Jövőre 5-10 embert hozok magammal! - Külföldiek a Nike Budapest Félmaratonról

Elégedetten nyilatkoztak a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonról a célba érkezés után megszólaltatott külföldiek. Egy csokorra való a véleményekből.

Immáron hosszú évek óta a hollandok alkotják az egyik legnagyobb létszámú csapatot a Nike Budapest Félmaraton külföldi futói közül. Idén is több százan futották le a távot. Egy kétszáz fős társaság egyik tagja, a 36 éves Jelle Wils készséggel vállalta, hogy megosztja tapasztalatait. "Annak ellenére, hogy mintegy tíz perccel elmaradtam az egyéni csúcsomtól, elégedett vagyok, mert rendkívül nagy volt a meleg. Az egyéni legjobbamat hűvösebb időben, szemerkélő esőben futottam, így hát nem volt esélyem arra, hogy ma annak közelébe érjek. Egy kétszáz fős csapat tagjaként érkeztem erre a versenyre. Kollégák vagyunk, ám ezúttal nem dolgozni jöttünk, hanem kizárólag azért, hogy jól érezzük magunkat! A munkahelyünk évente egyszer rendez egy olyan akciót, hogy azokat a munkatársait, akik félmaratont szeretnének futni, elviszi a verseny helyszínére. Így jutottunk el például Párizsba, Marseilles-be, Lisszabonba és most Budapestre. Szerintem itt nagyon kellemes a pálya, a rendezők kellő mennyiségű frissítőpontot állítottak fel, sok a néző, sok a szurkoló, de mégsincs tömeg. Ez olyan verseny, amit sokaknak fogok ajánlani az otthoni barátaim közül. Szerintem Budapest annyira szép város, és ez a verseny olyannyira jól meg van szervezve, hogy sokkal több turistának kellene felfedeznie!"

A 33 éves Carlos Ruiz Spanyolországból, Malaga városából érkezett. Annyira megtetszett neki a verseny és a város, hogy már most azt tervezi, jövőre nevez a budapesti maratonra. "Most járok először Magyarországon. A legjobb barátommal érkeztem, ő is lefutotta a távot. A versenyről az interneten böngészve szereztem tudomást" - mesélte a spanyol futó. "A budapesti pálya kellemes, szerintem egy városnézésre is kiválóan alkalmas. A város legszebb, legérdekesebb részein vezet keresztül az útvonal."

Rengeteg futó érkezett Angliából is. Egyikük, az 56 esztendős Graeme Peirson a nagy meleg miatt ugyan panaszkodott, de 1:43:46-os idejét vállalhatóak nevezte. "A futóbarátaimmal jöttem, öten érkeztünk Magyarországra. Az egyikük találta az interneten azt a hirdetést, ami felkeltette a társaságunk érdeklődését, és elhatároztuk, hogy megnézzük magunknak ezt a versenyt. A budapesti pálya kellemesen lapos, nem kell amiatt aggódni, hogy nagy hegyekre kell felkapaszkodni. A kedvenc részeim a hidak voltak. Ezek a nagy hidak mindig megérintenek. A szervezés magas színvonalú volt. Minden gördülékenyen ment, sorban állás, tülekedés nélkül. A verseny napjának reggelén egyszerűen idesétáltunk a hotelből, mindent gyorsan és könnyen megtaláltunk, semmi gondunk nem volt."

A Nike Budapest Félmaraton egyik legkülönlegesebbnek számító résztvevője Tommi Hytönen volt. A Helsinkiből érkezett fiatalember legjobb külföldiként, 1:11:48 alatt ért célba, az összesítésben a 11. helyet szerezte meg. De Tommi más szempontból is érdekes személyiségnek bizonyult: édesapja finn, édesanyja magyar, ő maga pedig finn-magyar kettős állampolgár. "Budapesten már négy alkalommal futottam félmaratont. Ez a verseny pont ideális időpontban van: most lett vége kint a sportpályákon a szezonnak, és jönnek a félmaratonok. A szervezés szerintem nagyon jó, nincs semmi negatívum. Volt elég frissítő, minden rendben volt. Minden évben ezt a versenyt várom a legjobban."

Ukrajnából jött a budapesti félmaratonra a 25 éves Irina Sushko. "A versenyről a Nike honlapján szereztem tudomást. Most járok másodszor Magyarországon: két évvel ezelőtt már voltam itt, és akkor is lefutottam a Nike Budapest Félmaratont. Más félmaratonon nem is voltam még, de nem is tervezem, hiszen imádom Budapestet! Igazán gyönyörű város! Nagyon szeretem, hogy a pálya vonalvezetése úgy van kialakítva, hogy a legszebb részeken vezet keresztül" - lelkendezett az ukrán futóhölgy.

Volt olyan külföldi induló, akinek annyira megtetszett a verseny, hogy ígéretet tett arra, jövőre 5-10 emberrel érkezik. A belga Geert Lowet egyik barátjának magyar feleségén keresztül értesült a Nike Budapest Félmaratonról. "Odahaza egy futóegyesületben készülök, heti 3 edzésünk van. Elsősorban maratonokon szoktam futni: voltam már New Yorkban, Berlinben, Antwerpenben. Ezúttal is egy maratonra készülök, a luxemburgi Echternachra, amire októberben kerül majd sor. A budapesti verseny kiválóan szolgálta a felkészülésemet. Nagyon jól éreztem magam a pályán! A szurkolók nagyon barátságosak, a város gyönyörű, a szervezés kifogástalan! Abszolút ajánlom a barátaimnak odahaza, azt tervezem, hogy jövőre legalább 5-10 embert magammal hozok, és visszatérek!"

Végül pedig egy távoli országból, a Mexikóból érkezett lány, Yazmin Vallejo gondolatait idézzük: "Futottam már félmaratont az Egyesült Államokban, de elsősorban 3, valamint 10 kilométeres távokat szoktam teljesíteni. A budapesti pálya szerintem kellemesen lapos, jó volt rajta futni. Nagyon szép helyeket lát az ember, miközben fut - még akkor is, ha nagy a meleg. Én mindenesetre nagyon élveztem a szép épületeket. Elégedett voltam a frissítőpontokkal, jó volt a szervezés, minden a helyén volt. Ezt a versenyt nyugodt szívvel lehet ajánlani!"



fb share