Intézmények a SPAR Budapest Maraton mellett - Fővárosi Nagycirkusz

Összesen 100 darab belépővel támogatja a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., ezen belül pedig a Fővárosi Nagycirkusz a SPAR Budapest Maraton iskolai díjazását. Bemutatjuk az intézményt és azt a műsort, amelyre a belépők nyerhetők.

A 100 darab belépőt középiskolák között sorsoljuk, és reméljük, a cirkuszjegyek eléggé motiválóak lesznek ahhoz, hogy minél több iskola jöjjön a SPAR Budapest Maratonra.

A Fővárosi Nagycirkusz több mint 120 éve szórakoztatja a nagyérdeműt a Városligetben. Az intézmény nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően az artistaművészek legjobbjai lépnek fel műsoraikban. A Fővárosi Nagycirkusz közönsége ízelítőt kap a cirkuszművészet új irányzataiból, és megismerheti a tradicionális szórakoztatás e méltán népszerű ágát. A műsorok összeállításánál arra törekszenek, hogy gyerekek és felnőttek egyaránt élvezzék az előadásokat. Az intézmény évente három új műsort mutat be.

A felajánlott belépők a cirkusz FENMO című kínai előadására, a Jinani akrobata csoport műsorára szólnak. Kína a cirkuszművészet születésének hazája, hiszen a népes piacok terein már több mint 4000 évvel ezelőtt virágoztak a legkülönbözőbb cirkuszi mutatványok. Kínában a cirkuszi akrobatika szorosan kapcsolódik a népmesékhez és az évezredes legendákhoz. Napjainkban leginkább a Pekingi Opera előadásai őrzik az ősi hagyományokat. Bravúros akrobatika, ördögi ügyesség, hihetetlen egyensúly jellemzi a kecses gumitestű lányokat, dinamikus erő és bátorság a fiúkat. A Jinani akrobata csoport legjobb 40 akrobatája érkezik Budapestre.

www.fnc.hu



fb share