2014-08-29

Vigyázzatok a hallássérültekre a szombati eseményen!

Híre ment a hallássérültek között, hogy a BSI rendezi a legjobb futóversenyeket, és igy aztán igen nagy számban neveztek be a szombati BURGER KING Brutálfutás Budapest 1.0-ra. Ők biztonságuk érdekében egy sárga karszalagot kapnak - kérjük, ha találkoztok velük egy-egy balesetveszélyes szituációban, akkor gondoljatok arra, hogy nem elég csak kiáltani nekik, egyéb módon kell tudatni, hogy pl. jöttök hátulról.

2014-08-29

Wizz Air Félmaraton portrék - III. rész

Mosolyogva lefutna 384 kört egy A320-es fedélzetén!
Teodora Velichovska, a Wizz Air légiutas-kísérője persze még a legaktívabb utasok mellett sem tesz meg 21 km-t a levegőben, de a kondija megvan hozzá.

2014-08-29

Debrecen várja a legjobbakat

A Magyar Atlétikai Szövetség 2014-ben elindított sorozatának, az Atlétikai Magyar Szuper Liga versenyeinek döntőjére kerül sor augusztus 29-én és 30-án Debrecenben.

2014-08-29

103 éves sprinter hívja ki Boltot

Két világ leggyorsabb embere mérkőzhetne meg egymással. Igaz, a japán Mijazaki Hidekicsi (Hidekichi Miyazakii), aki a száz év fölöttiek rekordját tartja, háromszor annyi idő alatt tudja le a száz métert, mint Usain Bolt.

2014-08-29

Öttusa-vb - Érmekért utaznak Varsóba a magyarok

Az idény közben a válogatottakat sújtó betegségek és sérülések ellenére az elvárás több érem, közte egy arany a magyar versenyzőktől a hétfőn kezdődő varsói öttusa-világbajnokságon.

2014-09-03

DagályAquathlon, Szeptember 21.

A vasemberek Klubjának év végi aquathlon versenye, mely nemcsak a versenyről szól, hanem a családról, a kikapcsolódásról, az együtt eltöltött hétvégéről, a sport és az egészség jegyében.

2014-08-28

Futás után ne hagyd ki a BURGER KINGŸ fotófalát

Miután teljesítetted a BURGER KING®Ÿ Brutálfutás Budapest 1.0 távját és túl vagy a "brutális városnézésen" mindenképp keresd fel a BURGER KING® fotófalát, ahol profi fotós örökíti majd meg a piszkos, talán megfáradt, de nagyon boldog arcokat.

2014-08-28

Törökországban zajlik a Szenior Atlétikai EB

A törökországi Izmír ad otthont idén augusztus 22 és 31. között a szenior atléták 19. kontinensviadalának. Így a felnőtt EB-vel és az úszó kontinensbajnoksággal egy időben, kevés figyelmet kap(ott) az esemény, pedig remek magyar atléták is indulnak több számban is.

2014-08-28

UTMB és kísérőrendezvényei - friss hírek!

Friss hírek a magyar résztvevőkről.

2014-08-28

Para-aquatlon vb - Minden éremből egyet szereztek a magyarok

Mindhárom magyar induló éremmel zárt szerdán Edmontonban a para-aquatlon-világbajnokságon.

2014-08-27

BURGER KING Brutálfutás Budapest 1.0 - sajtótájékoztató

Tegnap lezajlott a BURGER KING® egyik éttermében a hétvégi BURGER KING® Brutálfutás Budapesttel kapcsolatos sajtótájékoztató, amin beszélt Kocsis Árpád a versenyigazgató és a névadó cég marketing és értékesítési igazgatója, Makkay János. KAmeránk ott volt - nézd meg a rövid összefoglalót!

2014-08-27

Még 5 napig jelentkezhetsz - szociális szabadkártya a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra

Még 5 napig várjuk a "szociális szabadkártyás" pályázatokat a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra! A múlt hét végén hirdettük meg újdonságként azt a pályázati lehetőséget, aminek keretében 20 db "szabadkártyát" adunk az erre rászorulóknak. A szándékunk az, hogy azok az egyébként rendszeres futóink is rajthoz állhassanak a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonon, akik azért nem neveztek, mert anyagi, szociális helyzetük ezt nem teszi lehetővé. A pályázatok beadási határideje augusztus 31.!

2014-08-27

Felpörgött a jótékonyság a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton kapcsán!

A 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra hirdetett jótékonysági programunk három jó ügye mellé 45 követ állt. Az eddig összegyűjtött adomány meghaladta az 2,1 Millió Ft-ot, tehát jó úton haladunk, de még mindhárom jó ügy várja az adományokat! Ne feledjétek, a BSI mindhárom ügy mellet korteskedik és gyűjt!

2014-08-27

1. Fabulon Szüreti Futóverseny

Szüreti futóversenyt rendeznek jövő szombaton Mádon.

2014-08-27

Versenybíró képzés indul

A Testnevelési Egyetem 2014-2015 oktatási év első félévi képzési tervében felveszi "Az atlétikai versenyek szervezése és a versenybíráskodás" - című tantárgyat.
Az Atlétikai Tanszék a tantárgy hallgatását a TF hallgatókon kívül, tanfolyam jelleggel kiterjeszti minden 16. életévét betöltött, a téma után érdeklődő részére. A tanfolyam elvégzése, és sikeres vizsga esetén a résztvevők a MASZ Szervezeti Szabályzatában előírtak szerint versenybírói minősítést szereznek.

2014-08-27

Atlétikai Magyar Szuper Liga döntő Debrecenben

A most következő hétvégén, pénteken és szombaton az idén életre hívott Atlétikai Magyar Szuper Liga sorozat döntőjére kerül sor Debrecenben, amelyen rajthoz áll a hazai élvonal színe-java.A kétnapos viadalt a MASZ és a Debreceni Sportcentrum közösen rendezi, a helyszín a sok nagy versenynek már helyt adott Gyulai István Atlétikai Stadion.

2014-08-27

Ifjúsági olimpia: 2. hely öttusában

Az öttusázó Zs. Tóth Anna - mexikói versenyzőtársával - ezüstérmes lett a vegyes váltók keddi küzdelmében a nankingi ifjúsági olimpián. A vegyes csapatok viadalainak végeredményét nem jelölik az összesített éremtáblázaton.

2014-08-26

Tandem átadás látássérült sportolóknak

2008. óta rendszeresen állunk rendezvényeinken szervezőként és támogatóként is jótékony célok mellé. Partnereinket, VIP vendégeinket is arra ösztönözzük, hogy jótékonysági nevezési díj befizetésével, illetve ezt kiegészítő pénzbeli adománnyal járuljanak hozzá jótékony célok megvalósulásához. Most is egy sikeres akcióról számolunk be.

2014-08-27

Nevezz még a hét végéig olcsóbban!

Figyelem! Ezen a héten ér véget az utolsó előtti nevezési díjkategória időszaka, ami nem mást jelent, mint hogy ezen a héten még lehetőséged van a helyszíni alap nevezési díjhoz képet harmadával olcsóbban nevezni a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra! Ne szalaszd el a határidőt, a lehetőség vasárnap éjfélig él!

2014-08-26

Szombaton irány a hajdúszoboszlói reptér

XIV. Aquapark futóverseny Hajdúszoboszlón

2014-08-26

Három bronzérem, két U18 csúcs zárásként

Hétfőn három atlétával voltunk érdekeltek a nanjingi finálékban. Mindhárman parádésan szerepelve bronzérmet szereztek A döntőjükben, ketten közülük: Bajnok Eszter és Tóth Lili Anna/kétszer is a korosztályos csúcsot is megdöntötte.

2014-08-26

Új futam a BURGER KING Brutálfutás Budapesten!

Bár már alig 300 helyünk van az 1700 fős limitig, a hatalmas érdeklődés miatt nagy hirtelen nyitottunk nektek még egy futamot. Nem, mintha ettől könnyebb volna a pálya, mert nem lesz könnyebb, nem fognak előtted ösvényt taposni a gumihegyen, és a lépcső sem emelkedik majd szolidabban, de azért nyílt egy új futam, ami 15 órakor rajtol. Most már oda is regisztrálhatsz.

2014-08-26

Szombaton ismét SPURI Szabadidősport Magazin az M1-en sok babakocsival!

Szombaton délután 13:20-kor megtudhatod a Spuri Szabadidősport magazinból az M1-en, hogy hogyan készülnek a babakocsival futó anyukák a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra - de sokminden mást is. Nézz bele a babakocsis blokkba, milyen vidámak és elszántak!

2014-08-25

Burger King játék 2014/6

Játssz velünk, és nyerj! Válaszolj a kérdésekre helyesen, és nyerd meg az 5 darab, egy-egy Brutál Burger menü kuponból és WHOPPER menü kuponból álló "csomag" egyikét!

2014-08-25

Az összes idei 12/24óra bringa kép megtekinthető!

Nem volt semmi a hétvége, rendesen odatettétek magatokat, és még mi is beszálltunk a buliba egy csapattal. De ez nem jelenti azt, hogy a munkát ne végeztük volna el: a rengeteg kép, ami a két nap alatt elkészült, már meg is tekinthető a 24orabinga.hu oldalon!

2014-08-25

Csomor Erika második az Ironman budapesti debütálásán

A férfiaknál a brit Andrew Edwards, míg a nőknél a dán Michelle Vesterby nyerte az Ironman Budapest 70.3 néven szombaton rendezett nemzetközi triatlon viadalt, legjobb magyarként Csomor Erika második lett.

2014-08-25

Poór Brigitta 5. helyen az angol tereptriatlon világkupa futamon

A szenzációs tereptriatlon világbajnoki 9. hely után a sportág egyik hazájában, az Egyesült Királyságban állt rajthoz Poór Brigitta, ahol az ötödik helyen futott be a célba, a többszörös világkupa győztes Jacqui Slackkal fej fej melletti küzdelemben.

2014-08-25

IPC ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG: KETTŐS BIACSI-SIKER 1500 MÉTEREN!

Fantasztikus sikert értek el az 1500 méteres síkfutás fináléjában a Biacsi-ikrek a Swansea-ban zajló IPC atlétikai Európa-bajnokság szombati záró napján: Ilona végzett az első, Bernadett pedig a második helyen!

2014-08-25

ILLOVSZKY DOMINIKÉ A 60 M KOROSZTÁLYOS VILÁGCSÚCSA

Gyermekvilágcsúcsot ért el 7.26-tal a tizenkét éves Illovszky Dominik (12) a 30. Honvéd-kupán, 60 méteren.

2014-08-25

AZ ÖTTUSÁZÓ REGŐS GERGELY EZÜSTÉRMES NANJINGBAN

Ezüstérmes lett az ifjúsági olimpián a fiúk egyéni versenyében a KSI öttusázója, Regős Gergely.

Gergő 2:06,57-es időeredménnyel, új egyéni csúccsal a 10. helyen végzett az első tusában, úszásban. A folytatásban mind a négy asszóját megnyerte, a vívást az első helyen zárta. A kombinált számnak előnnyel vágott neki a litván és az orosz riválisa előtt, majd másodikként ért célba.

2014-08-25

MÁRTON ANITA ÖTÖDIK, MO FARAH 36 ÉVES REKORDOT DÖNTÖTT MEG

A Gyémánt Liga sorozat birminghami állomásán női súlylökésben az Eb bronzérmes Márton Anita 18.01-es eredménnyel az ötödik helyen végzett.

2014-08-25

HALÁSZ BENCE EZÜST-, BÁCSKAY ZSÓFIA BRONZÉRMES NANJINGBAN

A kalapácsvető Halász Bence ezüstérmet, Bácskay Zsófia bronzérmet nyert a kalapácsvetők versenyében a nanjingi ifjúsági olimpián. Bence aranyat várt, a Magyar Csapat aranyesélyesei közé tartozott.

2014-08-25

Jubileumi verseny, atléta generációkkal

Kellemes idő, jó hangulat, több figyelemreméltó eredmény jellemezte az immáron harmincadik alkalommal megrendezett Honvéd Kupa nemzetközi atlétikai versenyt. Az elmúlt évtizedekhez hasonlóan, a rendező szakosztály ebben az esztendőben is ünnepélyes körülményekkel tisztelte meg az atlétákat és nem utolsó sorban az eseményre meghívott, saját régi versenyzőit. A több korcsoportot felölelő, Atlétikai Magyar Liga számokat is tartalmazó program legjobb eredményét Kővágó Zoltán érte el, aki jó hazai mezőny előtt 64,93 méterrel nyerte meg a diszkoszvetést.

2014-08-23

Az őszi Spuri Magazin tartalmából...

Hamarosan megjelenik az őszi Spuri Futómagazin, amit, ha nem fizettél elő, bizony sietned kell megvenni, mert hamar elkapkodják újabban! Nos, nézzünk bele, milyen témák lesznek a legfrissebb számban! Lapozzuk át virtuálisan - és ha szeretnéd, hogy tényleg a kezedbe kerüljön, még mindig nem késő előfizetned - és ne feledd, hogy előfizetéseddel még nyerhetsz is, nem is akármiket!

2014-08-22

Wizz Air Félmaraton portrék- II. rész

A pilóta, aki 6 kilométert futott a repülőtéren
22 éves karrierje során persze többet is gurult már vasmadarakkal - viszont ezt a 6 kilométert egyhuzamban, a saját lábán tette meg a Liszt Ferenc repülőtér betonján!

2014-08-22

Szociális szabadkártyák a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra!

Anyagi helyzeted nem teszi lehetővé, hogy részt vegyél az ország legnépszerűbb félmaratonján? Pályázz és segítünk! 20 db szabadkártyát (ingyenes nevezést) ajánlunk fel azoknak, akiket "csak" anyagi, szociális helyzete akadályoz abban, hogy nevezzenek a versenyre.

2014-08-22

Már hatan az A döntőben Nanjingban

A második nap végére a tíztagú magyar atléta csapatból heten már átestek a tűzkeresztségen, és jó teljesítményekkel jutottak túl a II. Nyári Ifjúsági Olimpia selejtezőin.
Szerdán, a sportági nyitónapon ketten az A, egy versenyzőnk a B döntőbe jutott – ma négyen léptek pályára és mindannyian biztosan kvalifikálták magukat az erősebb A fináléba.

2014-08-22

A harmincadik Honvéd Kupa következik

Augusztus 22-én, pénteken, a budapesti Iharos Sándor pályán a hazai atlétikai élet évenkénti rangos eseménye, a Honvéd Kupa nemzetközi verseny 30. alkalommal kerül megrendezésre.
Iharos Sándor 3000 m-es világcsúcsfutásának 30. évfordulója tiszteletére az első Honvéd Kupa időpontját a szervezők május 14-re tették.

2014-08-22

Veszteséggel zárt az Európa Bajnokság

Kétmillió svájci frank (530 millió forint) veszteséggel zártak a vasárnap befejeződött zürichi atlétikai Európa-bajnokság szervezői. A rossz mérleg elsősorban a jegyeladásra vezethető vissza, az Eb hat napja alatt egyszer sem volt teltház.

2014-08-22

The North Face Ultra-Trail du Mont-Blanc 2014

Mi az az UTMB?
Fülkorn Andi bemutatja.

2014-08-22

A Traversée magyar teljesítői

Chamonix és Briançon között 203 kilométert tettek meg futva, kocogva és gyalogolva, összesen 13000 szinttel

2014-08-22

Csúcsra jár a futóturizmus

Mi is csak olyanok vagyunk, hogy mint mindenki, szeretünk dicsekedni. Ha van mivel, miért is ne? Most például már épp meg is haladta a 29. SPAR Budapest Maratonra egyéniben nevező külföldiek száma a tavalyi összes külföldi nevezőét, ez már valami, nem? És ezzel nincs is vége!

2014-08-22

SPURI Szabadidősport Magazin augusztus 30-án

A K&H mozdulj! velencei tóúszás és túratriatlon néhány percre még visszalopja a lassan elköszönő nyarat a Spuri Szabadidősport Magazin augusztusi adásában, de a triatlon még visszaköszön egyszer, méghozzá egy jubileum kapcsán. És mennyi minden látható még a jövő szombaton 13 óra 24 perckor a Spuri Szabadidősport Magazinban!

2014-08-21

Az utolsó 7 napnyi esély, hogy nyerj a Spurival!

Hamarosan lapzárta, utána néhány nap, és nyomdába kerül az őszi Spuri. Még egy heted van, hogy előfizess rá, hogy már az őszi szám is biztosan eljusson hozzád a legfrissebb tartalommal, igazi, őszi témákkal. És ha nem tudtad volna, innentől minden megjelenéskor értékes ajándékokat nyerhetsz. Most megmutatjuk, hogy az őszi sorsoláson mik találnak majd gazdára!

2014-08-21

Az év kerékpáros kihívása: lehet-e 800 km-t tekerni 24 óra alatt?

A tavalyi sikeres bemutatkozás után augusztus 23-24-én ismét a kiskunlacházi repülőtéren tekerhetnek azok, akiket az extrém távok hoznak izgalomba (12 vagy 24 óra bringa), extrém körülmények közt. Extrém, mert, hogy árnyék egy szál se, ha meg fúj a szél, akkor igazán fúj, olyankor elég a nyeregben maradni. A jó hír viszont az, hogy a reptér betonja továbbra is tükörsima, s a 7 km-es körpályát könnyű lesz betanulni.

2014-08-21

Számtalan közös felkészülési futás a hétvégén!

Futónagyköveteink szombaton és vasárnap az ország számos pontján szerveznek a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra közös felkészülő futásokat. Ha épp a közelben vagy, és szeretnél jó hangulatban, csapattal készülni a félmaratonra, akkor csatlakozz hozzájuk!

2014-08-21

Az utolsó három heti edzéstervek a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra!

Ahogyan már megszokhattátok, a felmaraton.hu oldalon rendszeresen közöljük a félmaratoni edzéstervek hírleveleinek anyagát. Örömmel jelentjük, hogy az eseményig bezárólag felkerültek az utolsó három hét tennivalói is a kezdő futók, a másfél- és a kétórás félmaratont futni szándékozók számára!

2014-08-21

I. Pécs-Pogány Félmaraton

Szombaton éjszakai félmaraton Pécsett.

2014-08-21

Nemzetközi Dupla Ironman viadal magyar résztvevőkkel

A triatlonos hosszabb távok szerelmesei holnaptól Muraszombatra figyelhetnek. Ott rendeznek ugyanis dupla ironman távú nemzetközi viadalt, amiből természetesen a magyar sportolók sem maradhatnak ki.

2014-08-21

IPC ATLÉTIKAI EB: MAGYAR EZÜST ÉS BRONZ NŐI 400-ON

Keresztesi Erika ezüst-, Biacsi Ilona bronzérmes lett a női 400 méteres síkfutás döntőjében szerdán a walesi Swansea-ban zajló IPC atlétikai Európa-bajnokságon.

2014-08-19

Véget ért a BURGER KINGŸŸ ŸMagyarország Facebook nyereményjátéka

Köszönjük, hogy ilyen sokan kipróbáltátok a BURGER KING®ŸŸŸŸ ŸŸŸŸ Brutálfutás Budapest 1.0 videojátékot és legyőztétek a városi akadályokat! 30 szerencsés játékos kapott lehetőséget arra, hogy a BURGER KINGŸŸŸ csapat tagjaként indulhasson a versenyen.

2014-08-19

Magyar terepsikerek a hétvégén - Swiss Irontrail, 2x2

Nagyszerű magyar terepsikerekről számolhatunk be, Wermescher Ildikó és Németh Csaba Svájcban szerepeltek eredményesen, míg Karlowits-Juhász Tamás és Papp Gergely a Romániában rendezett páros terepfutó viadalon állhatott dobogóra.

2014-08-19

Atlétikai Eb - A kapitány szerint megfelelő és bíztató a szereplés

Spiriev Attila szerint évtizedek óta nem volt arra példa, hogy egy magyar atlétikai csapat világversenyen egyéni csúcsok sorát szállítsa, köztük országos rekordokat, mint történt az a vasárnap befejeződött zürichi Európa-bajnokságon. A szakmai igazgató az újból aranyérmes Pars Krisztiánt így méltatta: korszakos világklasszissá nőtte ki magát.

2014-08-19

Boronkay Péter ismét tereptriatlon világbajnok, Poór Brigitta 9.

A németországi Zittau városában rendezték meg az ITU tereptriatlon világbajnokságot, az XTERRA extrém futamával együtt. Paratriatlon kategóriában Boronkay Péter világbajnoki aranyéremmel állhatott a dobogó tetejére, Poór Brigitta az elit női versenyben 9. helyen érkezett célba.

2014-08-22

Augusztus 22-én a BSI nevezési irodája zárva lesz!

A hétvégi 12/24óra bringa előkészületi munkái miatt ezen a héten pénteken a BSI nevezési irodája zárva lesz, vagyis semmilyen ügyet nem tudsz személyesen intézni nálunk aznap, csak előtte, csütörtökön, vagy legközelebb hétfőn. Az online nevezés természetesen zavartalanul működik. A megértéseteket köszönjük!

2014-08-19

Bemutatjuk a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton pólóit

Nem nagy csinnadrattával, hiszen már azért lehetett sejteni kémfotók és egyebek alapján, hogy néznek majd ki a rövidebb- és hosszútávos pólók, de azért büszkén mutatjuk most meg azokat. És nem győzünk örülni annak, hogy a nevezési díjért sok idő után ezen az eseményen ismét a rajtcsomagban találhatók a pólók! Kattints, és nézd meg!

2014-08-19

Már alig több, mint 300 hely van a BURGER KING Brutálfutás Budapest 1.0-ra!

A BURGER KING® Brutálfutás Budapest 1.0 esetében él egy 1700-as létszámlimit, amit már közelítünk - ezt mutatja, hogy mára már csak két választható futam van, a 14 órás és a 14:30-as. Siess, nehogy a végén lemaradj életed legkeményebb 4,3 kilométeréről!

2014-08-18

Fuss idén is jótékonyan a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonon!

Szervezőként már hagyomány nálunk, hogy eseményeinket rendre egy-egy jó ügy szolgálatába állítjuk. A 29. Wizz Air Budapest Félmaraton kapcsán is kiírtunk egy pályázatot, melynek három győztesét, jótékonysági szervezeteket segítjük most akciónkkal. Tudd meg a részleteket, hogy te is segíthess, akár többféle formában is!

2014-08-18

Nevezési rekord a SPAR Budapest Maratonra?

Eddig minden feltétel adott hozzá, hiszen nem kevesebb, mint négyezer regisztrált nevezőnk van csak a maratoni távra 8 héttel az esemény előtt - vajon sikerül túlszárnyalni a tavalyi, minden részvételi rekordot megdöntő őszi eseményt?

2014-08-18

Hírünk a nagyvilágban - IV.

Újabb részéhez érkezett a sorozat, amiből képet kaphatunk arról, hogyan is látják a külföldi sportolók-újságírók a hazai őszi nagy rendezvényeinket. Most a német Condition magazin decemberi számából egy cikk magyar fordítását mutatjuk meg - és az eredetit is, természetesen. Ez sem szokványos maratoni beszámoló.

2014-08-18

Mo Farah duplázott, eredmények

A 3000 méter akadályon aratott győzelme után sportszerűtlensége miatt kizárt Mahiedine Mekhissi-Benabbad nyerte az 1500 métert vasárnap a zürichi atlétikai Európa-bajnokság zárónapján, amelyen Mo Farah duplázott.

2014-08-18

22. Atlétikai Európa bajnokság, Zürich - augusztus 17.

Versenyzői pályafutásának korszakos határát törte át Márton Anita Zürichben, aki a súlylökés Európa-bajnoki döntőjében ritkán látható kiváló sorozatban érte el az új szabadtéri magyar csúcsot jelentő 19,04 méteres eredményét.
Hat érvényes kísérletéből négyszer lökött 18 méternél nagyobbat és köztük negyedikre átjutott a 19 méter felett is! A végig magabiztosan versenyző szegedi atlétanő téli fedett VB hatodik helye után az EB zárónapján ezzel a kimagasló teljesítménnyel a szám bronzérmét vehette át.

2014-08-18

22. Atlétikai Európa bajnokság, Zürich - augusztus 16.

A szombat kiemelkedő döntője volt a férfi kalapácsvetés. Pars Krisztián révén kiváló eredményt ért el a győztes, de a helyezettek teljesítménye és a látványos küzdelem is sokáig emlékezetes marad. A káprázatos eredménylistájával a magyar atlétika legnagyobbjai közé emelkedett szombathelyi dobó ezen a versenyen is megmutatta, hogy a szakág jelenlegi legjobbja.

2014-08-18

Szoros befutók triatlonban, Lehmann Bence 8.

Szoros csatározásokat hozott a fiúk triatlon versenye, melyben kitűnően helyt állt a magyar Lehmann Bence.

A rajt után a 750 m úszásból a partra a második helyen ért a depóba, s pattant fel a kerékpárra. 20 km megtétele után a vezető dán Hansentól csupán 3 másodpercre lemaradva kezdte meg az 5 km futást. Végül a 32 fős mezőnyből a 7. helyen célba érő olasz Giulio Soldatival azonos idővel a 8. helyet szerezte meg.

2014-08-18

Az eseményig már nem nőnek a 12/24óra bringa nevezési díjai!

Olyan szép számban gyűlik ismét a mezőny, hogy nem volt szívünk 15-e után megemelni a nevezési díjakat, így aztán úgy döntöttünk, hogy a pénteken eredetileg lejáró nevezési kategória árain lehet most már holnapig nevezni, majd pedig a helyszínen is pontosan ugyanannyiért.

2014-08-15

29. Wizz Air Budapest Félmaraton portrék - I. rész

Egy lengyel lány, aki a Margitszigeten szeretett bele a futásba

Ismerjétek meg Anna Kozakowskát, a Wizz Air HR managerét és - nem mellesleg - fanatikus futót!
Ez a szerelem nála akkor kezdődött, mikor munkája miatt Budapestre költözött, és egy szép napos reggelen lenyomta első szigetkörét.

2014-08-15

22. Atlétikai Európa bajnokság, Zürich – augusztus 15. délelőtt

Pénteken ismét ősziesre fordult, esős időben kezdődött a verseny Zürichben.
Az első pályaszámban, a súlylökésben, Márton Anita biztosan jutott a vasárnapi döntőbe. Az idén már rangos eredményeket elért szegedi atlétanő 17,36-os eredménnyel a hatodik helyen kvalifikálta magát a fináléba.

2014-08-15

Halász Bence a zászlóvivő a II. Nyári Ifjúsági Olimpia megnyitóján

Az időjárás megkegyelmezett, így a tervezettől eltérően nem teremben, hanem a szállás előtti udvaron tartották meg a magyarok az összevont csapatgyűlést. Amióta Nanjingban tartózkodik a delegáció, először nem esett az eső az esti órákban. A megbeszélésen eldőlt: a megnyitón Halász Bence atléta viszi a magyar zászlót.

2014-08-15

Kizárták a 3000 m akadályfutás győztesét

Már a célba érkezés előtt ünnepelni kezdett Mahiedine Mekhissi-Benabbad a 3000 méteres akadályfutás győztese az atlétikai Európa-bajnokságon Zürichben. A francia sportoló annyira biztos volt sikerében, hogy a célegyenesbe fordulva lehúzta magáról a mezét és a szájába vette, így ünnepelve meg első helyét.

2014-08-15

Baji egy kizárás után negyedik

Az országos csúcsot futó Baji Balázs az ötödikről a negyedik helyre lépett előre 110 m gáton a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon, miután az eredetileg harmadik francia Dimitri Bascou-t a csütörtök esti döntőt követően kizárták.

2014-08-15

Fusson A Cég a SPAR Budapest Maraton Fesztiválon is!

Újabban nem lepődik meg már senki azon, hogy céges körökben is egyre trendibbnek mondható a munkahelyi csapatok nagy számú részvétele futóeseményeinken. Akár azért, mert jó a kollektíva, és jó bulinak fogják fel a közös sportot, akár azért, hogy még jobbá tegyék az összhangot a kollégák között. Az utolsó alkalom lesz idén a SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon, hogy a céges csapatok megmérkőzzenek egymással!

2014-08-13

Továbbjutás egyéni csúccsal

Napos, a célegyenesben ellenszeles időben kezdődött az Európa bajnokság Zürichben, ahol a délelőtti programban öt magyar versenyző állt rajthoz.
A végig jó ritmusban, bátran futó Koroknai Máté egyéni csúccsal: 50,33 másodperces eredménnyel a második előfutam harmadik helyén kvalifikálta magát a 400 gát délutáni elődöntőjébe.

2014-08-13

Vanek Ákos világkupa-győztes

Vanek Ákos személyében az első magyar győztest ünnepelhették a mai tiszaújvárosi 18. TVK ITU Triatlon Világkupán. Az örömet csak fokozta, hogy a dobogó harmadik fokát is egy magyar, Ifj. Faldum Gábor foglalhatta el.

2014-08-13

hírünk a nagyvilágban III.

Új sorozatunk harmadik részében a spanyol Corricollari es Correr magazin márciusi riportját mutatjuk be magyarul a tavaly őszi félmaratonról, de természetesen eredeti nyelven is elérhetővé tesszük az anyagot. Jó látni, hogy mennyi helyre viszik eseményeink hírét! Jó szórakozást az olvasnivalóhoz!

2014-08-13

50%-os nevezési kedvezmény az Ironmant teljesítőknek!

Célba értél idén az Ironman-en? Nem kis teljesítmény, ez előtt mi is fejet hajunk, és gratulálunk! Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy a BSI 50%-os kedvezményben részesíti (az épp aktuális nevezési díjjal számolva) a nagyatádi verseny egyéni teljesítőit a SPAR Budapest Maraton 42 vagy 30 km-es távján.

2014-08-13

Siess a nevezéssel, hogy olcsóbb legyen!

Vigyázz, el ne mulaszd a határidőt! Ezen a héten még számos eseményünk nevezési díjai olcsóbbak, a jövő héttől magasabb nevezési díjkategóriák indulnak. Siess hát a nevezéssel, nehogy lemaradj a kedvezményekről! Soroljuk, mely nevezési díjak emelkednek a jövő héttől.

2014-08-12

1200 elszánt futó akarja ezt a brutális érmet!

1200-nál is több nevezést fogadott eddig be a rendszerünk az augusztus 30-ai BURGER KING® Brutálfutás Budapest 1.0-ra, 1200-nál is többen szeretnék, ha a nyakukban lógna az érem, amit most megmutatunk - és még van hely, van érem, van választható futam! Siess hát, és nevezz most, hogy le ne maradj - hiszen 17-én éjfélig online, 15-én délutánig pedig a nevezési irodában személyesen olcsóbban nevezhetsz!

2014-08-12

Jó hír a görkori és síroller szerelmeseinek és az 50 kilométeres mezőnyversenyre készülőknek!

A 12/24óra bringa eseményének napjáig a görkori és síroller, valamint az 50 kilométeres mezőnyverseny nevezési díjat az alap áron tartjuk - mindenkinek! Így gondolunk azokra, akik az esemény eredeti meghirdetésekor ezen futamokat nem látták, mivel akkor még nem is voltak meghirdetve, és értelem szerűen később már nem gondolták, hogy mégis lesz nekik való futam is. De aztán lett.

2014-08-12

Regisztrálj már most a babakocsis rekordkísérletre!

Mint arról hírt adtunk, a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton napján a Ligetkörön babakocsis futónagyköveteink megkísérlik felállítani a "legtöbb babakocsis futó egy versenyen" kategória magyarországi rekordját. Ahhoz azonban, hogy pontosan tudni lehessen, hányan is lesznek a kocsit toló anyukák, nagymamák, apukák, regisztrálni kell.

2014-08-12

Két hónap a 29. SPAR Budapest Maratonig!

Épp két hónap múlva, a futás napján kezdetét veszi az Ötvenhatosok terén a SPAR Budapest Maraton® Fesztivál, az ország legnagyobb szabadidősport-rendezvénye! Várod már? Hogy egy kicsit fokozzuk a várakozást, ebből az alkalomból fellebbentjük a fátylat, hogy megnézhesd, milyen érem lóg majd a nyakadban, ha teljesíted a 42 kilométert.

2014-08-11

Gyönyörű pólók a 29. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon

Nem fogod elhinni, mivel kápráztatunk el kattintás után! De azért elmondjuk: megmutatjuk, hogy milyen pamut- és technikai pólókat kapnak azok, akik a 29. SPAR Budapest Maraton® fesztivál valamelyik távjára neveznek. Szépek, színesek, tetszeni fognak

2014-08-11

Online marketinges munkatársat keresünk!

Magyarország vezető sportmarketing cége szakmai tapasztalattal rendelkező online marketing munkatársat keres.

2014-08-11

Közös felkészülési futások

Nagyon sok futónagykövetünk szervez erre a hétvégére közös futásokat a szeptemberi 29. Wizz Air Budapest Félmaraton jegyében. Szombaton és vasárnap számtalan helyszínen csatlakozhatsz a közösségekhez, hogy együtt fussatok, tervezgessetek, készüljetek.

2014-08-11

6000 felett a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton mezőnye!

A hét végén elérte, sőt, meghaladta a nevezők száma a hatezret a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra, és a csapatok (páros és trió) létszáma is közelít az ötszázhoz! Jó hosszú rajtegyenest kell majd építenünk, úgy tűnik!

2014-08-08

Cerbona ismét a csomagban!

A 29. Wizz Air Budapest Félmaraton után ismét Cerbonát találsz a csomagban!

2014-08-08

Masters hegyifutó Vb-re lehet jelentkezni

Szeptember 6-án Ausztriában lesz a Masters Hegyifutó Világbajnokság.

2014-08-07

Online marketinges munkatársat keresünk!

Magyarország vezető sportmarketing cége szakmai tapasztalattal rendelkező online marketing munkatársat keres.

2014-08-07

Spuri Futómagazin - nem csak papíron!

Nehezen éred el az aktuális lapszámot, és a postát sem szereted? Véded az erdőt? Vagy trendi a metrón nyomkodni a mobilt, de te azért valami hasznosat is csinálnál közben? Az interneten zajlik az életed, papírt is csak képen szeretsz már látni? Vagy csak egyszerűen praktikusnak tartod, ha bármikor zsebrevághatod a SPURIT, az nem gyűrődik, nem szakad?

2014-08-07

Vihar van? Vészeld át a Spuri Futóboltban!

Az OMSZ szerint csütörtökön a nyugati országrész kivételével több helyen várható zivatartevékenység, felhőszakadás. Felhőszakadás esetén rövid idő alatt lokálisan nagy mennyiségű (általában 20-50 mm, de néhol 50 mm-t meghaladó) csapadék hullhat. Persze ilyenkor akár futni is mókás, de ha nem akarsz megázni, akkor van egy tippünk: gyere addig be a Spuri Futóboltok valamelyikébe!

2014-08-07

Rekordkísérlet a Ligetkörön: no hol gyűlik össze a legtöbb babakocsis futó?

Egyre népszerűbb - szerencsére - az a felfogás, hogy gyermekvállalás után sem kell abbahagyni kedvenc sportodat. Nem kell elhagyni magadat, és főképpen nem szükséges választani olykor a sport és a családi együttlét között. Talán a legjobb példa erre, amikor apa és anya együtt fut, és közben tolnak egy babakocsiban egy mosolygó porontyot... Nos, a Ligetkörön ezeken az alapokon elindulva történik majd egy szenzációs rekordkísérlet.

2014-08-07

Bolt 19 másodpercen belül futna 200 métert

A Nemzetközösségi Játékokon váltóban szerzett győzelme után Usain Bolt arra készül, hogy 19 másodperc alá szorítsa a 200 méteres síkfutás világcsúcsát.

A hatszoros olimpiai bajnok jamaicai szupersztár 19.19 mp-cel tartja a rekordot, amelyet a 2009-es berlini világbajnokságon ért el.

2014-08-06

Nézd meg az 5. K&H mozdulj! velencei tóúszás hosszabb összefoglalóját!

Tegnap egy rövid, színes filmmel kápráztattunk el mindenkit, azonban ma már, úgy gondoljuk, ez nem volna elegendő - így aztán a legújabb filmben már maguk a résztvevők is megszólalnak. És mesélnek, mesélnek, bizony! Hogy mit? Nézd csak meg!

2014-08-06

Ha már kinn úgyis esik az eső, addig... akció a Spuri futóboltokban!

Nem sokára itt a 29. Wizz Air Budapest Félmaraton, utána a 29. SPAR Budapest Maraton®... de még mindig van idő, hogy "bejárass" egy új futócipőt, amit direkt arra az alkalomra vásároltál... A Spuri futóboltban most igazán kényelmes kiválasztani az Igazit, hiszen speciális kedvezménnyel várnak téged, ha a két említett versenyre készülsz!

2014-08-06

Készülj a 29. SPAR Budapest Maratonra - és kerüld meg a kígyó farkát!

Hogy hogy jön a kígyó egy maratonhoz? Említhetnénk kollégánk szállóigévé vált "futókígyó" kifejezését, amit a sokezres maratoni mezőnyre használt, ám ezúttal konkrétabb dologról van szó: a 29. SPAR Budapest Maraton® hivatalos felkészülési versenye, a 4. Szeliditófutás jön a hétvégén, amire érvényes maratoni nevezéssel ráadásul féláron nevezhetsz!

2014-09-23

Mozgásvilág.hu Futó Tesztnap 2014

2014. szeptember 27-én, a Csillebérci Szabadidőközpontban a Mozgásvilág.hu ismét megrendezi tesztnapját!

2014-08-06

Flavin 7 Bükk Kapu Terepshow a hétvégén

XXIII. Tereptriatlon egyéni-, nyílt-, gyermek-, és váltóversenyek, terepfutó versenyek, az X2S versenysorozat része.

2014-08-06

Jabil 1/3 maraton pénteken

Jabil 1/3 Maraton - 3. próba, a 29.Wizz Air Budapest Félmaraton hivatalos felkészülési versenye.

2014-08-06

Elhunyt Németh Angéla

A magyar sport, az atléták nagy családja megrendülten értesült a szomorú hírről. Hatvannyolc éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Németh Angéla olimpiai bajnok, sokszoros válogatott és csúcstartó, a magyar gerelyhajítás kiemelkedő alakja.

2014-08-06

IPC ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG: CÉLEGYENESBEN A FELKÉSZÜLÉS

A felkészülés hajrájához közelednek válogatott sportolóink a walesi Swansea-ban augusztus 18-23. között megrendezésre kerülő atlétikai Európa-bajnokság előtt. Az első versenynap augusztus 19. lesz.

2014-08-06

A hét végén XII. Túri Kupa!

Készülj a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra annak hivatalos felkészülési versenyén augusztus 9-én, a XII. Túri Kupán, annak valamelyik távján! A hagyományosan jó hangulatú verseny Mezőtúr ünnepi rendezvényeihez kötődik, ezért futás után részese lehetsz egy hamisítatlan kisvárosi kavalkádnak is - és nem mellesleg érvényes Wizz Air Budapest Félmaraton nevezéssel a 12 km-es távon féláron indulhatsz!

2014-08-06

Kedvezmények eseményeinkre Magyar Autóklub tagsági kártya tulajdonosoknak

Hihetetlen akció: kedvezmény Magyar Autóklub tagsági kártya tulajdonosoknak a 29. WizzAir Budapest Félmaraton és a 29. SPAR Budapest Maraton® Fesztivál távjaira! Még mindig bőven van idő nevezni, ha eddig még nem tetted meg. Sőt! Ha rendelkezel Magyar Autóklub tagsági kártyával, és személyesen előre nevezel valamely távra, akkor mi biztosítjuk neked a Spuri Aranykártyás kedvezményt.

2014-09-01

XVIII. Nyárbúcsúztató Éjszakai Futóverseny

A Világjátékok Sport Alapítvány az előző évekhez hasonlóan, 2014. év szeptember 6-án tizennyolcadik alkalommal rendezi meg, hagyományosan nagyszámú résztvevővel Budapest minden bizonnyal leglenyűgözőbb és leghangulatosabb esti futóversenyét, a Nyárbúcsúztató Éjszakai Futóversenyt.

2014-08-05

Alapozó: hogyan készüljünk brutálmódra?

A hónap utolsó hétvégéjére készül most mindenki, aki tudja, és az is, aki még csak most szeretné megtudni, mi is az a Brutálfutás-életérzés. 30-án ugyanis, a BURGER KING® Brutálfutás Budapest 1.0-n Budapest egyik sportszentélyét támadjuk meg - mi pedig most elmondjuk, hogyan készülj, hogyan nyerj akár ingyenes indulást, vagy pedig hogyan végezz egy brutál-szénhidrátfeltöltést addig!

2014-08-05

Nem úszod meg - itt a K&H mozdulj! velencei tóúszás rövid filmje!

Nem eresztjük bő lére a bevezetőt, elég legyen annyi, hogy ahogyan az úszók is körben úsztak, ahogyan a túra triatlonisták is körbebringázták és túrázták a tavat, úgy a film kamerája is körbeér a végére. De addig aztán mindent láthatsz, ami a hétvégét jellemezte! Kattints, és nézz nagyot!

2014-08-05

Egészséges fertőzésveszély

Keresztury Tibor nem először, és reméljük, nem utoljára tisztelte meg eseményünket jelenlétével, hogy aztán gondolatait rendezve megírja nekünk benyomásait. Most az 5. K&H mozdulj! velencei tóúszáson találkozhattunk vele, ti pedig szerencsések vagytok, mert most elolvashatjátok, hogyan is került ő Berlinből a Velencei-tavi túratriatlonra.

2014-08-14

Augusztus 18-tól 8 hetes e-edzés a Danone Maratonka 2,7 kilométeres távjára

E-edzés indul augusztus 18-tól a Danone Maratonka 2,7 kilométeres távjára. 8 héten keresztül segít a felkészülésben a feliratkozottaknak.

2014-08-14

Mo Farah diadala

A kétszeres olimpiai bajnok Mo Farah nyerte a férfi 10 ezer métert a zürichi atlétikai Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

2014-08-14

Madarász Viktória egyéni csúccsal 12.

Madarász Viktória kiváló teljesítménnyel, nagy egyéni csúccsal a 12. helyen végzett a női 20 km-es gyaloglásban a zürichi atlétikai Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján. Az aranyérmet az orosz Elmira Alembekova szerezte meg.

2014-08-14

22. Atlétikai Európa bajnokság, Zürich – augusztus 13. délután

A kora délutáni szakadó eső után az esti a viharos szél miatt jelentős késéssel kezdődtek a versenyszámok a Letzigrund stadionban. A 400 gát elődöntője is később indult, ahol a második futamban rajtolt az első körben a bravúros egyéni csúcsot futó Koroknai Máté.

2014-08-14

Egy hónap múlva ilyen félmaratoni érmet akasztunk a nyakadba...

Láttad már, hogy szeptember 14-én, a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonon milyen érmet kapsz a 21 kilométer teljesítése után? Nem? Nos, akkor gyorsan megmutatjuk, nehogy ez az információ hiányozzék csak ahhoz, hogy a legjobb idődet sikerüljön elérni! Kattints, és nézd meg!

2014-08-13

Közös felkészülési futások a 29. SPAR Budapest Maraton távjaira

A BSI Futónagykövetei országszerte szerveznek szeptemberben olyan közösségi futásokat, amelyek távjai jól illeszkednek akár egy "első bálozó" rövidebb távot futó felkészülésének utolsó szakaszához, akár egy rutinos maratonistáéhoz. Ezek NEM VERSENYEK, tehát mindenki nyugodtan futhat a saját tempójához leginkább közelálló társasággal. Ezeken a futásokon ingyenesen vehetsz részt, sőt hívhatod barátaidat is!

2014-08-13

DUBAJ OLIMPIÁT RENDEZNE

Dubajban azt a célt fogalmazták meg, hogy a következő években pályázatot adnak be az olimpiai rendezésre. Hogy melyikre, az egyelőre nem eldöntött tény.

2014-08-13

Jó futás tízezren, továbbjutás nyolcszázon

Az első nap délutánján-estéjén öt versenyszámban voltak érdekeltek magyar atléták. A 10000 méter döntőjében végig jól helyezkedett és az utolsó méterekig jól küzdött Papp Krisztina, aki idei legjobbjával/ 32:32,62 p, izgalmas véghajrában az elismerésre méltó kilencedik helyen végzett.
A táv első feléig az élbollyal futó Erdélyi Zsófia, megközelítve ezévi legjobbját, a 21. helyen ért célba/33:41,72 p.

2014-08-15

Nyerj 15000 Ft értékű BSI utalványt az OMV segítségével!

Semmi egyebet nem kell ehhez tenned, mint hogy egy érvényes nevezéssel a birtokodban a 29. Wizz Air Budapest Félmaratonra az OMV honlapján egy egyszerű űrlapot kitölteni 2014. szeptember 7-én éjfélig - aztán csak várni, hogy a négy sorsolás alkalmával a 2-2 darab utalványból valamelyik a tiéd lett-e. Egyszerű, nem?

2014-08-08

Cerbona ismét a csomagban!

A 29. Wizz Air Budapest Félmaraton után ismét Cerbonát találsz a csomagban!

2014-08-15

V. Velencei-Tó Szupermaraton

30 km egyéni vagy váltó, vagy 60 km egyéni vagy váltó futóverseny, vagy 1 és 5 km "örömfutás" és gyaloglás - ez vár téged az V. Velencei-Tó Szupermaratonon 2014 augusztus 24-én. Start: a Velence Északi Strandról reggel 7 órától az 60 km-t futók részére, 8.30-kor pedig a 30 km-t futók részére.