

Elsőként azok regisztrálhatnak akik a kvalifikációs időn 20 perccel vagy annál többel belül vannak, szerdán nevezhetnek a 10-20perccel jobbak és végül, péntektől akik csak 5-10 perccel tudtak gyorsabbat futni a kvalifikációhoz szükséges minimumnál.

A héten 22000 futó nevezhet, ha még jövő hét hétfőn is maradnak szabad helyek, jelentkezhetnek a kvalifikációs időt éppen teljesítők is. Ezután a szervező ellenőrzi a kvalifikációt, hiszen elképzelhető, hogy néhányan mégsem felelnek meg, például mert az adott verseny ahol a szintet megfutották, nem felel meg a követelményeknek.

Forrás: Edzésonline



fb share