Közel tízezren a 2. K&H olimpiai kerékpáros napon

Budapest ma a kerékpárosoké volt! Közel tízezren vettek részt a 2. K&H olimpiai kerékpáros napon, hogy a városban bringázzanak, vagy az 56-osok terén zajló programokat látogassák meg.

Ha most azt számítjuk, hogy mennyien vettek részt a budapesti túra elnevezésű bringázáson, melynek során a főváros kerékpárútjain elhelyezett 15 jelentkezési pont közül tetszőleges számút lehetett érinteni, akkor azt kell, hogy mondjuk a nap során a résztvevők valósággal körbetekerték a Földet, akkora távolságot tettek meg együttesen. Volt, aki 60-70 kilométert is kerekezett a városban. A 2. K&H olimpiai kerékpáros nap egyik célja persze éppen ez volt: minél többen bringázzanak a városban, minél többen terjesszék a városi kerékpározás "eszméjét" és minél többen ismerjék fel, hogy a kerékpár nemcsak hobbi- és sporteszköz, hanem a hétköznapi közlekedés szerves része.

A budapesti túra mellett az 56-osok terén folytak a K&H kerékpáros nap programjai. Minden, ami kerékpár - erről szólt ez a nap, és valóban, kínálatból nem volt hiány. Goldsprint, bringáspóló, triál, dirt, mountain bike tesztpálya, spinning, kranking. Bringafoci, bringabalett, bringadizájn, stepperbike, fekvőkerékpár, velocipéd. Kerékpár-történeti kiállítás, gyerek ügyességi pálya, kerékpáros egyesületek, világbajnokok. És ha már olimpiai kerékpáros nap, akkor természetesen olimpikonok. Ott volt a téren Kammerer Zoltán, Martinek János és Nagy Tímea olimpiai bajnok sportoló, de rajtuk kívül megjelent a Kulifai Tamás-Tóth Dávid világbajnok kajak páros és Verrasztó Evelyn világbajnok úszó is.

Szinte egymást érték a látványos bemutatók, amelyek közül talán Nagy "Gizmó" Attila és csapata show-ja volt a legizgalmasabb. Főleg az, amikor a bringások 17, egymást mellett fekvő ember fölött ugrattak át. De igencsak sok nézőt vonzott a goldsprint, vagyis az egy helyben gyorsulási verseny, amelyen a Kammerer-Martinek páros is viaskodott egymással. Megérte kipróbálni a stepperbike-ot, ezt az új outdoor fitnesz eszközt, ami május óta van Magyarországon, és amit állva, illetve pedálok helyett egyfajta futómozgással kell hajtani.

A 2. K&H olimpiai kerékpáros nap teljes keresztmetszetet adott a bringázás világáról. Ami nem szerepelt a programban, az nem is létezik. Na jó, elismerjük, vízibicikli nem volt, jóllehet ebben az ősz eleji kánikulában meglehetősen népszerű lett volna - ha lett volna egy tó, vagy egy óriási medence a téren. Az eseményen azon kívül, hogy minden ott volt, ami kerékpár, a gyerekektől az idősebbekig valamennyi korosztály izgalmas programokat láthatott. A nap végi nyereménysorsolással pedig sokan értékes kerékpáros ajándékokat vihettek haza. Ezzel a momentummal zárult a bringás rendezvény.

A BSI eseményei a jövő héten folytatódnak: szeptember 17-én Szegeden, másnap pedig Kaposvárott lesz K&H olimpiai futónap.



fb share