Átadták az új kerékpárutat a Velencei-tónál

Átadták hétfőn a Velencei-tó déli partján a tizenkét kilométer hosszú kerékpárutat, amelyet több mint 800 millió forintos beruházással létesítettek Dinnyés és Velence között.

L. Simon László (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője kiemelte: a kerékpárút két, egyenként hat kilométeres szakaszból áll. A beruházáshoz Gárdony önkormányzata és a Velencei-tó és térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács (VVVTFT) egyaránt 291-291 millió forint uniós támogatást nyert, ezenkívül a kormány 150 millió forintos támogatást biztosított hozzá.

A képviselő közölte, hogy a hatóságok kötelező közvilágítást írtak elő a teljes útszakaszra, ezért a meglévő források nem voltak elegendőek. Bejelentette, hogy a kormány a tanácsnak 42 millió, míg az önkormányzatnak 44 millió forintos kiegészítő támogatást adott a projekt teljes befejezéséhez. Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy az egész Velencei-tó és az új kerékpárút is nagy érték nem csak a közelben élők, hanem minden turista számára.

Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban sok fejlesztés indult el és valósult meg a tóparton, amit folytatni kívánnak a következő években. Emlékeztetett arra, hogy Agárdon a Velencei-tavi Vízi Sportiskola fejlesztése hamarosan elkezdődik, amely szintén az egészségmegőrzést, a testmozgást és a sport szeretetét helyezi középpontba.

Tessely Zoltán (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő elmondta: a kormány nemrégiben döntött arról, hogy Budapest és a Balaton között kerékpárút létesül. Jelezte, hogy az új, velencei-tavi kerékpárút annak része lesz.

Forrás: Edzésonline



fb share