ÚJ FUTÓPÁLYÁT AVATTAK A VÁROSMAJORBAN

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere avatta fel kedden este a városmajori parkban épített új, rekortán borítású futópályát.

A megnyitón a kerületvezető elmondta, hogy a Margitsziget túlterheltsége miatt szükség volt Budán egy ilyen pályára, mely 585 méter hosszú és 140 centiméter széles. A pálya két részből, futó- és előzési sávból áll, szivárgó rétege felett két centiméter vastag a rugalmas borítás, és azon egy centiméteres a kopási réteg. Pokorni Zoltán kiemelte, hogy egyetlen fát sem vágtak ki a futócsík kialakításakor, így a zöld felület nem csökkent a parkban.

Váczi János alpolgármester arról beszélt, hogy a városmajori park tavalyi felújítását követően állampolgári levelet kaptak, melyben kérték a futópálya létrehozását, s később, még a kivitelezés alatt egy másik kerületi lakos fordult levélben az önkormányzathoz azzal, hogy figyeljen a kellően széles futósávra. A politikus mindehhez hozzátette, a rekreációs célú pályát bárki használhatja, aki futni szeretne.

A megnyitó után Koós Erik, a Vasas atlétája állította fel a kör első pályarekordját 1:36.85 perces eredménnyel, majd a Nike Futóklub tagjai edzettek rajta.

Forrás: MOB



fb share